Új szintre emelkedik a Jinba Ittai
Jövőbe tekintő technikai előadássorozatot tartott a Mazda, amely során a következő 3-as és a Skyactiv-X motor prototípusát is próbára tettük. Ígéretes a jövő a japán gyártónál!

A Kai Concept a következő generációs 3-ast vetíti előre. Képen is látványos, élőben még inkább az, az agresszív megjelenésből viszont minden bizonnyal visszavesznek majd a mérnökök
Érdekes nép a japán, emiatt érdekes autókat is gyártanak. A "Made in Japan" kifejezésről a mai napig mindenkinek a minőség ugrik be, azaz ami japánban készült, az rossz nem lehet. Szerencsére a ma uralkodó trendek csak részben jutottak el a japánokhoz. Gondolok itt a motortervezéssel kapcsolatos trendekre. Downsizing, azaz lökettérfogat-csökkentés, hengerek elhagyása. A Honda például beadta a derekát és beépítette a Civicbe az 1,0 literes háromhengeres turbós motort, míg a Mazda "beintett" a downsizingnak és azt mondta, hogy csinálunk mi jobbat, mint a többiek. És csináltak. Nagy köbcentis (2,0 literes), szívó motort, olyan teljesítménnyel, nyomatékkal és fogyasztással, hogy az 1,0 literes háromhengeres turbósak is megirigyelhetik mindhárom paraméterét.
[BANNER type="1"]
Érdekes tárgyak, melyekből a dizájnerek merítettek ihletet a KODO formanyelv második generációjának megtervezésekor
Nem volt véletlen ezen motorok megjelenése. A Mazda 2007-ben jelentette be a Fenntartható Zoom-Zoom névre keresztelt 2030-ig tartó jövőképét, amelyben olyan autók építését tűzte ki célul, melyek megadják a vezetés élményét és egyben óvják a környezetet is. Földünk megóvását igen komolyan veszi a gyártó. Az energia előállításától a végső felhasználásig tartó CO2 kibocsátás mértékét 2030-ra 50 százalékkal, 2050-re pedig 90 százalékkal kívánja csökkenteni. Fontos a fenti gondolkodásmód, ugyanis hiába mondják, hogy az elektromos autó környezetbarát, ha az elektromos áram előállítására használt erőmű igen komoly mértékben szennyezi a környezetet. A Mazda hisz abban, hogy autóiknál hamarosan beköszönt az a korszak, amikor a belsőégésű motorok ugyanolyan tiszták lesznek, mint a villanyautók, ha az előállítástól a felhasználásig nézzük a szennyezést, nem pedig tankolástól a felhasználásig.
Jól látható az ajtókon kirajzolódó érdekes fényvisszaverődés. Élek helyett ezekkel a fény-árnyék játékokkal igyekszik életet vinni a formavilágba a Mazda
A 2012-ben megjelent CX5-tel érkezett KODO formanyelv és a Skyactiv technológia mostanra ért el a megújulás küszöbére. Előbbit tekintve már láthattunk egy átmenetet az új CX-5-nél, hiszen ennél a modellnél már részben az új KODO dizájn uralkodik, a jövőre érkező modelleknél azonban még tisztábban látható lesz a különbség. E mellé társul majd az új Skyactiv karosszéria és motortechnológia, amely igen biztató jeleket mutat. A formát tekintve már kaphattunk egy kis ízelítőt a Vision Coupé és a Kai Concept révén, utóbbit élőben is láthattuk az elmúlt napokban Portugáliában, az ott tartott dizájn és technikai sajtótájékoztatón. A Skyactiv technika következő generációját pedig ki is próbálhattuk, régi köntösbe bújtatott Mazda3 prototípusokban. Lássuk, hogy mi várható a Mazdánál az egyes területeket illetően.
A kevesebb több elvet vallva több helyen is méretes felületek maradnak teljesen síkban. Sehol egy ív vagy törés. Megszokást igényel még ez a formanyelv
A dizájn egyszerűbbé, ugyanakkor élettel telibbé válik. A kevesebb több filozófiát követve már a Kai Concepten végignézve is úgy érezhetjük, hogy túl sok a homogén, sík felület. Az ajtókon és a motorháztetőn sehol egy él, minden sima. Nem véletlen ez. A cél, hogy mostantól a fény játéka adja a látványt, amely a sík felületeken csillan meg. Dizájn szempontjából elhiszem, hogy ez megemeli a dizájnerek pulzusát, ám egy hétköznapi ember, sőt még mi, újságírók sem erre fogjuk csorgatni a nyálunkat. Ránézünk és eldöntjük, hogy jól néz ki vagy sem. Megvan-e a szerelem első látásra vagy sem. Az autók sziluettjét, orr- és far részét elnézve persze megvan a rajongás. Minden eddiginél sportosabb és karakteresebb külsőt várhatunk a jövő Mazdáitól, elég ha csak szembenézünk az új CX-5-tel. A KODO forma második generációja minden bizonnyal sokakat győz majd meg, a külsőt tekintve tehát aggodalomra nincs ok.
