Cikk2013. 04. 29.
V8-as dízelmotort fejleszt a Fiat
Turbós V8-as erőforráson dolgoznak az olasz Fiat mérnökei. Szükség van rá, hisz a Sanghaji Autószalonon bemutatott Maserati Ghiblibe szánt háromliteres V6-os kevés lehet a márka híveinek.
Betumeret18 px
Az olaszok készülnek arra, hogy kevés lesz a Ghibliben a 275 lóerő
Olaszországi forrásokra hivatkozva a Car & Driver szaklap szellőztette meg az új dízelmotorról szóló információkat. A 4 literes V8-as 365 lóerős lehet, legnagyobb nyomatékát pedig 622 Nm-re becsülik. Ha az adatok pontosak, az új motor 90 lóerővel lesz erősebb, mint a Ghiblibe most szerelt 275 lovas turbós V6-os, amelynek legnagyobb forgatónyomatéka 600 Nm. [BANNER type="1"]
A hírek szerint az erőforrás 7,8 litert fogyaszt majd a Ghibliben 100 kilométerenként, ötvözi a közvetlen befecskendezést a MultiJet technológiával - ha zöld utat kap a fejlesztés. A világon mindenütt forgalomba kerülő V8-as leghamarabb 2016-ban érkezhet akár a magyar piacra is. A döntés attól függ, hogy a Maserati-vásárlók miként vélekednek a kettős turbóval lélegeztetett mostani V6-osról.