Újabb lépés a hittérítésben – Toyota RAV4 modellfrissítés
A Toyota nemcsak átalakította kívül-belül, de hibrid hajtáslánccal is gazdagította a RAV4 kínálatát. Így ügyesebb, mint eddig bármikor.

Az új arc a többi friss Toyotáról már ismert vonalakat kapta meg, az átszabás elég jól sikerült. A korábbinál gusztusosabb lett a RAV4 kiállása
Hogy mennyire gondolja komolyan a Toyota az alternatív hajtásrendszerének népszerűsítését, arról eddig megoszlottak a vélemények. Például a tavaly bemutatott, már másodszor és ezúttal elég erősen átdolgozott Avensis esetében kicsit sem. A pária modell a cég utolsó olyan sorozata az európai kínálatban, amit nem kínál hibrid hajtással. Tavaly előtt megújult a Yaris, az ő esetében nagy hangsúlyt fektettek a gyáriak arra, hogy megmutassák, kinek jobb a hibrid, mint a hagyományos változatok. A RAV4 negyedik generációja 2013-ban jött ki, tavaly képeken már láttuk a friss szériát, és azóta tudjuk, hogy lesz belőle hibrid. A gyár a benzines-elektromos változatokon kívül mást el sem hozott a nemzetközi sajtóbemutatóra, szóval a hibrid itt és most nagyon fontos.[BANNER type="1"]
Nem játékos, inkább komoly, egy megfontolt, de haladó gondolkodású család autója. A lényeg úgyis a belbecs; az új hibrid hajtáslánc a kétkedőket is meg fogja győzni
A Toyota eddig nem kínált ebben a méretosztályban hibridet, a most színre lépő RAV4-gyel viszont simán ráront a kompakt szabadidő-autó kategóriára. Sőt, gondolva a céges vevőkre nem kevés középkategóriás kombinak is betehet ez az új kivitel, de ne rohanjunk ennyire előre. 2015-ben a Toyota 873 ezer autót adott el Európában és elmondható, hogy míg nyugaton nőtt, addig keleten csökkent a piaca. Tavalyelőtthöz képest tavaly 17 százalékkal több hibridet adtak el. Mindeközben a C-szegmensben is hasítanak a SUV-ok és a crossoverek. A RAV4 sorozat 2014-ben betöltötte a húszat, a piac első versenyzőjeként eddig 6,5 millió fogyott belőle világszerte.
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] |
| 4605 | 1845 | 1705 | 2660 | 501-547 |
A hibrid változat az árulkodó feliratok mellett megkapta a villanyosításra utaló kék hátterű márkajelet is. Ezt leszámítva a kivitelek egyformák
Az első generációja városba vitte a 4x4 hajtást, a második, 2000-ben több teret és kifinomultabb karaktert hozott. A 2006-os harmadik generációval a személyautósabb vezethetőség volt a cél, míg a most futó széria az újabb méretnövekedés mellett még több komfortot ad. Látványosan átszabták a 2016-os RAV4 orrát és farát is, a beltérben újak az anyagok, és ahogy ma elvárt, nőtt a középső kijelző is. A legmodernebb Toyota Safety Sense biztonsági rendszer hiánytalan. Ütközésre figyelmeztető rendszer, sávelhagyás figyelő, táblafelismerő, automata reflektor, gyalogosfelismerő, adaptív tempomat, holttérfigyelő, keresztező forgalom-érzékelő is van benne.
Méretei alapján gondolhatnánk középkategóriásnak is, de ahogy a RAV4 is, úgy a legtöbb konkurens kompakt szabadidő-autó is már ekkora nagyra megnőtt
Újdonság a 360 fokos kamera is, ami parkolásnál segíti. Már önmagában ez a frissítés sem lenne kutya, hiszen vele továbbra is kellemes maradt, de modernebb is lett a RAV4. Új még a kétliteres dízel is, ami a BMW-től származik és más Toyotákban már szolgál. A legeslegnagyobb durranás, hogy megcsinálták Európa első nem prémiumkategóriás, hibrid kompakt szabadidő-autóját. A Toyota hibridekről az él az autós köztudatban, hogy nem lehet velük vontatni. Nos, az Auris hibriddel korlátozottan lehet, a RAV4 meg megfejeli ezt. A Lexus NX-ből érkező hajtásrendszerével húzhat akár 1600 kilogrammot is, ami a normál autókra jellemző érték. Mindez azonban csak a drágább összkerekes változatra áll, mert hogy a hibrid RAV4-ből rögtön két verzió létezik.
