Cikk2014. 11. 15.
Újgenerációs LED fényszóró a Mercedestől
A két német konkurens, az Audi és BMW már túlléptek a LED-es fényszórókon, jelenleg lézeres világítótesteken dolgoznak. A Mercedes nem ennyire sietős, szerintük van még mit csiszolni a LED-es technikán.
Betumeret18 px
A Mercedes szerint nem éri meg a lézeres technika irányába fejleszteni. Új lámpájukban már 84 db LED fog dolgozni
A Mercedes közleménye szerint hamarosan megkezdik azoknak az újgenerációs LED fényszóróknak a gyártását, amelybe immár 84 LED kerül. Lehet, hogy ez kevésbé hangzik izgalmasnak, ám annak tudatában már érdekes, hogy a jelenlegi CLS Mercedes lámpáit 24 db LED alkotja. Az új modellben a fénykibocsátó diódák száma a mostanihoz képest több, mint háromszoros lesz. Ennek eredményeképpen sokkal jobb fényerőt és megvilágítást kapunk. [BANNER type="1"]
A Mercedes azt is megerősítette, hogy a közeljövőben egy nagy hatótávolságú LED fényszórót kíván fejleszteni. Az új technikával várhatóan 600 méternyi utat képes majd bevilágítani a távolsági fényszóró. A Mercedes a konkurencia által fejlesztett lézeres technikával kapcsolatban a következőket jegyezte meg: "A LED technológia jóval alacsonyabb költségek mellett ugyanolyan teljesítményre képes és a rendszer komplexitása kevésbé bonyolult."