Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 12. 02.

Tényleg nincs szívás a szívóval?

Egy turbódízel egyterű összes nyűgjétől menekülve vásárolta tulajdonosa a szívó benzines Ford Galaxyt. Nem bánta meg, de sokáig mégsem kívánja már tartani.

Tényleg nincs szívás a szívóval?

Vesszenek az egyterűk! Akár ez is lehet tesztünk konklúziója. Eltűnni látszik az egyterű-hullám az új autók piacán, s e példány tulajdonosa is kiszeretett már belőle. Mármint a műfajból. Bár a három gyerek plusz a nagymama szállításához egy hagyományos személyautó számára sem megoldás, de kettő igen. Márpedig náluk is a jóléti családi autómodell van: apának és anyának is van autója. Így aztán hiába volt a Galaxy elődje is egyterű, utódja a tervek szerint már nem az lesz.
De miként és miért is lett a Galaxy? Azért mert korábban többet használták ki az 5+2 üléses utasteret, ami már a korábbi turbódízel motoros egyterűjüknél is megvolt. Igen ám, de annál az összes turbódízel-betegség előjött – részint nyilván a nem optimális városi használat miatt. El kell ismerni, ki kell mondani: a 10-20 kilométeres utak utáni parkolás, majd újbóli hidegüzem lassú (illetve sokszor nem is olyan lassú) gyilkosság a mai dízelmotorok számára, majd közvetlenül a családi költségvetéseknek is. Korábbi autójuknál szépen végig is szenvedték a turbófelújítástól kezdve a részecskeszűrő kiszereléses tisztításán át a befecskendező-cserékig az összes jelentősebb hiba orvoslását, majd az autóba vetett bizalom jelentős csorbulása miatt eladták azt.
Egyértelműen tudták, hogy benzines autó kell nekik. Inkább tankolnak gyakrabban, de legalább szervizbe ne kelljen járni az autóval. Ahogyan keddi körképünk szerint mostanság, két és fél évvel ezelőtt sem dúskált ilyen egyterűből a piac. Ford Galaxyból akkoriban például ez az egyetlen példány kínálkozott. Első tulajtól, vezetett szervizkönyvvel és gazdag Ghia ellátmánnyal, további gyári extraként panorámatetővel és levehető vonóhoroggal. Nem adták olcsón a 2008 novemberi, azaz a vásárláskor 4,5 éves, 130 ezer kilométert futott autót. 3,5 millió forintra tartották, és hiába állt már 7 hónapja a kereskedésben, egy fillért sem lehetett alkudni az árából. Ez persze abszolút érthető, ha újkori, több mint 10 millió forintos árát nézzük, sőt, arra pillantva abszolút jó vétel is volt.
A vásárláskor a hosszú parkolás után új akkumulátort, friss gyertyákat, meg persze szűrőket, új olajat kapott a Galaxy. Utóbbiból azóta is kap tízezrenként. A szervizperiódus persze csak 20 ezer kilométeres, ám forszírozott üzemben, például az FFV motort etanollal is használva 10 ezer kilométerenként javasolt, meg persze a városi autózás gyilkos körülményei között is. Ezt betartva, továbbá a tulaj szerint koszolódásra hajlamos pillangószelepet minden olajcserénél megtisztítva viszont abszolút hibamentesnek bizonyul a Galaxy. A vásárlás óta megtett több mint 55 ezer kilométer alatt egyetlen hátsó fékbetét szorult cserére. A motor láncos, megbízhatóságát vélhetően annak is köszönheti, hogy már 5 perccel hidegindítás után 90 Celsius fokos hűtővizet ad. A Ford kifejezetten az északi országok igényei szerint alakította ki a hűtőkört, de ebbe az autóba még egy 220 V-os csatlakozós kiegészítő fűtőkör is került (egyes piacokon alapból járt ez). [BANNER type="1"]
A feltöltő nélküli benzinmotor ráadásul nem csak megbízható, élénkebben is mozgatja az üresen is 1,7 tonnás autót, mint amit 146 lóerejétől és nem túl combos 185 Nm nyomatékától várnánk. Étvágya persze van, télen városban 11 liter körüli, nyáron mindenképp a bűvös 10 liter alatti, országúton 7, autópályán 8 liter alá is bevihető. Ez nem vészes ahhoz mérten, hogy a Galaxy mekkora vas.
Belefér a család, hátul nem lökdösődnek a gyerekek, mindenkinek megvan a maga helye. Még leghátul sem büntetés ülni. Felnőttek számára sem. Itt a harmadik sori ülések is egészen korrektek, a középsőkhöz hasonlóan tologathatók. A napfénytől védő roló mindkét hátsó üléssornál húzható, meg persze a középen tárolósorral szeparált panorámatető betéteihez is. A szélvédő irídumos, erőteljesen hőtaszító, aminek köszönhetően nyáron is az átlagosnál kevésbé hevül az utastér. Pakolóhely van, de azért nem egyterűs bőséggel. Nagyok az ajtózsebek, az első ülések közé azonban itt még nem került rekeszes könyöklő, az csak a későbbi verziókba jutott. A csomagtér viszont egészen egyszerűen óriási, még 7 ülés mögött is 308, öttel 700, kettővel 2400 liter körüli. Utóbbiakért mind szerethető a Galaxy. Remek utazóautó, akár 4 gyerek esetén is, illetve a nagyszülők is beférhetnek. Nyaraláshoz persze nem jó hatnál többen beleülni, illetve az is kérdéses lehet, hogy mennyire biztonságos a leghátsó utas mellé pakolt csomaghalom. Ha rögzítjük őket, akkor csak közepesen. A gyári vonóhorogra persze utánfutó, kerékpártartó is gond nélkül rakható.
Viszont amennyire jó utazóautó a Galaxy, annyira nyűgös városban. Még akkor is, ha a parkolásban precíz első-hátsó gyári parkolóradar segít. Több mint 4,8 méter a hossz, bő 1,8 méter a szélesség. Nem könnyű parkolóhelyet találni. Meg aztán a 2,0 literes benzines csakis manuális váltóval készült. Aki automata benzinest kívánt, az a nagyobb és torkosabb 2,3 literes benzinest kellett vegye. Annak aztán tényleg horror a fogyasztása. És vajon mibe ül át a szívómotorban nem csalódott, de a kézi váltót már unó Galaxy-tulajdonos. Priusba, elmondása szerint időnként újraolvassa autóvásárlásom történetét, és amikor teheti, lenyúlja felesége hármas Priusát. Ismerős rutin, megértem. Hiába remek családi autó egy egyterű, olyan ritkán van alkalom kihasználni, hogy amúgy nem érdemes egész évben ilyennel járni. Legalábbis legtöbbünknek. Aki viszont gyakorta viszi az egész famíliát, az jól járhat egy Galaxyval, városi használathoz a szívó benzines, hosszútávfutónak a Mondeóból is jól ismert TDCi ajánlott.