Cikk2020. 08. 10.
Új balesetvédelmi eszközt vettek, máris nagy bajt előzött meg
Néhány nap kellett ahhoz, hogy a Magyar Közút balesetvédelmi eszközeinek frissen bővített száma máris csökkenjen. A baleset figyelemmel megelőzhető lett volna, de legalább személyi sérülés nem történt.
Betumeret18 px
A kilenc új ütközéscsillapító
A videón látható ütközéscsillapító már régebb óta a Magyar Közút használatában áll, azaz nem a kilenc új eszköz egyike ment most tönkre, ám ez semmit sem változtat a balesetvédelmi eszközök és a forgalmi szabályok betartásának fontosságán. Az ütközés hatására az energiaelnyelő megsérült (rendeltetésének megfelelően), így ebben a formában már használhatatlan, de megelőzött egy lehetséges nagyobb balesetet. A vétkes sofőr teherautójának bal eleje szintén összetört, de csak kisebb mértékben. A videó újabb emlékeztető a közúti közlekedés veszélyességére, bár erre a Magyar Közút már 2018 óta próbálja felhívni a figyelmet a "Biztonságunk az Ön kezében van!" kampánnyal. Sajnos több haláleset is történt az utóbbi időben a vállalatnál, ráadásul legutoljára szintén a dunakeszi mérnökség területén - az energialenyelők pedig tavaly 13 alkalommal előztek meg súlyosabb kimenetelű balesetet. Vigyázzunk a közutasokra és a forgalom többi résztvevőjére, nem utolsó sorban pedig magunkra is!
Nem lehet elégszer elismételni: a közúton dolgozók munkája nagyon veszélyes!