Továbbra is sokan autóznak veszélyesen, téli gumival nyáron is
Bár a május második fele már nyárias időt hozott, a nonstopgumi csapatával végzett Nyárigumi Kommandó továbbra is sok autón talált téli gumiabroncsot.
Május végén is az autók több mint felén találtunk téli gumikat, a budapesti utcákon ráadásul ennél is rosszabb arány tapasztalható
Miként az elmúlt években, idén is csaknem 200 budapesti, illetve főváros környéki autón néztük meg a nonstopgumi.hu csapatával, hogy a május második felében tapasztalt nyárias időben tulajdonosaik milyen abroncsokkal vágtak neki az utaknak. Fontos lenne, hogy nyárival, illetve legalább jó négyévszakossal tegyék, hiszen mint arra idei Nyárigumitesztünk is rámutatott, egy nem megfelelő gumi, ami lehet téli, rosszabb négyévszakos, vagy akár elhasznált nyári is, már száraz aszfalton és csupán a városban sem ritkán tapasztalható 60 km/óráról vészfékezve is autóhossznyival növelheti a fékutat. Vizes aszfalton, illetve magasabb tempóról még rosszabb a helyzet![BANNER type="1"]
Jó hír, hogy csökkent az abroncsok átlagéletkora, magasabb az átlagos profilmélységük
Bár a legfontosabb jelzőszám, az autók téli, nyári, illetve négyévszakos abronccsal szereltsége kapcsán a teljes minta átlaga pontosan ugyanazt hozta, mint tavaly, javulás mindenképp látható. Mivel tavaly júliusban végeztük a felmérést, most pedig közel 2 hónappal korábban, már az is javulásnak tekinthető, hogy idén már most az autók kétharmadán nyári abroncsot találtunk, ugyanakkor rémisztő, hogy az autók több mint negyede még a májusi, nem ritkán több mint 20 Celsius fokos időben is téli abroncsokon fut. Akár új a téli gumi, akár korosabb, mindenképpen veszélyes, hiszen hosszabb fékutat ad, de amennyiben a még jó abroncsot hagyjuk ilyen időben az autón, az nagyon hamar tönkremegy, a következő télen már nem lesz használható.
Taxi téli gumival a hőségben. Csak gratulálni tudunk hozzá, de voltaképp a rendelet rossz, csak a téli gumiabroncsot írja elő október 15-től március 15-ig, ami pont lehet az időjáráshoz nem passzoló
| Soroksár | Fót | Szentendre | Budaörs | Budapest | Teljes átlag | |
| Nyári-téli-négyévszakos gumik aránya | 68-29-3% | 71-23-6% | 71-26-3% | 71-16-13% | 55-39-6% | 67-26-7% |
| Prémium-budget gumimárkák aránya | 68-32% | 65-35% | 61-39% | 71-29% | 65-35% | 66-34% |
| 5 évnél fiatalabb-idősebb gumik aránya | 71-29% | 68-32% | 58-42% | 68-13% | 52-48% | 63-37% |
| Átlagos profilmélység | 5,3 mm | 5,4 mm | 5,6 mm | 5,2 mm | 5,4 mm | 5,4 mm |
Javult az átlagos profilmélység is, nem is kevéssel, több mint 10 százalékkal (0,7 cm), ehhez hasonló mértékben 52-ről 66 százalékra emelkedett a prémium abroncsmárkák aránya a vizsgált autókon. Szerényebb mértékben, 56-ról 63 százalékra emelkedett az 5 évnél fiatalabb gumiabroncsok aránya, ami tekintve azt, hogy az abroncsok kora csak gyártásuktól, nem pedig első felszerelésüktől kezdve állapítható meg, s egy szakszerűen tárolt abroncs akár 10 éves koráig is használható, abszolút jónak számít.
Az ORFK Teve utcai központja előtt is megnéztük, milyen abronccsal érkeznek oda az autósok
A Nyárigumi Kommandó eredményeit idén is az ORFK OBB-vel közös sajtótájékoztatón ismertettük. Bár nem az ORFK saját parkolója, hiszen a Teve utcai székház elé (fizetés ellenében) bárki beállhat, de "versenyen kívül" ott is megnéztük, hogy a rendőrség központja előtt parkírozók milyen abroncsokkal közlekednek. Az eredmények szerint június 2-án az ORFK-hoz látogató autósok 78 százaléka már nyári gumival érkezett, a teljes minta átlagánál ugyancsak jobb, 81 százalékos volt az 5 évnél fiatalabb abroncsok aránya, míg a prémiummárkáké pontosan olyan volt, mint a teljes átlagban: 65 százaléknyi. A nem megfelelő abronccsal közlekedők bírságot ezúttal sem kaptak, csupán figyelmeztetést, hogy érdemes lenne váltaniuk, míg a többieket ajándékkal jutalmaztuk. Bírság sajnos a közúton is csak akkor jár, ha már végletesen elhasznált, 1,6 milliméter alatti profilmélységű az autó abroncsa, pedig már annak közelében is veszélyes fegyver lehet bármelyik személyautó is. Nem árt tudni, hogy a casco biztosítás megtagadhatja a térítést, ha nem megfelelő abroncsot "viselve" törjük össze autónkat.
Bár a legtöbb téli abroncsot továbbra is fővárosi szemléjén találta a felmérőcsapat, a budapesti autóknál javult a nyári abroncsok aránya. Az átlagos profilmélység is a budapesti autóknál nőtt a legjelentősebben, kereken 1 milliméterrel. A tavaly az egyik legkevesebb téli gumis autót tartalmazó soroksári parkolóban most átlag feletti, 29 százaléknyi autón volt még téli abroncs, viszont ahogyan Budaörsön, ott is az átlagosnál jelentősebb volt a prémium abroncsok aránya, s a gumik kora is ott volt a legjobb, azaz vélhetően arról van szó, hogy az ottani autósoknak még nem jutott ideje/figyelme a gumiváltásra. Elítélendő, hiszen mint írtuk, a téli gumi nyári használata semmilyen szempontból sem megtérülő.
Bírságolandóan rossz abroncsot nemigen találtunk a felmérés során, Nyárigumi Kommandónkon az autósok nem csak figyelmeztetést kaptak az esetlegesen időszerű abroncscserére, ajándékot is
Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára külön felhívta az autótulajdonosok figyelmét, hogy a balesetmentes vezetés érdekében mekkora jelentősége van annak, hogy jó minőségű és megfelelő profilmélységű gumiabroncsokkal vegyenek részt a közúti közlekedésben. Különösképpen emlékeztette a járművezetőket – a pünkösdi hosszú hétvégére való tekintettel – a körültekintőbb közlekedés kiemelt fontosságára.
Jó hír, hogy veszélyesen kopott, 3 milliméter alatti profilmélységű abroncsot mindössze tucatnyi autón talált a vizsgálat, ebből mindössze egy volt a KRESZ által előírt 1,6 milliméter alatti. Mi egyikkel sem ajánljuk a közlekedést, 3 milliméteres profilmélység, illetve 10 éves kor felett mindenképp ajánlott az abroncsok lecserélése. Egy garnitúra új gumi ára jellemzően a legkisebb koccanás káránál is szerényebb. Nem is beszélve arról, hogy akár életek múlhatnak rajta. Vásárlás előtt érdemes a teszteket átnézni, ugyanis a jó abroncs felára kilométerre vetítve minimális, hosszabb élettartama miatt pedig sokszor nincs is.