Cikk2011. 10. 26.
Újraszavaztatják a Forma-1 záró-overallját
Hiába nyert a magyar Kalmár István tervezte kalocsai motívumokkal díszített overall a közönségszavazáson, a német Hugo Boss nem fogadta el az eredményt.
Betumeret18 px
Nem kell új ruhákat gyártani, Button és Hamilton az időmérőkön már körbeautóztatta a versengő overallokat
A 14 pályázó versenyruha közül a magyar, Kalmár István tervezett modell gyűjtötte a legtöbb szavazatot, ám azt a szavazóbizottság nem fogadta el. A dizájner, Kalmár István szerint olyan okokat említettek az eredmény el nem fogadása kapcsán, amelyeket nem tiltott a versenyszabályzat. Mivel a szavazást érvénytelennek tekintették, helyette sorsolással választották ki a győztest, mely a német lett. [BANNER type="1"] Kalmár István fellebbezett és noha győzelmét nem sikerült elismertetnie, azt elérte, hogy a szavazást megismételjék. Most egy IP címről naponta csak egyszer lehet szavazni (az első eredményt pont azért nem fogadta el a bizottság, mert túl sok szavazat ment azonos IP-ről).
A szavazás október 27-én zárul, egyelőre ismételten magasan vezet Kalmár István, azaz Magyarország overallja, mely cikkünk írásáig 58 816 szavazatot kapott, míg a második helyen álló német mindössze 307-et.