A grafikán az összkerékhajtású hibrid változat. Nem erősebb, de nyomatékát hatékonyabban átadja a hátsó plusz villanymotorral. Cserébe nehezebb és drágább, mint az elsőkerékhajtású
| 2.5 VVT-i HYBRID (AWD) | 2.0 VALVEMATIC AWD (CVT) | 2.0 D-4D | |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 2494 | 1987 | 1995 |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||
| Váltófajta/-fokozat | e-CVT | kézi/6 (fokozatmentes automata) | kézi/6 |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 197 (5700) | 151 (6200) | 143 (4000) |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 206 (4400-4800) | 195 (4000) | 320 (1750-2250) |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 8,3 | 9,9 (10,7) | 9,6 |
| Végsebesség [km/h] | 180 | 185 | 195 |
| Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] | 4,9/5,0/4,9 (5,1/5,0/4,9) | 8,5/5,7/6,7 (8,2/5,6/6,5) | 5,4/4,3/6,7 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 115 (117) | 155 (149) | 123 |
| Menetkész tömeg [kg] | 1625 (1690) | 1490 (1520) | 1535 |
Katonás rend a hibrid RAV4 motorterében - nagyfesz kábelekkel és spéci folyadéktartályokkal. A rendszer az eddigi tapasztalatok alapján tartós üzemet ígér
Mire márciusban a szalonokba kerül a kocsi, a fogyasztásra optimalizált elsőkerékhajtású és a vele megegyező erejű, de a vonóerőt egy hátsó villanymotorral megosztó 4WD kivitel is elérhető lesz. A RAV4 felépítése ebben tér el a többi hibrid Toyotától. A vezetőnek semmire nincs gondja, az összkerékhajtást a vezérlőelektronika az autó helyzetétől függően kapcsolja. Így a 4WD változatnál az első kereket hajtó benzines és villanymotor mellett van még egy a két hátsó kerék között. A futómű minden változatnál elöl MacPherson rendszerű, hátul meg független, kettős keresztlengőkaros. Normál közlekedés mellett nem sokat érezni az összkerékhajtásból, de rossz talajon már előnyt élvez a vele szerelt drágább változat.
Kell pár kilométer a berendezést megszokni, de alapvetően minden könnyen és jól működik, a minőség sem rossz, hely pedig jut bőven
Ahogy a többi Toyota hibridnél, itt is Atkinson-ciklus szerint működik a hosszú löketű benzinmotor. A 2,5 literes egységnek kiemelkedően jó a termikus hatásfoka, 1:12,5-ös kompresszió arányú és külön hűtik egy vízkörben az EGR szelepét is. Jó választás volt, hogy nem kisebb benzinest építettek be, mert ehhez a kasztnihoz bármi más kevés lett volna. Hiába, a lökettérfogatot ez esetben sem könnyű mással pótolni. Hála a jó égnek és az elektromos gázpedál programozásának a motorfordulat lineárisabban változik, mint a korábbi Toyota hibrideknél. A karakterisztika tudatos megváltoztatásával persze nem lett sportos a RAV4, de a Priusokon megszokott autószerűtlenségből épp eleget vesztett.
A hátsó sor a hibridben is alakítható, az első utasülés magassága viszont sajnos még a csúcskivitelben sem állítható
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csak padlógázon bőg a motor, és ha már felpörög, akkor tisztességesen meg is indul vele az üresen is 17 mázsás kasztni. Mindez az e-CVT-nek nevezett egyfokozatú, bolygóműves hajtómű miatt van így. Ennek a kellemetlenségnek okán viszont nincs hagyományos váltó, vele eggyel kevesebb a hibaforrás is. Legyen szó szerpentinről, autópályáról, vagy városi csordogálásról, a hibrid RAV4 a maga módján mesterien ötvözi a kényelmet és a takarékosságot. Nincs mit szépíteni, ma ő a legügyesebb hibrid Toyota, kellemes vezethetősége már Lexus színvonalú. És a legjobb mégis az, hogy a Toyota ígérete szerint majd az új Prius is ennyire autószerű és kevés megszokást igénylő lesz. Alig várjuk.
A navigációs kijelző megnőtt, a gombsor is átalakult, de a műszerpult elrendezése így is igényel némi megszokást. A gombok formáját és a kék háttérvilágítását is lehet kritizálni
| 2.0 Valvematic AWD | 2.0 Valvematic AWD CVT | 2.5 VVT-i HYBRID | 2.5 VVT-i HYBRID AWD | 2.0 D-4D | |
| Live | 7 345 000 | - | - | - | 7 100 000 |
| Active | 7 945 000 | 8 545 000 | 8 400 000 | 9 400 000 | 7 700 000 |
| Active Style | 8 285 000 | 8 885 000 | - | - | 7 700 000 |
| Trend | 8 845 000 | 9 445 000 | 9 010 000 | 10 010 000 | 8 600 000 |
| Trend Safety | 9 175 000 | 9 775 000 | 9 340 000 | 10 340 000 | 8 930 000 |
| Executive | 10 165 000 | 10 765 000 | 10 360 000 | 11 360 000 | - |
Jó a csomagtér formája, okos kellékekkel alakítható és személyre is szabható. A hibrid 547 helyett csak 501 literes teret ad, de ez a csökkenés nem számottevő
Ha megnézzük a konkurenseket, akkor lehet mondani, hogy a hagyományosan drága Toyoták helyett már a RAV4 ára is kompetitív, sőt az adott kiviteleket nézve már-már agresszív. Az új modellévtől a motormix egyértelműen a hibridek felé fog eltolódni a gyár várakozásai szerint. Az új hibridekkel nem is lesz nehéz emelni az eladási darabszámokon sem. Egyébként a gyáriak ismét nagyon pontosan belőtték, kinek melyik RAV4 való. A benzinest terepre szánják, azaz enyhe terepre, viszont a betonút rendszeres elhagyására. A dízelt épp ellenkezőleg, országútra és autópályára. Az új kétliteres paramétereivel és árával indirekt módon a tipikus céges, középkategóriás kombik ellenfele is lett. Nem elírás, most az Active Style kivitel felár nélkül elvihető a bevezető promócióban. A hibrid meg a jó mindenes, esetében az összkerekes vontatási kapacitása és még jobb szabadidős használhatósága is fegyvertény.
Nem mondjuk, hogy nincs értelme a hagyományos RAV4-eknek, de a hibridek annyira jól szerepeltek a menetpróbán, hogy csak ajánlani tudjuk őket. Nincs is közvetlen ellenfelük a kategóriában





























