Cikk2012. 06. 04.

Taxik béníthatják Budapest forgalmát

Blokád még nincs, de parkolási tilalom már van, délután pedig felvonulás, útlezárás és vélhetően dugó is lesz a taxisok felvonulása miatt.

Miután az előző héten is mintegy 200 személyfuvarozó tüntetett Budapest tervezett, az autók számára 10 éves felső korhatárt és legalább 1600 köbcentiméteres motort előíró taxirendelete ellen, e héten sem marad taxis tüntetés nélkül a főváros. Míg azonban a múlt héten gyalogszerrel, illetve autóikat tolva indultak a Hősök teréről az Oktogon felé a megélhetésükért aggódó, mostani autójuk kitiltásával szorult helyzetbe kerülő hivatásos sofőrök, ezúttal autóval, de ismét a Hősök teréről, június 4-én 15 órakor kezdik vonuló demonstrációjukat.
A Hősök tere- Andrássy út- Oktogon- Erzsébet körút- Rákóczi út - Kossuth Lajos utca- Városház utca- Bécsi utca- Erzsébet tér- József Attila utca- Széchenyi tér- Lánchíd- Clark Ádám tér- Fő utca- Bem rakpart- Margit híd- Szent István körút- Oktogon- Andrássy út- Dózsa György út nyomvonalon nem csak az említett időponttól, már korábban is forgalomkorlátozásokra és azokból kifolyólag torlódásra lehet számítani. Továbbá az előbbiek alternatív útvonalain szintén az átlagosnál jelentősebb forgalom, dugó várható. [BANNER type="1"] Az esemény miatt parkolni már június 3., vasárnap 21 órától, június 4-én 21 óráig tilos az ’56-osok terén a Damjanich utca és a Városligeti fasor között. A demonstráció teljes lecsengése 22 óráig is eltarthat, s még nem tudjuk, hogy a mintegy 6-7 órás felvonulást fogja-e követni az 1990-eshez hasonló, akár többnapos blokád. A taxisok azonban állítólag mindenre elszántak.