13 villanyautó, amit mától 2,5 milliós támogatással kaphatunk
Ma reggel 8 órától igényelhető az új, akár 2,5 millió forintos villanyautó-vásárlási támogatás. Mutatjuk, mit kell tudni róla, mely modellekhez kérhető ez az összeg.
Mától igényelhető az új villanyautó-ártámogatás, ami a 11 millió forint alatti - jelenleg 13 - villanyautót 2,5 millió forinttal dotálja
Május 20-án ismerhettük meg, hogy milyen lesz az új villanyautó-vásárlási támogatás. A korábbi 1,5 milliós dotálást 2,5 milliós követi, legalábbis a 11 millió forintnál nem drágább modelleknél, a 11-15 milliósaknál már csak 0,5 millió forint a támogatás, a drágábbakhoz pedig nincs. A határ elég jól meghúzottnak tűnt már az első pillanatban is, hiszen a bejelentés utáni első körképünkben is számos modell - smart eq fortwo és eq forfour, Renault Zoe és Kangoo Z.E, Mici Cooper SE szerepelt, azóta pedig számos forgalmazó kidolgozott némi árkedvezményt, hogy villanyautóját 11 millió forint alatt tudja kínálni, hiszen egyértelmű, ameddig a támogatás tart (5 milliárd forint áll rendelkezésre), addig a küszöb alatti modellek lesznek nagy számban eladhatók.
[BANNER type="1"]
A Renault kedvezményével együtt 4 millió forinttal ára alatt kaparintható meg a tavaly frissült, 22 kW-os AC töltést egyedülálló módon alapáron adó Zoe, a márka ár/tér relációban bajnok elektromos ajánlata a Kangoo Z.E.
Nem mellesleg a Renault Zoe is a márka 1,5 millió forintos támogatásával van a küszöb alatt, viszont erősebbik motorjával és középső (már eleve) gazdag felszereltségével adják akciósan, és még a csúcsverzióval is bőven befér a limit alá, ahogyan a villanyautók térbajnoka a Kangoo Z. E. is, utóbbi ráadásul jelenleg a smartok utáni legolcsóbb villanyautó! A 8,0-8,5 milliós villanyautók kínálata meglepően széles lett a sok-sok kedvezménnyel, ám igazán olcsó, támogatás nélküli villanyautót jelenleg csakis a smartnál kaphatunk, hiszen jelenleg sem a Volkswagen e-up!, sem a Skoda Citigo-e iV nem rendelhető (ám ez őszre megváltozhat!).
A 8 milliós villanyautók táborát a Renault Zoe mellett jelenleg az Opel Corsa-e és a Peugeot e-208 gazdagítja (múlt héten meg is néztük, miként állnak egymáshoz mérten), de ugyanennyiért - szerényebb hatótávval - életstílus autókat, Mazda MX-30-at és Mini Cooper SE-t is vásárolhatunk, őket is megnéztük már részletesebben. 8,2 millióért Nissan Leaf, 8,4 millióért Kia e-Niro, 8,5-ért Peugeot 2008, valamint Hyundai Ioniq és Kona is kapható. Állítólag az ifka.hu weboldalról igényelhető 2,5 milliós támogatás már olyan sokak számára vonzó lehet, hogy hamar kiapadhat a készlet, de elárulom, nem is elsősorban ettől, hanem a gyártók szállítási kapacitásától érdemes tartani, ha még idén szeretnénk villanyautóhoz jutni. Jó hír persze van: akadnak készleten lévő autók is.
[BANNER type="2"]
Kedvező ajánlat a Nissan és az állam kedvezményével 4,3 millióval ára alatt kínált Nissan Leaf is, igaz, alapváltozata csupán 270 kilométeres hatótávot ad
Villanyautók 11 - támogatással 8,5 - millió forint alatt - melyiktől mit kapunk?
Crossovereket is kaphatunk a Peugeot e-2008]Peugeot e-2008 és a Kia e-Niro által 8,5 millió forint alatt, utóbbi az olcsóbb, de hatótávja is szerényebb