Toyik a fogyasztásra - Toyota RAV 4 teszt
Járt már nálunk a RAV4 hibrid változata, ennek ellenére tudott újat mutatni. Facelift helyett most csak egy új csomagot kapott, ami igen különlegesre sikerült. Nézzük, mit kapunk tőle.

Új, 18 colos felniket, Bi-LED fényszórókat és különleges, akár három színben pompázó smaragd zöld fényezést kapott a RAV4 Selection felszereltsége
A hit, ami mindent visz. A japánok 1997-ben hittek abban, hogy valami nagyot alkothatnak. Ebben az évben jelent meg első hibrid autójuk, a Prius, amely azóta igen elterjedt és sikeres lett szerte a világon. Míg sokan egyéb alternatív hajtásmódokkal próbálkoztak, amelyek nem egy esetben zsákutcát jelentettek, addig a Toyota szépen húzta fel a hibrid palettáját. A Prius 20 év alatt eljutott a negyedik generációig, amelyből már nem csak hibrid, hanem konnektoros hibrid is kapható. Emellett szépen lassan beszivárgott a hibrid hajtáslánc a márka többi modelljébe is: az Auris, a Yaris és a RAV4 is megkapta a környezet- és pénztárcabarát hajtásláncot. A kezdeti hit tehát mindent vitt, ami a hibrid hajtás sikerességét illeti.
A bézs/fekete steppelt bőr próbálja feledtetni, hogy egy kissé öreges beltérben ülünk. Ráfér már a belsőre egy komplett ráncfelvarrás
A kiválasztott. A japánok kompakt crossovere nem kevesebb, mint 23 éve van piacon, ez idő alatt pedig már négy generációt élt meg. A jelenleg futó széria 2013-ban érkezett, két éve pedig egy ráncfelvarrást is kapott. Idén bár nem jött újabb facelift, tesztautónk mégis eltért a megszokottól. Egy Selection névre hallgató felszereltségi csomagot, pontosabban limitált szériát kapott a Yarisszal és az Aurisszal egyetemben. Hogy mi mindenben különbözik egy "mezei" felszereltségtől, azt alább elárulom, az viszont biztos, hogy ezzel az ellátmánnyal kiválasztottnak érezhetjük magunkat.
[BANNER type="1"]
A két rúd között lógó hálóba bármi apróságot beledobhatunk, nem fog kiesni belőle és nem fog csúszkálni a padlón kanyarban. Hátránya a csomagtérnek, hogy ledöntött ülésekkel nem kapunk sík padlózatot
Kétszínű? Alapvetően mindenki rosszra gondolunk, ha kétszínűségről van szó, a RAV4 esetében ez viszont teljesen pozitív jelzőként említhető. Sőt, nem csak, hogy kétszínű, annál több. A külső ezüstmetál és smaragdzöld színben rendelhető a Selection felszereltségben. Nálunk az utóbbi járt, ami igen különleges élményt ad. Napsütésben messziről nézve feketének látszik, közelről sötétkéknek, ha pedig kicsit enyhébbek a fények, akkor sötétzöld köntösben pompázik. Ritka, hogy egyetlen fényezés ennyi színben játsszon, de nem véletlenül különleges széria ez.
Igen látványosak a steppelt és RAV4 logóval díszített kétszínű bőrülések. A helykínálat mind elöl, mind hátul több mint elegendő
Igényesség. A különleges külsőhöz nem csak az egyedi fényezés tartozik, lényegesen többet ad ennél a Selection limitált széria. A 18-as felnik igen látványos kialakítást kaptak, a LED-es nappali menetfény Bi-LED fényszórókkal egészül ki. A hátsó üvegek sötétítést kaptak, ezáltal sportosabbnak hat az egyébként inkább elegánsnak mondható RAV4. Az ajtót kinyitva fokozódik a látvány. A smaragd zöld színhez kétszínű bézs/fekete színű bőrülés tartozik, amelynek háttámlájába még RAV4 logó is került. Ezzel valódi prémiumautóban érezhetjük magunkat, annyira finom az egész kárpit. Ezen felül a tetőkárpit fekete borítást kapott, amely ismét a sportosságra hajaz. A látványos extrákon túl kényelmi szempontból is pozitívum a Selection: kulcs nélküli nyitás és indítás, elektromos csomagtérajtó működtetés és első ülésfűtés jár még a fentieken túl az autóhoz.
