Téligumiteszt - végre valódi hóban mérhettünk
Nem kellett sokat várni az első idei havazásra. Végre nem csak műgyantán, hóban is megnézhettük a gumik tudását. Koros téli, új és régi nyári, egészéves - mind veszélyes lehet!
Rendőrségi Focusszal a Groupama Tanpályán − ismerős mutatvány a nonstopgumival közös gumitesztjeink kapcsán, de most először mérhettünk hóban
A szokott Ford Focusokon túl most egy kilencéves Ford Mondeo, két még korosabb Suzuki Swift és egy szintén nem új Audi A5 quattro is részt vett a tesztben. Eltérő autók, eltérő fékekkel, de mind a közlekedés résztvevői lehetnek
Összeszokott csapattal vettük tehát be az éppen téli álmot alvó Hungaroringet, ahol már vártak minket az egykor rendőrségi Focusok, de ezúttal magunk is vittünk néhány további autót a teszteléshez. Meglehetősen különbözőeket, minden szempontból eltérő abroncsokkal, annak érdekében, hogy azt is lássuk, hogy más-más (szigorúan nem csak újszerű, illetve új abroncsokkal szerelt) autókkal milyen eredményeket kapunk havon mért fékút és kapaszkodás szempontjából.
A Focusokon most is a helyszínen cserélgette nekünk a nonstopgumi az abroncsokat, a többi autó azonban csakis a saját abroncsával vallott. A teszten egyéves gumijával jól szereplő Audi A5 kivételével mindegyik autó új szettet kapott, még az idei télre is
Az átlagautókat két darab tizenéves Suzuki Swift képviselte 155/70 R13 méretű abroncsokkal. Az egyiken 12 éves márkás téli (Michelin Alpin), a másikon hasonló korú, ám olcsó (Dayton) nyári gumi volt. A „vezetői/családi” autót egy előző szériás Ford Mondeo 2.0 TDCi képviselte, alig kopott, de már kilencedik szezonját szolgáló 205/55 R16-os Pirelli Winter Sottozero téli abroncsokkal. Felső-középkategóriásként egy Audi A5 Coupé 3.0 TDI motorral és quattro hajtással volt velünk, szintén Pirelli (225/45 R18 méretű), de tavaly téli abroncsokkal. A Focusokon 195/65 R15 méretben és kivétel nélkül újszerű állapotban a korábbi tesztgyőztes Goodyear UG9-est, a Michelin CrossClimate „egészéves” gumit, a Michelin Alpin 5, valamint a Firestone Winterhawk 3 téli, a Kumho Solus Vier négyévszakos és a Continental Conti Eco Contact 5 nyári abroncsokat vetettük össze. Utóbbi új nyári gumiként azt modellezte, hogy mit tapasztalhat az, aki esetleg most vesz vagy mostanában vett új autót, és meg kívánja spórolni a téli gumira váltást, de persze viszonyításként is jó volt, hogy legyen mihez mérni a többieket.
Hóban igen nehéz azonos körülményeket teremteni, de valamelyest sikerült. A mérésekhez ezúttal is a GPS Aréna webshoptól kapott műszereket használtuk
A korábbi, műgyantás mérések után nem meglepő, hogy döbbenetes eltéréseket tapasztaltunk. A jelentősen különböző autók, illetve a változó hőmérséklet egyébként arra is rámutattak, hogy a tapadás, a gumi viselkedése, ami a közlekedésnek csak egyetlen − persze nagyon meghatározó − része, önmagában is egy nagyon sokváltozós egyenlet. Ehhez jött még az a szándékos bonyolítás, amit okoznak a most jelentősen eltérő méretű és tömegű autók. A legkönnyebbnek számító, nem egész 800 kilogrammos Suzukik és a több mint 1,65 tonnás Audi között bizony kétszeres tömegkülönbség volt, de persze a 155 és a 225 mm széles abroncs is igencsak eltérő, de egy dolog azonos: mind a közlekedés résztvevői.
[BANNER type="1"] A havas fékteszten a legjobb egyértelműen a legszélesebb abroncsokat hordó, legnehezebbnek számító, ugyanakkor minden bizonnyal a legjobb fékekkel felszerelt Audi volt. Nem tudhatjuk, hogy ez az abroncsának az erénye-e – nyilván nem kizárólagosan. Egy biztos, és ezért kívántuk megmutatni: ne csak a saját fékutunkkal számoljunk, hanem a többiekével is! Azzal, hogy könnyedén lehetséges az, hogy a miénknél jobb, de akár rosszabbnak tűnő autó rövidebb fékúton tud megállni. A valahai rendőr Focusokra húzott abroncsok közül hóban a négyévszakos Kumho Solus Vier adta a legrövidebb fékutat. Ez csak kevéssé meglepő, műgyantán is jó volt − száraz és vizes aszfalton, meg persze nyáron viszont pocsék. A Goodyear UG9 és a Firestone Winterhawk 3 lemaradása minimális, még hibahatáron belüli. A Michelin Alpin 5-é picivel jelentősebb, utána viszont szakadék következik.
