Tisztább, takarékosabb Suzukik: íme a hibrid S-CROSS és Vitara
Esztergomi Suzukiból egy ideje már csakis hibridet vásárolhatunk, ellenben a lágy hibridek mellett újak az elektromosan önálló haladásra is képes hibridek. Így tettük egymás mellé a Vitarát és az S-CROSS-t.

Már nem csak a Vitara, az S-CROSS is kapható hibridként, mely önálló, elektromos hajtásra is képes (Fotó: Lázár Péter)
A fekete hátteres Hybrid embléma jelöli az új, már nem csak lágy hibridet
Viszont a teljes iparágat sújtó, a szén-dioxid emisszió grammjai ellen folytatott küzdelem a Suzukinál is elhozta azt a hibrid hajtásláncot, ami önálló hajtásra is képes.
A hibrid ráadásul az automata váltóval szerelt 1,4-es turbóst is nyugdíjazta, aki ma kuplungpedál nélküli Vitarát vagy S-CROSS-t szeretne, már a hibridet kell megvegye. Ezt először idén év elején, a Vitarában próbálhattuk ki, itt a benzinmotor gyengébb, mint a lágy hibrid turbósa, hiszen némi módosítással a Jimny 1,5 literes - feltöltő nélküli - benzinmotorját kapjuk, 102 lóerővel és 138 Nm nyomatékkal. Ehhez csatlakozik egy 6 fokozatú robotizált váltó és egy 33,5 lóerős, 60 Nm nyomatékú villanymotor. Ez már önálló hajtásra is képes, de jól látható: nem nőtt annyival a villanymotor teljesítménye és főként nyomatéka, amennyivel a benzinmotoré kevesebb lett. Így aztán a hibridekben nincs már meg az a tüzesség, ami a turbós lágy hibridekben. Ezek a kimértebb közlekedésben partnerek, akinek viszont számít az, hogy dugóban benzinégetés nélkül is araszolhasson, az szeretni fogja, hiszen ez a hibrid már arra is képes. Nem csak városban, akár autópályán is lekapcsolhat a benzinmotor, ha épp nem kell hajtania. Még magasabb tempónál is, de a dugózás zömét is megcsinálják árammal hajtva a hibrid Suzukik - már amennyiben nem kell közben erősebben hűteni vagy fűteni.A könnyebb Vitara egy hajszálnyit nagyobb, akár 180 km/órás végsebességet tud, de 100-ra gyorsulásuk egyaránt 13,5 másodperc (Fotó: Lázár Péter)
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Suzuki Vitara | 4175 | 1775 | 1610 | 2500 | 289-1046 |
| Suzuki S-CROSS | 4300 | 1785 | 1580 | 2600 | 293-1111 |
Jól tartja magát a Vitara, de a kisebb modell beltere láthatóan korosabb is
Magasabb üléspozíciót, terepjárósabb, jobb kilátást kapunk a Vitara esetén, a GLX bőr/Alcantara ülése komolyabb, mint a szintén GLX szintű S-CROSS bőr/szövet kárpitosa
Érezhetően modernebb és egy kicsit tágasabb is az S-CROSS utastere
A 10 centivel nagyobb tengelytáv tágasabb hátsó lábteret is eredményez az S-CROSS számára, itt könyöklőt is kapunk hátul
| Suzuki Vitara | Suzuki S-CROSS | |
| Belső szélesség elöl | 1470 | 1475 |
| Belső szélesség hátul | 1420 | 1435 |
| Belmagasság elöl | 940-1010 | 930-990 |
| Belmagasság hátul | 960 | 950 |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött | 260 | 270 |
| Ülőlap hossza elöl | 495 | 495 |
| Ülőlap hossza hátul | 515 | 505 |
| Csomagtér maximális szélessége | 1340 | 1340 |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között | 1020 | 1310 |
| Csomagtér magassága | 440-720 | 425-855 |
| Csomagtér hossza | 760 | 790 |
| Csomagtér hossza üléshajtással | 1560 | 1630 |
| Raktérnyílás szélessége | 1100 | 1080 |
| Raktérnyílás magassága | 800 | 720 |
A műszakiság teljesen azonos, de automata váltót ma már csakis a hibriddel, így a korábbinál drágábban kaphatunk
Passzol a hibrid S-CROSS rendszáma: az ED az általa már kínált elektromos hajtásra is utalhat
| Suzuki Vitara 1.5 Hybrid AllGrip GLX Panoráma | Suzuki S-CROSS 1.5 Hybrid AllGrip GLX | |
| Emissziós norma | Euro 6 | |
| Üzemanyag | benzin | |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1462 | |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |
| Váltófajta | 6 fokozatú robotizált | |
| Benzimotor teljesítménye [LE/fordulat] | 102 (6000) | |
| Benzinmotor nyom o_egyesites="2"atéka [Nm/fordulat] | 138 (4400) | |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 13,5 | |
| Végsebesség [km/h] | 180 | 175 |
| Kombinált fogyasztás (WLTP) [l/100 km] | 5,8-6,1 | |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 132-137 | 134-139 |
| Saját tömeg [kg] | 1315-1338 | 1360-378 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1780 | 1810 |
| Abroncsméret | 215/55 R17 | |
| Garancia | 3 év/100 000 km, 3+7 év a hajtásláncra | |
| A tesztautó ára (Ft) | 11 820 000 | 12 160 000 |
A menetdinamikán és a vételáron túl még egy helyen kér kompromisszumot a hibrid, ez pedig a csomagtér mérete. A lágy hibrideknél ugyanis méretben és kapacitásban is nagyobb, 0,84 kWh-s lítium-ion akkumulátort hordanak poggyászterükben a hibridek. Első pillantásra ez nem is látszik, de padlórekesz lényegében nincs, így a raktérpadló sem rakható mélyebb pozícióba. A Vitara esetén 289, az S-CROSS-nál 293 literes alapméretet láthatunk, ami elég kevésnek tűnik, a saját tapasztalat viszont az, hogy 2 felnőtt és 2 gyerek egy hétnyi cucca azért mindkettőbe belefér.
A csomagterek lényegében elveszítették padló alatti területüket, de így is jól pakolhatók, támladöntéssel sík padlóval bővíthetők - balra a Vitara, jobbra az S-CROSS csomagtere
Mindkét hibridhez megkapható a Suzuki igen precíz, elektronikusan kapcsolható összkerékhajtása
A 17 colos alufelni mindenképp jár, a GLX verziók kéttónusú fényezéssel kapják a kerekeket



















































































