Cikk2014. 07. 02.
Több mint 8 milliós GM-visszahívás a gyújtáskapcsoló miatt
Halálos balesetek okozása, tudatos felelőtlenség gazdasági érdekből. Komoly vádak, amikbe a General Motors akár bele is bukhat.
Betumeret18 px
A egész a Chevy Cobalttal kezdődött még februárban
Egy sima visszahívásként indult, bár a halálos kimenetelű balesetek miatt komoly sajtót kapott a Chevrolet Cobaltok visszahívása. A hiba úgy fordult elő, hogy rossz úton a túlterhelt kulcskarikák súlya alatt az autó slusszkulcsa elfordult a gyújtáskapcsolóban és megállította az autó motorját. Ez érthetően pánikot okozott, ráadásul ilyenkor az autók légzsákjai sem működtek. Később az NHTSA indított vizsgálatot a GM termékei ellen, márciusban már 1,5 millió autóról volt szó. Teltek a hónapok, egyre több típusról derült ki, hogy benne van a hibás szériában. A pereskedő tulajdonosok és károsultak szemében az sem volt jó pont, hogy jogilag egy másik céggel álltak szemben, hiszen a GM átszervezésével csak a felirat maradt meg, a régi cég utódja egy vagyonkezelő.[BANNER type="1"]
A visszahívás még hagyján, de a halálos balesetek körüli botrány földre viheti az óriáskonszernt. Pénzügyileg és a márkák megítélése miatt is aggályos a helyzet
Mostanra több okból 8,4 milliónál tart az elmúlt időszakban összesen visszahívott GM-gyártmányok száma. Az autók mind Észak-Amerikában kerültek piacra, nagy részük az Egyesült Államokban került fogalomba, de szürkeimportban bárhova, így hazánkba is eljuthattak az érintett típusok. A különböző hibák javításáról a General Motors értesíti a tulajdonosokat. A gyújtáskapcsolókon túl akadnak kisebb-nagyobb elektromos gondok is. A legnagyobb számban, 7 610 862 kocsi a Cobalthoz hasonló gyújtáskapcsoló-gondok miatt. Az érintett típusok:
- Chevrolet Malibu (1997-2005 )
- Oldsmobile Intrigue (1998-2002)
- Oldsmobile Alero (1999-2004)
- Pontiac Grand Am (1999-2005)
- Chevrolet Impala (2000-2005)
- Chevrolet Monte Carlo (2000-2005)
- Pontiac Grand Prix (2004-2008)
Ezeken kívül visszahívták még az alábbi típusokat is:
- Cadillac SRX (2004-2006)
- Cadillac CTS (2013-2014)
- Chevrolet Cruze (2011-2014)
- Chevrolet Sonic (2012-2014)
- Chevrolet Trax (2013-2014)
- Buick Encore (2013-2014)
- Buick Verano (2013-2014)
- Chevrolet Camaro (2014)
- Chevrolet Impala (2014)
- Buick Regal (2014)
- Cadillac XTS (2014)
- Chevrolet Silverado HD (kiegészítő akkumulátorral, 2007-2011)
- GMC Sierra HD (kiegészítő akkumulátorral, 2007-2011)
- Buick Ranier (2005-2007)
- Chevrolet TrailBlazer (2005-2007)
- GMC Envoy (2005-2007)
- Isuzu Ascender (2005-2007)
- Saab 9-7X (2005-2007)
- Chevrolet TrailBlazer EXT (2006)
- GMC Envoy XL (2006)