Cikk2025. 01. 29.
Újabb részletek derültek ki az új Fiat Grande Pandáról!
Idén jó eséllyel Magyarországra is megérkezik az új Grande Panda, amelyről eddig néhány információt elárultak, de a hibrid hajtáslánc kapcsán mostanáig titkolóztak.

Betumeret18 px
Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a típusnév első tagja fontos, hiszen a már most is kapható Panda továbbra is a piacon marad az évtized végéig (hivatalosan Pandina néven), a két modellt pedig egymás mellett fogják értékesíteni. De vissza a Grande Pandához! Az 1980-as évekbeli elődöt idéző modell hiába kapta a "nagy" jelzőt (Grande), valójában csupán 3,99 méter hosszú, 1,57 méter magas, és 1,76 méter széles. Bár a pontos dimenzióit csak most ismertették, egyébként is sejteni lehetett, hogy a mai újautó-piacon a kisebb típusok közé fog tartozni, hiszen a Stellantis Smart Car platformjára épül - éppúgy, mint a már Magyarországon is bemutatott negyedik generációs Citroën C3.

Az utasteret már korábban megmutatták, a benne rejlő apró részletekről és utalásokról itt írtunk.
A lágy hibrid verzió pontos specifikációja egészen eddig nem volt ismert, azonban a Fiat legutóbbi közleményében erre is részletesen kitértek. Ahogyan az várható volt, a Grande Panda orrában is 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor lesz kerek 100 lóerős teljesítménnyel, ehhez társul a 48 voltos hibrid rásegítés, valamint a hatfokozatú eDCT váltó. Néhány európai országban már árat is kapott a Grande Panda, forintba átszámítva mindenhol 7-10 millió forint környékén indul a lágy hibrid modell. A hazai árakra még egy ideig várni kell.