Cikk2016. 02. 26.

Titkoltan parancsnoki - BMW X3 3.0 d használtteszt

Bakancsformájával az első BMW X3 viszonylag kilógott a BMW palettájából. Talán a legjózanabb, legszolidabb propelleres volt. Ma is az.


Bár nem vagyok kifejezetten BMW-fanatikus, az első X3, ami a nagytesó X5-höz mérten egy egészen szolid, már-már a márkától szokatlanul higgadt megjelenésű modell volt, megfogott. A még az E46-os 3-as sorozat műszakiságára épített modell 2003 őszén, a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, majd 2010-ig volt gyártásban. Sosem volt gengszterautó, kifutása után sem lett azzá, ugyanakkor közel annyit tud, mint nagyobb testvére. Ebben is lehet akár háromliteres, hathengeres motor, üléspozíciója pedig emelt, ahogyan a gyártó kommunikálta néhány helyen, parancsnoki. És pontosan ezt éreztem, amikor a mostani, 10 év körüli, egygazdás példányban ültem, de akkor is, amikor tesztautóként nálam járt, vagy amikor Németországban "Opel Astra, vagy legalább azonos kategóriájú" bérautóként egy X3 2.0d-t kaptam.
Szóval közelebbi ismertségem, teszt-, majd bérautóként az alapdízeles X3-mal volt, most viszont vezethettem azt az X3-ast, amiben már "X5 motor" van. Ez bizony egy igazi sleeper car. Szerintem a kétliteres dízel (150 ló)ereje is bőven elegendő, a 3,0 literes 218 pacija és 500 newtonméter nyomatéka pedig már talán sok is, de azért meg kell hagyni, ez a verzió sokkalta fölényesebben megy. Ám igazából talán nem is ez a fő érv mellette, hanem az, hogy kezdetben a gázolajosok közül csak ez, a nagyobbik motor kapott automataváltót, arra pedig azt mondom, pláne egy SUV esetén, hogy kell. Nem mellesleg ezzel a motorral automataváltósan is nagyon jól mozog az X3, 100 km/órára 7,7 másodperc alatt ér, lámpától és autópályán, vagy országúti előzésnél is magabiztosan indul el, igen tisztességes, 220 km/órás végsebességet tud. Utóbbi itthon nem is olyan fontos, de Németországban nem fogják 200-nál levillogni, ahogyan az megeshet a 2,0 literessel. A váltó amúgy hatfokozatú, 171 ezer kilométerrel is korrektül dolgozó, utóbbi az autó egészére is igaz.
A nagyobb motor persze nagyobb rizikó, nem csak hengerszámban, befecskendezőben is másfélszeres a különbség, ami bizony a javítási árakon is meg fog látszódni, ha majd kell valami. Ezért egy ilyen autónál, ami most már természetesen újkori árának töredékéért kapható, s ahol az extrák már szinte ingyen vannak, a lehető legfontosabb az előélet, ami nemcsak sztoriként, hanem szervizből lekérdezhetően is meg kell legyen. A most próbált példánynak alapvetően két ütőkártyája is van, az egyik, hogy eredetileg németországi bemutatóautó volt, a másik pedig, hogy egygazdás, tulajdonosa pedig márkaszervizbe hordta. Nem mellesleg nem csak a kötelező, az ajánlott karbantartásokat is elvégeztette. Így például 110 ezer kilométernél olajat és szűrőt cseréltetett a váltóban, a csak kicsit rakoncátlankodó pillangószelep-sort is cseréltette (ami előbb vagy utóbb szinte mindenképp szükséges ennél a motornál), és amikor az xDrive elkezdett rakoncátlankodni, akkor annak a vezérlését is kompletten kicseréltette - uszkve félmillió forintért. [BANNER type="1"]
Igen, költött rendesen az autóra, ami neki nem is volt olcsó, ennek ellenére a mai napig szereti. Hiszen kényelmes, tágas, még közel 9 év használat után is prémiumhangulatot adó. Még mielőtt nagyon belegabalyodnánk az évekbe: ezt az X3-ast 2005 novemberében, már 2006-os modellévűként gyártották, 2006-ban helyezték forgalomba bemutatóautóként, tulajdonosa pedig 2007-ben vette 5000 kilométerrel, azóta bő 165 ezret rakott bele. Az éves futás tehát 20 ezer kilométer alatti, zömében autópályán; belvárosban nem nyüstölte. Ha valaki használt BMW SUV vásárlására adná a fejét, ilyesmi példányt érdemes venni. Sokat ér a lekérdezhető múltja, csupán a tavaly cserélt akkumulátor 70 ezer forintos tétel volt például, de az sem mellékes, hogy mindössze egyetlen szezont futott nyári (18 colos) és téli (17 colos), külön felnire szerelt abroncsok is járnak hozzá, hogy a gyári teljes gumiszőnyeg garnitúrát ne is említsük.
A felszereltségen pedig jól látszik, hogy gyári, "mindent bele" verzióról van szó. Egyebek mellett a teljes utastér fölött végighúzódó, kinyitva már-már targatetós feelinget adó panorámatetővel, világos bézs bőr kárpitozással, állítható laphosszúságú, elektromos, a sofőrnél memóriás sportülésekkel, CD-tárral, navigációval, Bluetooth-kapcsolatos, MP3-olvasós hifivel, ami ilyen korú autónál azért messze nem magától értetődő. Ülésfűtés is van, de az pont a sofőrnél nem működik, olyannyira elromlott, hogy még az üléskárpitot is kiégette a szélénél. Kár érte, mert amúgy még a bal egyen is csak alig kopott a huzat, a többi helyen pedig nagyjából semennyire sem, ugyanis azokon alig ültek. Így aztán, ha valaki nagyon akarja, egy kárpitossal viszonylag egyszerűen "makulátlan" állapotúra hozhatja fel az utasteret.
Apró hibákat a karosszérián is találhatunk: alig látható horzsolás a fényezetlen műanyaggal is óvott első sárvédőn, egy-egy viaszpecsét és csúnya kulcsos karcolás az ajtókon. Egy polírozás bizonyára sokat segítene, de amúgy a kényes fekete fényezés is egészen "jó fényben" van még. Az autó ugyanis világ életében garázsban parkolt, gépi mosóban pedig sosem járt. Tesztautóból is láttunk már mattabbat, karcosabbat.
Összegzésként elmondható, hogy nagyon szerethető, nem annyira negatív képzetekkel társított az X3, mint az X5. Lehet nagyon jól felszerelt, használtan az ellátmány már gyakorlatilag felármentesen jár az autóhoz, ha van az adott példányban. A fenntartása nem a legolcsóbb, vásárlásnál ezért nagyon meg kell nézni, hogy mit veszünk. A lekérdezhető szervizmúlt és a vásárlás előtti (márkaszervizes) átvizsgálás alapelvárásként kell szerepeljen. Ha valaki kedvet kapott, cikkünk megjelenésekor még a próbált példányt is megtalálja a Használtautó.hu rendszerében. Esetében múltján túl a nagyon magas felszereltség és a "gondos gazda" is pozitívum. Ezeket és alacsony futását értékelve az érte kért 2,9 millió forint abszolút nem sok, 400 ezer kilométerrel persze már automataváltós X3-ast is lehet kapni félmillióval olcsóbban, ám finoman fogalmazva sem biztos, hogy az lesz a jobb bolt.