Bár a felniket tekintve azt gondolhatjuk, hogy ez a jelenlegi 3-as váza, a látszat csal. Ez már a jövőre érkező 3-as újgenerációs Skyactiv felépítménye, amely még jobb rugózást, kevesebb zajt és jobb vezethetőséget ígér
A karosszéria is komoly finomhangoláson megy keresztül. Új, többirányú gyűrűs szerkezetből épül fel a váz, amely az erőhatások továbbításában játszik szerepet. A futómű még jobban csillapítja majd az úthibákat, a zaj- és rezgéskomfort is jelentősen fog javulni, akárcsak az üléspozíció. Az áttervezett ülések függőlegesen tartják a medencét, így segítenek megőrizni a gerincoszlop S alakját. Az új architektúra ezzel egy új szintre emeli a Jinbai Ittai élményt. A két japán szó mögött a ló és lovasa kifejezés rejlik, amely azt hivatott szimbolizálni, hogy egy Mazdában ülve a vezető és autója között olyan közvetlen kapcsolat van, mint a ló és lovasa között. Ahhoz, hogy ez az élmény valóban egy új szintre lépjen, továbbfejlesztette a Mazda a már eddig is sikeres Skyactiv-G motorokat és Skyactiv-X néven ismét egy forradalmit alkotott.
A Mazda ismét élenjárót alkotott. A kompressziógyújtású benzinmotort ők vezetik be először a piacon, amely a dízelekhez hasonló fogyasztást ígér a gyakorlatban
Jövőre jelenik meg a technológia, ami manapság még korai tesztfázisban van. A Skyactiv-X motor lesz a világ elsőként kereskedelmi forgalomban elérhető kompressziógyújtású benzinmotorja.
A dízelekre jellemző üzemet az SPCCI, azaz gyertyavezérelt sűrítéses gyújtás biztosítja. Ennek lényege, hogy részterhelésen (a teljes üzemidő nagyjából 80 százalékát teszi ki) a gyertyák a sűrítési ütem során az égéstér közepébe nagy nyomással fecskendezett dús keveréket gyújtják be. Ez váltja ki a sűrítéses gyújtást, ami egyenletes égést és erőteljesebb ütemet teszt lehetővé. Ezzel a jelenlegi Skyactiv-G motorokhoz képest 10-30 százalékkal nagyobb nyomaték és akár 20-30 százalékkal kedvezőbb fogyasztás érhető el. Nagy kérdés, ha ez valóban így lesz, akkor ki fog dízelt venni, ugyanis ez a benzinmotor már képes lesz olyan alacsony fogyasztással megfelelő teljesítményt biztosítani, mint gázolajos társai.Semmiféle biztonsági elektronika, de még légzsákok sem voltak a következő generációs 3-as prototípusában. A tableten azt tudtuk figyelemmel kísérni, hogy mikor melyik üzemmódban dolgozik a motor
Szép, szép, de hiszem, ha látom, gondolhatjuk. Mi már láttuk és tapasztaltuk. A dizájn és technikai előadások mellett kipróbálhattuk a legújabb 3-ast, ami egyelőre egy jelenlegi 3-as karosszériába volt bújtatva. A lemezek alatt viszont érezhetően minden új. A futómű komfortosabb, a zaj kevesebb a kerekek felől, a szélzaj is mérsékeltebb. A fékek jobban adagolhatóak és erőteljesebbek, a kormányzás közvetlenebb. Az új ülés hibátlanul tart és a hát is jól fekszik benne. A Skyactiv-X motor pedig hozza azt, amit elvárunk tőle. Bár fogyasztási adatot nem láttunk, de dinamikára érezhetően jobb, főként az alsó és közepes fordulatszám-tartományban. Mindezt ha még sikerül megfejelni egy jól eltalált dizájnnal, akkor igen komolyan kell majd számolni 2019-től a Mazda3-mal a kompakt kategóriában. Azt követően pedig a többi modellel is.
Előttem az utódom. Annak ellenére, hogy a köntös hasonló, a prototípus karosszériája alatt már a jövőre érkező 3-as sorozat lapul. Valóban még és a jelenlegi modell gyengeségeit sikerült teljes mértékben kiküszöbölni
Pici betekintést kaptunk abból is, hogy milyen jövő elé néz a Mazda 2019-től. A fent említetteken túl szintén jövőre érkezik egy közepes hibrid és egy tisztán elektromos modell. 2020-tól a Skyactiv-D dízelmotor második generációja is színre lép, akárcsak az Co-Pilot névre keresztelt önvezető rendszer. 2021-től plug-in hibrid modellek érkezése is várható. A belsőégésű motorok mellett tehát megjelennek a hibrid és elektromos modellek is. Nem bízza a véletlenre a Mazda ezen modellek elkészítését sem. Annak érdekében, hogy tökéletes legyen a végeredmény, szövetségre lépett a Toyota, Subaru, Suzuki, Daihatsu és Hino járműgyártókkal, valamint az akkumulátorokat előállító Densóval. A fentieket összegezve izgalmas és ígéretes jövő előtt áll a japán gyártó, érdemes lesz odafigyelni az újdonságaikra az elkövetkező években (is).
A Skyactiv-X motorok még korai tesztfázisukat futják. 2019-ben már bárki megvásárolhatja, addig minden bizonnyal sok százezer kilométert taposnak bele a tesztmérnökök





























