Cikk2012. 09. 26.

Tervek a jövőre bevezetendő rendszámokról

Még nem is biztos, hogy lesznek, de tervek - állítólag - már léteznek is a jövőre bevezetendő, területi hovatartozást is jelölő rendszámokról.

Minden autóst érintő költség lehet a járásonkénti rendszám, melynek bevezetésére akár már jövő évben sor kerülhet. A tervek szerint ugyanis nem csak az új autókra tennék fel a friss, a 168, szintén jövő évtől élő járások szerinti plaketteket, hanem felfutó rendszerben, a műszaki vizsgákon, az ígéretek alapján "egyablakos" ügyintézéssel a már forgalomban lévő - mintegy 3 millió - autón is lecseréltetnék a döntéshozók, természetesen a tulajdonos költségére.
Mint azt korábbi, a témában írt cikkünkben kifejtettük, az új rendszám és hozzá a forgalmi engedély, valamint az érvényesítő matrica költsége ma 15 085 forint, jövőre még nem tudjuk, mennyi lesz. Miként döntés még nincs az új rendszámokról, még azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a korábban extra pénzért megvásárolt egyedi sorozatokkal, a rendszer viszont azt sugallja, hogy a rendszámcsere nem csak a 4 évig elhúzódó átálláskor, hanem az autó - 167/168-ad eséllyel, azaz több mint 99 százalékos valószínűséggel - másik járásba eladásakor, vagy a tulajdonos átköltözésekor is életünk része lesz. A bevezetés a közelmúltban megismert, fejlesztési miniszteri, közlekedésért felelős helyettes államtitkári (szintén korábbi cikkünkben megírt) nyilatkozatai alapján igencsak esélyes, s egy, a látókörünkbe került francia oldal szerint már tervek is vannak az új, területi rendszámokról.
Kell-e új rendszám? Szavazzon!
Korábbi cikkünkkel szavazást is indítottunk. Ön szerint kell új rendszám? Szavazzon![/url] Az Autónavigátor.hu Facebook oldalán.
[BANNER type="1"]
Nem tudni, hogy valódi, a gyártás előkészítéseként elkészített terv vagy csupán tréfás próbálkozás az általunk, a nálunk járt Lexus GS 450h tesztautó orrára montírozott budapesti, illetve esztergomi plakett, ha előbbi, akkor elmondható, hogy a járásonkénti rendszám első egy vagy két betűje a járást fogja azonosítani, míg az utána lévő három szám, valamint a járást jelölő hossza alapján két vagy három betű már az autó egyedi azonosítója lesz. Hogy ne keverjük a budapestieket a berliniekkel, a tábla elején megmarad az országjelölés, s a területi hovatartozás hangsúlyozására a helyi címerek is felkerülnek a táblákra. Marad a műszaki vizsga és a környezetvédelmi besorolás matricája is, egyelőre nem tudni, hogy ezek nálunk továbbra is csak hátul, vagy immár - szintén német mintára - előre is felkerülnek-e majd.