Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 09. 18.

Tíz buszsáv nyílt meg a kerékpárosok előtt

A BKK megteremtette a biztonságos kerékpározás lehetőségét. Eddig tehát vakmerő volt, aki két kerékkel indult útnak?

Tíz buszsáv nyílt meg a kerékpárosok előtt
Buszsávban kerékpárral közlekedni - amennyiben nincs azt engedélyező kiegészítő jelzés - tilos. Mit tehet a kerékpáros? A járdán ugyebár szintén tilos kerekezni, ezért aztán mehet az úttesten, a buszsáv és a belső forgalmi sáv közötti terelővonalon. A BKK közleménye alapján "A többség a terelővonalon halad és konfliktus esetén jobbról és balról harapófogóba kerül, ez pedig a bicikliseken túl a buszsávban és a mellette fekvő forgalmi sávban haladóknak is veszélyforrást jelent." A mi tapasztalataink szerint azonban ez egy betarthatatlan szabály, ahol széles a járda, ott akár azon is próbálkozhatnak a bringások, míg a legtöbb helyen ők is megpróbálnak a buszsávban haladni. Vannak buszsofőrök, akik elnézik ezt, s adandó alkalommal megkerülik a kétkerekűvel közlekedőt, addig pedig cammognak mögötte. Léteznek persze olyanok is, akik komoly kürtszóval kérik ki maguknak: mit keres egy puhatestű az ő sávjukban?
Pedig hozzá kell szoknia mindenkinek, bizonyos esetben immár lehetséges a buszsávokban is kerékpározni. A nemrég megváltozott szabályok szerint a kerékpározás olyan buszsávban már engedélyezhető, amely minimum 4,25 méter széles vagy ahol a csúcsidei buszforgalom nem éri el az óránkénti 30 buszt, vagyis az arra járó menetrendszerű járatok csúcsidei közös követési ideje több mint 2 perc. [BANNER type="1"] Ha hinni lehet a BKK írásának, a főváros kerékpárosbarát fejlesztéseinek keretében a BKK az összes meglévő autóbuszsávot felülvizsgálta, és ahol lehetett, busz- és kerékpársávokat jelölt ki. A kék színű besorolást jelző táblán az autóbusz alá kerékpárt ábrázoló piktogram is került, illetve burkolatjelként is megjelent a buszsávban a kerékpáros piktogram. S ahogyan a BKK fogalmaz: "a BKK Közúttal közösen alig két hét alatt teremtette meg a biztonságos kerékpározás lehetőségét", melyből úgy tűnik, hogy eddig nem volt biztonságos a fővárosban kerekezni.
Kerékpárral is használható buszsávok
  1. I-II. kerület, Fő utca (a Bem József tér és a Clark Ádám tér között) és Árpád fejdelem útja (a Zsigmond tér és a Bem József tér között)
  2. V. kerület, József Attila utca és Széchenyi István tér
  3. V-XIII. kerület, Szent István körút (a Nyugati tér és Tátra utca között, onnan kerékpáros nyomként felvezet a Margit hídra)
  4. VI. kerület, a Ferdinánd híd lehajtója az Izabella utca felé
  5. VI. kerület, Király utca (az Eötvös utca és a Teréz krt. között)
  6. VII. kerület, Wesselényi utca (a Hársfa utca és az Erzsébet krt. között)
  7. VII. kerület, Dohány utca (az Izabella utca és a Rottenbiller utca között)
  8. VII. kerület, Damjanich utca (a Murányi utca és a Dózsa György út között kifelé)
  9. XIII. kerület, Dózsa György út (a Szabolcs utca és a Vágány utca között a Hősök tere felé)
  10. XI. kerület, Hengermalom út (a Szerémi út és a Budafoki út között a Duna felé)

Immár lehet kerékpározni egyebek mellett a Mészáros utcában és a József Attila utcában is, sőt, köztük az Alagút és a Lánchíd is megnyílt a kerékpárosok számára. A keretesben olvasható - kerékpárok számára megnyitott buszsávok mellett - a Bem rakparton a Jégverem utcától a Csalogány utcáig a rakparti sétány tehermentesítésére hivatott kerékpáros nyomot jelölt ki a BKK. A program kedvező tapasztalatai esetén ráadásul további buszsávok - kerékpárosok számára - megnyitását is ígérik.
Csak bízni tudunk abban, hogy a tapasztalatok a jövőben is kedvezőek lesznek, hiszen azzal a BKK is egyetért, hogy "a kerékpárosnak biztonságosabb az úttest jobb szélén haladni, mint a buszsávtól balra eső belső sávon, és a forgalmi sávokban haladó gépjárműveknek is biztonságosabb így." Sőt, mi több, a BKK még tovább megy, s a következő mondatokkal jár a kerékpárosok kedvében:

"Az autóbusz-forgalom gyorsítása és a kerékpárosok biztonsága közötti ellentét csak látszatkonfliktus. Ha a megállóhelyi várakozási időket is figyelembe vesszük, a kerékpárosok és a buszok körülbelül egyformán gyorsak. Az egyenlő átlagsebesség miatt a kerékpárosoknak jellemzően csak egyszer kell a busz mögött várniuk, vagy a busznak a kerékpárt megelőznie. Ráadásul, ha nincs lehetőség előzésre a szűk sávban, még akkor is gyorsabb, ha a busz a kerékpáros tempójával halad, mintha az „álló” kocsisorban kellene haladnia.
A busz-és kerékpársávok jól illeszthetők a városi kerékpáros főhálózatba, a menetirány szerinti kerékpársávok rendszerébe, olyan helyeken, ahol a buszok szempontjából az akadályoztatás mértéke elfogadható, vagy nem jár olyan sűrűn a buszjárat.
A belső forgalmi sáv mentesül a kerékpáros forgalomtól, így egyenletesebb és biztonságosabb lehet a gépjárművek haladása.
"
Magyarán a kerékpárosok buszsávba engedésével gyakorlatilag mindenki jól jár, így már csak költői kérdés maradhat, nem lett volna egyszerűbb sávfestés és táblaszerelés helyett az összes buszsávba, a KRESZ módosításával beengedni a kerékpárosokat? Persze tudjuk, az már nem a BKK hatásköre lenne.