Több használt Volkswagen fogy, mint új Suzuki
Egyre gyorsabban pörögnek ki az új rendszámok, ugyanis mind az új, mind pedig a használt autók piaca bővül. Bár az új autók eladása jobban nő, még jelentősebb az import.

Az import vásárlók idei kedvence a Ford Focus. Az első generáció már csaknem 20 éves. Külföldön már nincs nagyon ára
Már a tavalyi évben is jelentősebben bővült az új autók piaca, mint a használtautó-import, de még mindig utóbbi a jelentősebb, többlete azonban mind szerényebb. Ennek ellenére nem feltétlenül jó, hogy több - zömében 10 év feletti - már akár kiszolgáltnak is tekinthető autó kerül útjainkra, mint új. Igaz, elsősorban nem ez rontja a hazai autópark már 14 éves átlagéletkorát, hanem az, hogy az idő bizony telik, közben pedig nem kerül elegendő új autó az útjainkra.
A Volkswagen Passat mindig is kedvelt volt hazánkban, újonnan azonban kevesen engedhetik meg, ma viszont már a 2005-ben érkezett B6 is 12 éves
Miként arról múlt hó elején (is) beszámoltunk, új autóból ismét Suzuki fogy a legnagyobb példányszámban, és ez egyebek mellett az ősszel átadandó rendőrautó-kontingensnek köszönhetően aligha fog változni. Ugyanakkor az idei évben is Volkswagenekkel, használt Volkswagenekkel bővült legnagyobb számban a hazai autópark. Maradt a dobogón az Opel és a Ford is, ami mutatja, hogy a vevők továbbra is józanabbak, mint egy-két évvel ezelőtt, amikor még tarolt a BMW és az Audi. Míg a dobogó tavalyhoz képest változatlan, a top 10-ben a Toyota megelőzte a Mazdát és a Renault-t is, a Nissan a Skodát; a Kia a 21. helyről a 17. helyre jutott, az Alfa Romeo viszont két hellyel lejjebb csúszva kiesett a top 20-ból.
| Márka | Import darabszám | Piacrész | |
| 1. | Volkswagen | 8 853 | 12,1% |
| 2. | Opel | 7 845 | 10,7% |
| 3. | Ford | 7 255 | 9,9% |
| 4. | BMW | 5 215 | 7,1% |
| 5. | Audi | 4 818 | 6,6% |
| 6. | Mercedes-Benz | 4 536 | 6,2% |
| 7. | Toyota | 4 177 | 5,7% |
| 8. | Mazda | 3 672 | 5,0% |
| 9. | Renault | 3 260 | 4,4% |
| 10. | Peugeot | 2 644 | 3,6% |
| 11. | Honda | 2 324 | 3,2% |
| 12. | Citroën | 2 050 | 2,8% |
| 13. | Fiat | 1 950 | 2,7% |
| 14. | Hyundai | 1 647 | 2,2% |
| 15. | Nissan | 1 296 | 1,8% |
| 16. | Skoda | 1 284 | 1,7% |
| 17. | Kia | 1 164 | 1,6% |
| 18. | SEAT | 1 135 | 1,5% |
| 19. | Volvo | 1 122 | 1,5% |
| 20. | Mitsubishi | 1 092 | 1,5% |
| 21. | Alfa Romeo | 1 049 | 1,4% |
| 22. | Suzuki | 718 | 1,0% |
| 23. | Chevrolet | 540 | 0,7% |
| 24. | smart | 424 | 0,6% |
| 25. | Chrysler | 413 | 0,6% |
| 26. | Mini | 387 | 0,5% |
| 27. | Dacia | 349 | 0,5% |
| 28. | Lexus | 312 | 0,4% |
| 29. | Lancia | 231 | 0,3% |
| 30. | Land Rover | 224 | 0,3% |
| 31. | Subaru | 181 | 0,2% |
| 32. | Porsche | 166 | 0,2% |
| 33. | Jeep | 163 | 0,2% |
| 34. | Jaguar | 134 | 0,2% |
| 35. | Daihatsu | 131 | 0,2% |
| 36. | Daewoo | 118 | 0,2% |
| 37. | Saab | 107 | 0,1% |
| 38. | Infiniti | 91 | 0,1% |
| 39. | SsangYong | 59 | 0,1% |
| 40. | Dodge | 54 | 0,1% |
| 41. | Rover | 42 | 0,1% |
| 42. | Lada | 23 | 0,0% |
| 43. | Cadillac | 22 | 0,0% |
| 44. | Maserati | 14 | 0,0% |
| 45. | Vauxhall | 13 | 0,0% |
| 46. | Tesla | 13 | 0,0% |
| 47. | MG | 12 | 0,0% |
| 48. | UAZ | 9 | 0,0% |
