Te is erről a Zsiguliról álmodtál 30 évvel ezelőtt?

Csak képzeld el: '92-ben sétálsz a Balaton partján a haverokkal, eszitek az 50 forintos hamburgert és patronos szódaszifonból töltitek a fröccsre a szikvizet, miközben még a nap is szebben süt és a dinnyének is más íze van. Aztán egyszer csak a "Zimmer Frei" táblák alatt érkezik álmaitok Zsigulija, ez a fehér tetős, kifordított felnis, rikító piros "ezerkecske", aminek a sportkipufogójánál csak a csomagtartóba pakolt mélyládája hangosabb.

Ezt az életérzést próbálta reprodukálni a mai használtteszt-alanyunk tulajdonosa is, és ahogy az már az első képekről is látszik, sikerült célt érnie.

Ám mivel ezt a tesztet nem 30 évvel ezelőtt írom, sőt, az említett időpontban én magam még nem is éltem, így felmerül egy sokkal érdekesebb kérdés: hogy milyen élményt tud adni ma, 2023 tavaszán ez a konkrét Zsiguli, és hogy tetszik-e valakinek, aki ezekről a gépekről leginkább csak a szülei fiatalkori kalandjairól szóló, vad történetekből hallott. Először is szögezzük le az alapokat. Ma már egy meglepően kis autó a '60-as években Fiat 124-ként bemutatkozott, majd az oroszok által a '80-as évek derekáig VAZ-2101-ként gyártott modell. Még a jelenlegi, átlagosan 15 év feletti hazai autópark járműveinek kényelmét és finomságát sem közelíti meg, ám ez a móka már rég nem erről szól. Hangos, nyers és szűkös, de olyan stílussal bír, amit aligha lehet a krómkeretes, kerek első fényszórók nélkül utánozni. Ez a gép egy másik kor szülöttje, ráadásul a modern Lada-tuning helyett egy klasszikus elképzelés ihlette az átalakítását is. [BANNER type="1"] A tulajdonos több mint 20 éve birtokolja ezt a konkrét autót, saját elmondása szerint nagyjából 5 évente őrül meg annyira, hogy valami teljesen új irányba építse át. Volt ez már VFTS-klón, klasszik Zsiguli, illetve - ahogy a képeken is látszik - telepi tuninglada is. Abba éppen ezért nem is kívánok belemenni, hogy milyennek kellett volna lennie gyárilag, inkább arra térnék ki, hogy milyen most: menjünk hát végig szépen sorban a különlegességein. Ha viszont inkább egy megőrzött, őszinte "nagypapapéldányra lennél kíváncsi, ide kattintva olvashatod el egy korábbi tesztünket, amelynek egy fehér, 1979-es példány az alanya. Bent talán még egyértelműbb, hogy az autóval ellentétben a tulajnak nincs ki mind a négy kereke, és ezt a lehető legjobb értelemben gondolom. Ügyesen vegyülnek a modern elemekkel a megszokott, korhű módosítások, mint például az ezeröcsi műszerfala, a sportkormány és a fehér órák. Ezeket azonban szinte észre sem veszi senki a vörös plüssbelső mellett, amely a Zsiguli eredeti, szoci-barna, fejtámla nélküli bőrüléseit helyettesíti. Ezek nem csak látványosak, de kényelmesek is, komoly előrelépést jelentenek az utazási komfort terén, természetesen automata biztonsági öv nem járt hozzájuk, az már túl sokat venne el a feelingből. [BANNER type="2"] Az autó legmodernebb részlete a hangcucc, ami - akárcsak a '90-es évek egyes tuningladáiban - a kor adta legmodernebb technikájának egy elérhető változatára cserélte az öreg, analóg rádiót. Ez esetünkben nem a nyugati gyártótól származó, színes fényekben pompázó CD-s fejegység, hanem a 30 évvel későbbi megfelelője, avagy az Android alapú érintőképernyő, egyenesen Kínából. Mindezt a csomagtartóból dübörgő basszus teszi teljessé, már persze, ha valakinek ez az igénye. Egy biztos, a végeredmény a kor tuningszellemének könnyedén megfelel Kint azonban még ennyire sem modernizálták az eredeti elképzelést, úgynevezett "kifordított" felniket kapott a Zsiga, egy jel nélküli hűtőrács és a kéttónusú fényezés mellé. Elmaradhatatlan elem a színre fújt, utángyártott tükör és a tetőablak is, ezt az autót többen nézik meg az utcán, mint bármelyik új tesztautót. [BANNER type="3"] Az igazi meglepetés azonban a motortér, ahol az autó színére fújt szelepfedél mellett sportlégszűrőt és különböző hangeffektekkel szolgáló kürtöket találtam a gépháztető felpattintása után. A hatalmas Zsiguli felirat már csak hab a tortán, a 62 lóerős, 1198 köbcentis, négyhengeres erőforrás pedig gyönyörűen jár, könnyen indul és meglepően erős. Már persze a maga gyári adat szerint 21 másodperces gyorsulási értékéhez képest, amelynél jobbat jelen állapotában sem feltétlenül kellene produkálnia. Komolyabb módosításokat ugyanis a motortérben nem hajtottak végre, csak a szokásos beállítási finomításokat, illetve a korabeli, háztáji optimalizálásokat. Ami viszont a leginkább meglepő, hogy eszembe sem jutott bármit is méregetni ezen az autón, amikor végre bepattanhattam az aprócska kormány mögé. Nem érdekelt a fogyasztása, nem érdekelt a valódi gyorsulási adat, sem a gyakorlati végsebesség. Csak kihajtottam az elefántfül-ablakokat, letekertem a többit, és mentünk. A négyfokozatú kézi váltó feszesen és használhatóan járt, a kuplung kellően mechanikus érzettel szolgált, a gázpedál lenyomására pedig talán a kelleténél éppen egy hajszállal hangosabban hördült fel a sportdob jobb hátulról. Minden megtett méter egy élmény volt az autóval, ráadásul egy olyan különleges élmény, amit aligha tud bármi más reprodukálni. Félreértés ne essék, valódi, napi szintű használatra ezt a csomagot én már soknak tartanám. Ez az autó azonban - az esetek jelentős többségében - nem fog padlógázon felébreszteni éjjel, nem lesz útban az autópályán a kamionok közt, és nem fog előtted pöfögni a pirosnál, mert ezt már csak és kizárólag ezért az élményért használják, illetve maga a barkácsolás élményéért és az autók, valamint a típus szeretetéért épült meg. Lehet persze mutogatni rá, hogy miért nem őrizték inkább meg eredeti állapotában, vagy hogy egyes elemeket miért olyanra csináltak meg, amit itt láthattok, de elég sok olyan embernek mutattam meg a képeket, aki fiatalon Zsigulizott annak idején, és egy dologban mindenki egyetértett: bármit megadtak volna azért, ha az ő ezerkecskéjük néz ki így 30-35 évvel ezelőtt.