A mezőny felével megálltunk 17 méteren 40 km/óráról hóban is, a Michelin Alpin 5 esetén is 0,5 km/óra alatti volt ott az átlagtempó, nyári gumival viszont 20,5, a Michelin Cross Climate esetén 21,2, a 9 éves téli gumit hordó Mondeóval 22,5 km/óra. A nyári gumit hordó Suzuki ilyen távon mindössze 33 km/órára fékeződött. A 12 éves téli gumi kapcsán meg kell jegyezni, hogy nem túl mély hóban, ABS nélküli autóval érte el eredményét: le tudta tolni a havat az aszfaltról, ahol már tapadt
Újszerű nyári gumival átlagosan 24,6 méteren állt meg a Focus, ez jelentős többlet az újszerű téliekhez, illetve a négyévszakos Kumhóhoz mérten. Döbbenet, hogy az alig kopott, de 9 éve szolgáló téli abroncsot hordó Ford Mondeo még hosszabb távon, 25,2 méteren állt meg, pedig aszfalton teljesen normálisan viselkedik velük. Ugyanez mondható el a Michelin CrossClimate esetén, ami 26,7 méteres átlagértéket adott. Ijesztő esetükben, hogy azt hisszük, hogy valamire való téli, illetve Jolly Joker „egészéves” gumi van az autó alatt, megvan a biztonságérzet, ám igen jelentős a hóban adódó fékút-többlet.
Vajon mi a helyzet kapaszkodásban?
Papírforma értékek. A korábbi teszt szerint műgyantán is kimagaslóan jól szereplő, első helyen végző Goodyear UG9 ismét a legjobb lett, ráadásul úgy, hogy a fronthajtású Ford Focus maga mögé utasította a quattro összkerékhajtású, egyéves prémium téli gumit hordó Audi A5-öst. Itt a bizonyíték: hóban egy jó, tényleg jó téli gumi érhet annyit, mint az összkerékhajtás és a közepes téli gumi kombinációja. Utóbbival egyenértékű volt a Firestone Winterhawk 3 tudása. Minimális a Michelin Alpin 5 és a Kumho Solus Vier lemaradása.
Magunk is meglepődtünk, de a legjobb téli gumival gyorsabban ért fel az emelkedőn a fronthajtású Ford Focus, mint az összkerekes Audi A5
Ha sorrendet kívánunk felállítani az abroncsok között, a kapaszkodási képesség adja a reálisabb képet, hiszen fékezhetőség szempontjából a blokkolásgátlóval felszerelt tesztautók és az azt nélkülöző Suzukik eleve jelentősen különböztek. Természetesen ne csupán havas jellemzőik alapján válasszunk gumit, hanem a „rendes” téligumitesztjeinknél vizsgált többi jellemzőt is figyelembe véve. Most csupán arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a műgyantás mérés tökéletesen modellezi a havas körülményeket, érdemes megfogadni az ott tapasztaltakat (korábbi cikkünkben az egyes tudásjellemzők súlyozásával saját preferenciánk szerint rangsorolhatjuk az abroncsokat). Ahogyan az őszi teszten, úgy most is jelentősen lemaradt, kapaszkodásban is a nyárihoz hasonló tudást mutatott a Michelin Cross Climate. Az újszerű nyári gumi viszont jobbnak bizonyult, mint az idős, 9-12 szezont végigszolgált, mégsem elkopott téli gumik. Meg kell jegyezni, hogy mind a Cross Climate, mind az idős téli gumik esetén csakis ESP nélkül tudtunk feljutni a kijelölt dombra. A Suzukikban ugyebár nem is volt, a legidősebb gumikat azokon próbáltuk, és tényleg úgy tűnt, mintha centiről centire tennénk meg a 30 métert. A Mondeóban műszerfali gombbal, a Focusban azonban csak a fedélzeti számítógép menüjéből lehetett kiiktatni az ESP-t − nem biztos, hogy az átlagsofőrök zömének eszébe jutott volna. A 12 éves nyári gumival elindulni sem tudtunk az emelkedőn. A valóságban persze jobban tesszük, ha visszagurulunk, majd sík felületen némi lendületet véve próbáljuk meg letudni az emelkedőt, csak megállni ne kényszerüljünk ugyebár. De a télen nyári gumival autózást természetesen semmiképp sem javasoljuk!
Veszettül jól kapaszkodott a Goodyear UG9, hidegen hagyta a hó. A Kumho Solus Vier négyévszakos gumi a többi − nem túlkoros − téli abroncshoz hasonlóan jól szerepelt. A Michelin Cross Climate azonban nyári gumihoz hasonló eredményt hozott, a koros téliek pedig még gyengébbet
Szemfüles olvasóinknak feltűnhet, hogy fékezhetőség szempontjából negyedik lett a 12 éves téli gumi, kapaszkodóképességben pedig utolsó. Ennek oka, hogy ezt a gumit blokkolásgátló nélküli Suzuki Swiften próbáltuk. A blokkoló kerék az alig néhány centis havat hamar letúrta, az aszfalton pedig már könnyedén tudott tapadni a koros abroncs is. Legalábbis -1 Celsius fokos levegő és mínusz 4-5 Celsius fokos talajhőmérséklet mellett ezt tapasztaltuk, egy kicsivel magasabb hőmérsékleten már romlott a fékút, elkezdett felúszni az abroncs. Az elsőként tesztelt abroncsokat ezért a teszt végén újramértük a melegedő idő miatt (végül az összes mérés átlagát néztük), és azt kaptuk, hogy a hó latyakosodásával nőtt a fékút, javult a kapaszkodási képesség. Nem csak ennél az abroncsnál, a többi újramértnél is. Ez is óvatosságra kell intsen tehát. Nem biztos, hogy hajszálnyit fagypont felett, a latyakosodó hóban meg tudunk állni olyan távon, mint hidegebb időben, friss, nem túl mély hóban.