| 49. | Bentley | 8 | 0,0% |
| 50. | Iveco | 7 | 0,0% |
2003-ban érkezett a Golf V. Minőségben és méretben is komoly előrelépés volt a Golf IV-hez mérten, ám már ez sem fiatal, legifjabb példányai 8 évesek
Míg a használtan behozott autók márkadobogóján nincs változás, a modellekén van. A két éve még harmadik Ford Focus a BMW 3-as sorozata után a Volkswagen Passatot is megelőzte, az idei első félévben a legnépszerűbb modell volt a használtan behozottak körében. Keseregni valója persze a Volkswagennek sincs, hiszen a Golfról is elmondható, hogy megelőzte a 3-as BMW-t, így a dobogó második és harmadik helye is a Volkswagené, negyedik az egyre kevesebbeket, de persze még mindig sokakat meggyőző 3-as BMW, követője prémium vetélytársa, az Audi A4, a praktikus és viszonylag olcsó családi egyterű Opel Zafira pedig a hetedikről a hatodik helyre lépett. Előbbre lépett a Mazda6 és az Opel Astra (a H generáció jön nagy számban be), lecsúszott viszont a Mercedes-Benz A-osztály. Szintén a piac józanodását jelzi, hogy az első generációjával már egészen olcsón elérhető Opel Meriva és a Ford Fiesta is bekerült a 20 legnépszerűbb importmodell közé, de az is, hogy az elmúlt évekkel ellentétben idén több Audi A3, mint A6 érkezett. Kikerült a BMW 5-ös sorozata, a Skoda Octavia és a Volkswagen Sharan is. [BANNER type="1"]
| Modell | Import darabszám | |
| 1. | Ford Focus | 2 595 |
| 2. | Volkswagen Passat | 2 538 |
| 3. | Volkswagen Golf | 2 383 |
| 4. | BMW 3-as sorozat | 1 925 |
| 5. | Audi A4 | 1 625 |
| 6. | Opel Zafira | 1 419 |
| 7. | Mazda6 | 1 271 |
| 8. | Opel Corsa | 1 221 |
| 9. | Mercedes-Benz A-osztály | 1 194 |
| 10. | Ford Mondeo | 1 129 |
| 11. | Opel Astra H | 1 057 |
| 12. | Opel Meriva | 883 |
| 13. | Mazda3 | 878 |
| 14. | Volkswagen Polo | 877 |
| 15. | Audi A3 | 872 |
| 16. | Audi A6 | 828 |
| 17. | Honda Civic | 819 |
| 18. | Honda Jazz | 783 |
| 19. | Ford Fiesta | 761 |
| 20. | Renault Scénic | 723 |
Örök kedvenc az importautók között a BMW 3-as sorozata, ám míg néhány éve listavezető volt, idén már csak negyedik
Miközben új autóból az idei év első felében összességében 54 794 példány került az útjainkra (ami ez előző évinél 19,2 százalékkal több), használtból 73 468, ami pedig az újaknál közel 20 ezer példánnyal, a tavalyi számnál viszont csak 5 százalékkal több. Látható, hogy hamarosan ismét utoléri az új autók piaca a használt-import mértékét, ugyanakkor még mindig jóval kevesebb új autó fogy annál, mint ami szükséges lenne az autópark korosodásának megállításához. Jó hír azonban, hogy az importmodellek között mind több az olcsóbban fenntartható, a költségesebben üzemeltethető prémiummodellek pedig visszaszorulóban vannak, persze még mindig szép számmal jönnek. Esetükben ugyanis sajnos nem ritka, hogy a korrekt karbantartásra már nem jut elég pénz, közlekedésbiztonság, de egészség (emisszió) szempontjából is jobb, ha inkább kevésbé villantós, de jobb állapotú autók kerülnek az útjainkra.
Ötödik helyen az Audi A4. Első generációjának autói már legalább 16 évesek
| Autók száma | Növekedés az előző évhez képest | |
| Újautó-eladások | 68 084 | 19,2% |
| Használtautó-import | 73 468 | 5% |





















