Cikk2011. 01. 22.
Ütősebbnek reméltük a Ferrari első összkerekesét
Sok-sok álcázott verzió után immár végleges formájával is bemutatkozott a Ferrari 612 utódja. Nem titkoljuk, jobb formát vártunk volna.

Már szemből sem kellően Ferraris az FF
Ha nem tudnánk, hogy Ferrari, oldalról aligha mondanánk rá, hogy gyári példány
Régóta ígérgeti a 612 Scaglietti utódját a Ferrari s már tavaly kiszivárgott, hogy összkerékhajtású lesz az újdonság. Ma fény derült mindenre: a Genfi Autószalonon, márciusban bemutatkozó FF 4907 milliméteres hosszával, 1953 mm szélességével és 1374 mm magasságával alig nagyobb a 612-nél, ám már-már kombis farával beltere jóval nagyobb. Az FF elnevezés a Ferrari Four rövidítéséből ered, a márkától ez az első autó, ami kompromisszummentes négyülésesnek ígérkezik. Az utasoknak és a poggyászoknak egyaránt sok hely jut, a csomagtér alaphelyzetben is 450 literes, a hátsó üléstámlák ledöntésével pedig 800 literig hizlalható. A hajtás alapja V12-es, 6,3 literes, 651 lóerős, 683 Newtonméteres benzines. A hajtáslánc a Ferrari jövőbe mutatónak mondott, 4RM elnevezésű összkerékhajtása, mely a megszokott összkerékhajtási rendszereknél állítólag 50 százalékkal alacsonyabb tömegű, de egyéb részletei még nem ismertek. Meglehet, hogy a Ferrari már régóta ígért elektromos összkerékhajtásáról van szó, azaz az első kerekeket villanymotorok is hajthatják – ez azonban egyelőre csak találgatás.
Első fotói alapján nem túlzottan meggyőző az összkerékhajtású Ferrari



