Cikk2014. 11. 24.
Túlélési tippek a téli időszakra
Hazai viszonylatban téli útviszonyok között viszonylag ritkán autózunk. Éppen ezért érdemes kellően felkészülni és megfelelő szemlélettel vezetni a hideg, havas hónapokban.

Betumeret18 px
Remélhetőleg nem sűrűn találkozunk majd ehhez hasonló téli útviszonyokkal idén, nem árt azonban alaposan felkészülni
A téli szezon beállta előtt az alábbiakat mindenképpen érdemes ellenőrizni, ellenőriztetni. Amennyiben valamelyik kimarad, akkor tudd, hogy nem tettél meg mindent a kellő biztonság és balesetmentes közlekedés érdekében. Lehet, hogy csak az akkumulátort nem ellenőriztük, mert azt gondoltuk, hogy kibírja még ezt a telet. Azonban amikor egy erősen fagyos éjszaka után akksi problémák miatt nem indul az autó és oda kell érni időben egy fontos tárgyalásra, akkor csak magunkat okolhatjuk, hogy nem voltunk kellően figyelmesek korábban. Nem ciki, ha nem értesz az autó minden apró részletéhez, nem született mindenki autótechnikai gurunak. Ezt tudják a szervizek is. Éppen ezért érdemes felkeresni a hozzánk legközelebb esőt, és rájuk bízni azokat a feladatokat, amelyeket önállóan nem tudunk elvégezni.
Megfelelő hozzáállással elkerülhető, hogy órákat esetleg napokat töltsünk a hó fogságában
A megfelelő programokat használva, akár mobiltelefonon is nyomon tudjuk követni az időjárás aktuális és várható alakulását, továbbá a forgalmi szituációkat
A jó tanácsok után jöjjön a téli ellenőrzőlista, miket érdemes átnézni, átnézetni az autón. [BANNER type="1"]
1. Téli gumiabroncs Nem kérdés, hogy kell. Olyan ez, mint a bekapcsolt biztonsági öv. Biztonságérzetet nyújt, ugyanakkor használatával nem vagyunk mindenhatók. Az autó ugyanúgy meg tud csúszni, csak később. Tartsuk szem előtt, hogy a téli gumi nem hó gumi, azaz nem csak hóban vesszük hasznát. Ellenőrizzük a profilmélységet. Ha 4 mm alatt van, akkor cserélni kell. Maximum 10 évig használható egy gumi, de 4-5 év után erősen ajánlott a csere. A DOT számból láthatjuk, hogy melyik héten, melyik évben (ilyen sorrendben) gyártották az adott gumiabroncsot. Ha csak a hajtott kerekekre szerelünk vagy egyéb módon keverjük a téli gumit a nyárival, az könnyen halálos lehet. Annyira felborul ilyenkor az autó egyensúlya, hogy csúszós útviszonyok között nem várt módon fog viselkedni a gépkocsi, az irányítás kontrollálhatatlanná válik. Ezt a mozgást pedig lehet, hogy egy szembe jövő kamion vagy egy út széli fa fogja megállítani.
2. Szélvédőmosó folyadék A nyári ablakmosó télen megfagyhat, emiatt mindenképpen cseréljük le télire. A legtöbb -25, -30°C-ig fagyálló, itthoni körülmények között várhatóan ezzel nem lesz gond, még a hidegebb napokon sem.
3. Ablaktörlő lapát Ha az utóbbi időben már csíkosan törölt, akkor cseréljük le. Jó egy friss gumilapáttal nekiindulni a télnek. Téli parkolásnál, ha havazás várható, a legjobb, ha felhajtjuk, mert egész biztosan le fog fagyni, emiatt a gumi sérülhet, és ettől kezdve ismét csíkosan fog törölni. Havazáskor időnként célszerű megállni és megtisztítani, hiszen a megfagyott hó könnyen a lapátok alá kerülhet. Ekkor előfordulhat, hogy szélvédő jelentős részét nem tudjuk kellően tisztán tartani, ami zavaró lehet hosszabb távon.
4. Hűtőfolyadék fagyállóság Ellenőriztessük, hogy hány fokig jó a hűtőfolyadék fagyálló tulajdonsága, és legyen megfelelő szinten a mennyisége is.
5. Akkumulátor A hideg idő eléggé megviseli az akkumulátorokat. Mérjük meg, hogy álló helyben illetve indítás közben mekkora a feszültségérték. Ha az előírtnál alacsonyabbak, illetve ha már koros az akku, akkor érdemes időben lecserélni. Nyílt cellás esetén az elektrolit szintjét is ellenőrizzük, ha alacsony, desztillált vagy ioncserélt vízzel töltsünk utána.
