Cikk2012. 01. 30.

Új esetkocsik a mentőknél - egy év alatt 2,775 milliárdért

Pont egy kormányzási ciklus óta, azaz 4 éve nem avattak új kocsikat a mentőknél. Január végéig azonban 37 új példány áll szolgálatba.

Régen, egészen pontosan 4 éve kapott új autókat az Országos Mentőszolgálat, most azonban fiatalodik a közel kétszer ilyen idős átlagéletkorú park. Már tavaly év végén megérkezett ugyanis 11 példány abból a 37 darab középmagas tetős, 163 lóerős 2.0 CR TDI turbódízellel hajtott Volkswagen Crafterből, melyeket 850 millió forintért vásárolhatott az Országos Mentőszolgálat. Noha a szerződés szerinti átadási idő január 31., az autókat szállító cég logisztikai okokból döntött az előteljesítés mellett, aminek a megrendelő természetesen csak örülni tudott, hiszen így már a megfelelő engedélyeket, illetve a rendszámokat is megkaphatták az első Crafterek, s azok a mai napon szolgálatba is állhattak.
Elsőre húzósnak tűnhet a 22,9 millió forintos darabonkénti ár, ám amennyiben azt vesszük, hogy 4 év/240 ezer kilométer, ezen időszak alatt az előírt karbantartási műveleteket is ingyenessé tevő garancia él rájuk, valamint, hogy teljesen felszerelt, az EN 1789 szabvány szerinti C típusú, azaz legmagasabb felszereltségű mentőautókról van szó, már igencsak jutányosnak nevezhetjük azt. [BANNER type="1"]
A Crafterek az eddigi fehér színtől eltérően láthatóbb, sárga fényezést kaptak, s fényvisszaverő csík is bőven került rájuk. Nem csak dukkóból, szlogenből is frisset viselnek: "Hivatás az életért". A 37 Crafter mellett idén egyéb új mentőautók csatasorba állítása is várható, ugyanis a január végéig átadandó Volkswageneken túl már most folyamatban van 23 másik példány beszerzése további 574,5 millió forintból, s január elején a Nemzeti Erőforrás Minisztérium európai uniós forrásból további 1,45 milliárd forintot csoportosított mentőautó-beszerzésre, melyből még idén további 200 esetkocsi megvásárlására kerülhet sor. Összességében tehát 2,775 milliárd forint értékben, 260 új kocsival az OMSZ 330 kiöregedett példánya lesz kiváltható - a megbízhatóbbnak ígérkező új példányokkal kevesebb pótra lesz szükség.
Az új mentők nem csak megbízhatóbbak, takarékosabbak is lesznek a korábbiaknál, a tavaly frissített Crafter 400 Newtonméter nyomatékú, 163 lóerős dízelével például 7,7 l/100 km a vegyes fogyasztási érték, ami közel 3,9 tonnás összsúlyához mérten bizony igen kedvező adat. A strapás üzem miatt a mentőautók megerősített futóművel és növelt kapacitású, 100 amperórás, 450 Amper indítóáramú akkumulátorral, valamint ahhoz passzoló 180 A generátorral állnak szolgálatba. A tervek szerint minden megyébe kerülő Volkswagen mentőautókkal a mai naptól lehet összefutni, a bennük utazást senkinek sem kívánjuk!
Fotók forrása: Országos mentőszolgálat, www.mentok.hu[/url]