Számos helyen számos alakú és méretű tárolórekeszt rejt a RAV4
Hej, de sok a hely! Méretét tekintve nem mondható kicsinek a RAV4, ugyanakkor nincs is akkora, mint egy böszme német SUV. A kompakt crossover szegmensben viszont igen komoly helykínálattal bír, és ez nem csak az utasokra értendő. A poggyászoknak nem csak, hogy elegendő hely van a csomagtartóban, de sokkal praktikusabb extra a két alumínium rúd közé fűzött háló, amibe az apróbb táskákat, csomagokat lehet bedobálni, meggátolva azt, hogy csúszkáljanak a csomagtér padlóján. Az utastérben a középkonzolon is számos különböző alakú és méretű tárolórekesz található, a könyöklő előtti pohártartóban bőven elfér az 5,5 colos okostelefon is. Ha már itt járunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy az első könyöklő alatt is méretes hely tátong, akárcsak a kesztyűtartó feletti nyitott, másodlagos kesztyűtartó. Természetesen az ajtókban is találunk rekeszeket, ahogy a legtöbb autóban ezt már megszokhattuk. Az utasoknak is bőséges hely áll rendelkezésre, a hátsó ülések háttámlája ráadásul dönthető is. A csomagtérnek egyetlen hátrány van, hogy teljesen lehajtott háttámlákkal sem kapunk sík padlózatot.
Az infotainment kijelzőjén megjelenő energiamonitoron mindig láthatjuk, hogy milyen állapotban vannak az akkumulátorok. Két csík alá normál üzemben sose mennek, hosszabb lejtmenetben viszont fullra lehet őket tölteni
A csend beszél tovább. Olyan csend van, hogy az néha már zavaró. Beülök, megnyomom a start gombot, és semmi. Csak világít pár LED a műszerfalon, rakom a sebességet és már megyünk is. Hideg üzemben az első pár méter után mindig beröffen a 2,5 literes benzines blokk, ami viszonylag hamar bemelegszik. Ezt követően, ha van elég szufla az akkuban, akkor elektromosan gurulhatunk, ilyenkor újból zavaró tud lenni a csend. Már csak amiatt is, mert a gördülési zaj jelentős. Lehet a nagy kerekek és a gumik teszik, de sokkal inkább azt mondom, hogy kevésbé hangszigetelt a beltér. A RAV4-be ugyanis közvetlenül egy dízel Renault Koleos után ültem át, aminek bizony sokkal csendesebb volt a beltere. Sebaj, a maga 4 évével lassan öregnek mondható a RAV4, a hibrid C-HR viszont rendben volt zajszigetelés tekintetében.
A hibrid hajtáslánc a mai downsizing jegyében ritkának számít. A villanymotorhoz 2,5 literes szívó blokk tartozik. Ennek ellenére a tesztfogyasztás alig lett több, mint 6 liter
Toyik a fogyasztásra. Crossover, magas, nagy frontfelület, 2,5 literes benzinmotor. Ó, ez 10 liter alatt nem fogyaszt városban, gondolhatnánk a fentieket olvasva. Viszont itt van a hibridrendszer, amely pont városban lesz segítségünkre, hiszen itt tudjuk a leginkább kihasználni az elektromotor nyújtotta előnyöket. A fejünkben lévő 10 literes fogyasztás a valóságban pedig akár 5 liter könyékén is alakulhat. Nem vicc. Városi, elővárosi nyugodt eco módban való autózással picivel 5 liter feletti fogyasztás adódott. De volt olyan, amikor éjszaka a Normafáról indulva legurulva a városba és összesen 24 km-t autózva 30 km/órás átlaggal 2,3 l/100 km fogyasztás adódott. Mi van!? Ekkor tudtam azonosulni széles mosollyal a hátsó szélvédőn lévő matricával: "I love hibrid." Zseniális, amit a japók alkottak, nem is csodálkozom, hogy a Toyota a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb autógyártója.
Felépítésének köszönhetően akár komolyabb terepeken is be lehet vetni a RAV4-est, a legtöbben viszont minden bizonnyal maradnak az aszfalton vele. A hibrid hajtás városban ötösre vizsgázott



