6. Pollenszűrő tisztasága Nézzük meg, szükség esetén cseréljük ki. Az eltömődött pollen-, más néven utastéri levegőszűrőn kevesebb levegő jut be az autóba. Ez különösen téli időszakban kerülendő, annak érdekében, hogy az ablakok párátlanítását kellő hatékonysággal tudjuk elvégezni.
7. Gázolaj minősége Dízel autóknál elsősorban extrém hidegben fontos a gázolaj minősége. Hazánkban kevésbé fordul elő -20 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet. A szomszédos országokba való hétvégi sítúra alkalmával viszont érdemes a téli gázolajból tankolni, amely kemény fagyban is biztosítja, hogy nem fog megdermedni.
8. Látni és látszani Nem csak az elegendő, hogy mi lássunk. Ugyanilyen fontos, hogy minket is lássanak. A kulcstényező ennél a pontnál a világítás és a lámpák tisztasága. Ellenőrizzük, hogy megfelelően világítanak-e a tompított és távolsági fényszórók. Ellenőriztessük a tompított fényszórók magassági beállítását. A téli időszakban a rövidebb nappalok miatt sokkal többet autózunk sötétben. Nagyon sok rosszul beállított lámpával közlekedő autós van, akik vakítják a szembejövőket. A lámpaburák megfelelő tisztasága alapvető fontosságú. Mi is távolabbra látunk, és a többi közlekedő is hamarabb észrevesz minket. Legyen bekészítve papírtörlő és ablakmosó, hogy alkalomadtán indulás előtt azonnal meg tudjuk tisztítani a lámpákat. Az autó hátulja havas, vizes, latyakos úton a jármű mögötti turbulencia miatt magára szívja a havat és a sós, koszos vízpermetet, emiatt érdemes sűrűn ellenőrizni és tisztítani a hátsó lámpákat.
9. Ajtók szigetelése Az ajtókeretek szigetelőgumiját ápoljuk le erre használatos anyaggal, hogy ne váljon túl rideggé a hideg miatt, ne öregedjen el idő előtt.
10. Üzemanyag mennyiség A téli hideg időben nem tudni, hogy mikor jön közbe egy olyan baleset vagy útviszony, ahol órákat kell a hidegben állnunk egy helyben. A korábban említett mobilos alkalmazások már nagyban segítenek nekünk abban, hogy időben tájékozódjunk az esetleges fennakadásokról. Ennek ellenére nem árt, ha legalább háromszoros biztonsági tényezővel számolunk az üzemanyaggal. Azaz, ha pl. 200 km-nyi utat kívánunk megtenni, akkor legyen annyi a tankban, hogy 600 km-t is képesek legyünk megtenni. Ekkor biztosan marad arra is tartalék, hogy szükség esetén több óra várakozás mellett fűteni tudjuk az utasteret. A legegyszerűbb természetesen az, ha már akkor tankolunk, ha félig van az üzemanyagtartály.
11. Fagyban ne mossunk autót! Az ajtók, ablakok és a fékek befagyhatnak, kivéve, ha rövid időn belül fedett garázsba visszük, ahol legalább néhány fokkal 0 °C felett van a hőmérséklet.
12. Ne hagyjunk havat az autón Az autóra esett havat teljes mértékben távolítsuk el indulás előtt. Rengeteg olyan közlekedőt látni, aki a tetőn hagyott több centiméteres hóréteggel autózik. Ez egyrészt neki okozhat meglepetést, amikor egy erősebb fékezésnél az előre zúduló hó beteríti a szélvédőt. Másrészt pedig a mögöttes forgalmat is zavarja, ha nagyobb tempónál a hó folyamatosan porolódik az autóról.
13. Követési távolság Télen általánosan is fokozott követési távolság tartandó, különösen kamionok mögött fontos a kellő ráhagyás, mivel a pótkocsik tetején lefagyott hó jégdarabok formájában hullhat az autónkra vagy a szélvédőre.
+1. További kiegészítők A fentieken kívül néhány téli kelléket is érdemes bekészteni az autóba: jégkaparó, kis seprű, kesztyű, takaró, jégoldó, zár jégtelenítő (amit persze ne az autóban, hanem az azon kívül tartsunk), hólánc.
Remélhetőleg enyhe lesz a tél, és nem lesznek extrém szélsőséges körülmények és útviszonyok. Ennek ellenére vezess óvatosan, légy türelmes a volán mögött ezekben a hónapokban. Balesetmentes téli közlekedést kívánok!
