Cikk2021. 07. 16.

Újabb akadályt kapnak a Budapesten autózók

Néhány napja sárga felfestések jelentek meg Budapesten a Váci úton, illetve jelentősen átalakították a Dózsa György út és a Váci út kereszteződését. Máris mondjuk az okát.

Jól láthatóan elkülönítették a Váci út egy szakaszán a külső sávot a sárga vonalak felfestésével, amit sokan máris elkerülnek. Pedig még semmi felirat nincs bennük és tábla sem figyelmeztet arra, hogy esetleg buszsáv lenne. Pedig az lesz. Jelenleg a Nagyvárad tér és a Lehel tér között renoválják a 3-as metrót, de idén nyáron egy hónapra újra variálnak kicsit: július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont (Árpád híd) és Kőbánya-Kispest között nem jár majd a metró. Helyette pótlóbuszok közlekednek, ezért a Váci úton a külső sáv ismét elvész az autósok számára. A Váci úton a Róbert Károly körútig festik fel a buszsávokat, de nem csak 13. kerületben lesz változás, hiszen az az Üllői úton a Határ útig válik ismét buszsávvá a két szélső sáv. Emellett a Göncz Árpád városközpontnál és a Határ útnál a pótlóbuszok megfordulását biztosító ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be. Illetve a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a belváros felé megszűnik a közúti korlátozás, viszont a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be. [BANNER type="1"] Ám a Váci úton a Dózsa György úti kereszteződést is átalakították. Itt július 5-én kezdődött el a Dózsa György úti metróállomás utólagos akadálymentesítése, amely egészen 2022. augusztus végéig tart. A forgalmat itt is sárga sávokkal terelik a megfelelő irányba, de megszűnt a Dózsa György útra kanyarodás lehetősége a Váci útról, mindkét irányból.