Tudod mi változott idén a Ford Mondeón? Eláruljuk!
Tíz év múlva vélhetően csak a típus legnagyobb rajongói fogják tudni, hogy milyen változásokat hozott a Mondeo életében 2018 tavasza, most viszont érdemes tudni róla.

Az Auto-Fort Váci úti szalonjában lestük meg az új Mondeót, ami kívülről csak kombiként ismerhető fel, a motorpaletta és a felszereltség módosulása azonban az összes verziónál jelentkezett
Bár már 2014 ősze óta fut az aktuális Mondeo, komoly frissítést még nem kapott. Igaz, nem is nagyon hiányzik neki. De aki igazán szemfüles, már nyár óta láthat olyan kombikat, amelyek farán egy új króm díszléc szerepel, s ez mégiscsak árulkodik arról, hogy változott valami. Az idén 25 éves Mondeo változásairól a szintén 25 éves Auto-Fort egyik flottaértékesítőjét, Gabay Istvánt faggattuk ki, s meg is tudtuk, hogy többről van szó, mint egy apró optikai módosításról. [BANNER type="1"]
A módosított LED-es hátsó lámpába futó króm díszléc a kombi Mondeók külső újdonsága
Immár LED menetfényes a hátsó lámpa
Nem egyedi, hogy a gyártók a facelifteken túl is variálnak modelljeiken, s ez így történt a Mondeo esetében is. Bár a leginkább szemfüles szemlélők is csupán a kombikon láthatnak minimális változtatást, az ugyanis az említett krómcsíkon túl teljesen LED-es, az ötajtóséhoz hasonló kialakítású hátsó lámpát is kapott, ennél sokkalta fontosabb módosítások is történtek. Például az, hogy a Ford már tavasszal felkészült a szigorított (Euro 6.2) károsanyag-kibocsátási normákra, s ennek megfelelően módosult a Mondeo kínálata is. Kiesett a 2,0 literes benzines, de nem csak tisztább, izmosabb is lett az 1,5-ös turbós, ami itt még négyhengeres, s a korábbi 160 helyett már 165 lóerős. A dízelek maradtak a korábbi 150 és 180 lóerős 2,0 literesek, s esetükben fontos elmondani, hogy AdBlue folyadék nélkül tudják hozni a szigorított emissziós norma előírásait. Továbbá is választható az egyelőre a csakis a négyajtósból elérhető hibrid, ami jövőre már kombiként is kapható lesz.
A beltér legfőbb újdonsága a Trend alapkivitel felett mindenképp járó SYNC 3-as infotainment rendszer, ami bár gyári navigációt is ad, Apple CarPlay és AndroidAuto kompatibilitásával online navigációt is egyszerűen adhat
Hogy melyiket veszik legnagyobb számban? Továbbra is a 2,0 literes, 150 lóerős dízel a kedvenc, a legtöbb céges vásárló számára ez a megszokott választás, ugyanakkor jól látható, hogy egyre többen nyitnak a benzinesek felé, s az Auto-Fort tapasztalatai szerint ők sem csalódtak. Utóbbi tapasztalatot nyomatékosítja, hogy nem szerény számú vevő véleményéről tudnak, hiszen a két évvel ezelőtt hazánk legjelentősebb autókereskedelmi csoportjához, a CarNet Grouphoz csatlakozott Auto-Fort 25 éves múltjával eleve meghatározó a piacon, ráadásul tavaly a piaci átlagot meghaladó, 30 százalékos növekedést tudott elérni az eladások terén.
Akár önálló ki- és beparkolást is tudhat a Mondeo, sőt, dupla oldalüvegezéssel is felszerelhető - nem is drágán - a zajkomfort javításáért
Idén tavasztól mindenképp bőr/szövet kárpitosak a Titanium felszereltségű példányok
Nem csak tisztább üzemű, egy kicsit erősebb is lett, immár 165 lóerős az 1,5 literes, turbós benzinmotor
További jó hír, hogy bár jövőre egy komolyabb, minden bizonnyal a külső-belső megjelenést, így a műszerfalat is jelentősebben érintő igazi facelift is várható a Mondeo esetén, árszintje a mostani környékén fog maradni az előrejelzések szerint. Ugyanakkor várható egy izmosabb benzinmotor (hiszen a Focusban 182 lóerős 1,5-ös is van már), s várhatók a további hibrid verziók is, akár szintén növelt teljesítménnyel. Hogy ezekből mi és mikor lesz pontosan, az persze még a jövő zenéje. Ha megnéznéd a körbefotózott Mondeót videón is, Facebook live bejelentkezésünkben láthatod, akár a YouTube-ról is, ott jobb a kép és a hang minősége is.



























