Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2017. 08. 17.

Vajon nyerünk, vagy veszítünk a nagyobb felnivel?

Örök vitatéma az alufelni és a nagy kerék kérdése. A nagyobb kerék ugyanis jelentősebb tömeget is képvisel. Ennek ellenére nem kell elvetni. Megmértük az eltérő méretű kerekekkel adódó fékutakat.

Vajon nyerünk, vagy veszítünk a nagyobb felnivel?

Többször és több szemszögből is foglalkoztunk már a gyárinál nagyobb, vagy akár gyári, de nagyobb kerekek témakörével. Már négy éve, hogy mérlegre tettünk azonos autóra való, 15 colos acél és könnyűfém felnit, s azt kaptuk, hogy utóbbi a nehezebb, nem is szerény 2 kilogrammal. Akkor is leírtuk, de most is megtesszük: a kommersz alufelnik vastagabb anyagból készülnek, mint acél társaik, így aztán a szerényebb anyagsűrűségű könnyűfém kerék mégis nehezebb lesz. Rontva a gyorsítóképességet és a lassulást is, növelve a fogyasztást. De mi van akkor, ha méretet is lépünk? Vajon nem nyerünk többet a szélesebb abronccsal, az autót és az utat összekapcsoló négy tenyérnyi felület növelésével? Most ezt néztük meg, az előző héten hozott Kánikulai Gumiteszt mellékvágányaként, tehát villanyautóval, a mogyoródi Groupama Tanpályánál mérve, miközben a kerekeket szokás szerint a nonstopgumi csapata cserélte a tesztautókon.[BANNER type="1"]
A Focus Electric (sok más melletti...) igen nagy előnye, hogy a többinél kisebb fékjei miatt rámegy a 15 colos felni is. Így aztán a saját, 17 colos és könnyűfém felnis Michelin Energy Saver+ abroncsai mellett ugyanezen gumimodell 15 colosát is meg tudtuk nézni. A nagyobb átmérőhöz a 195/65 R15-ösnél 2 centivel szélesebb, 215/55 R17-es, szintén igen ballonos gumi tartozik az elektromos Focusnál. Továbbá kaptunk a Fordtól egy különleges szettet is: a Focus RS feláras könnyített kerekét, 19 colos átmérővel és 235/35 ZR19-es Michelin Pilot Super Sport gumikkal - ez a szett egyébként a Focus RS alap 19 colosához mérten nem is tragikus, 330 ezer forintos felár, nem mellesleg kapható hozzá Michelin Super Sport Cup 2 pályagumikkal szerelt is, 550 ezer forintért. Kezdjük a tömegadatokkal, amiket ezúttal is csupán egy fürdőszobai mérleggel, de a pontosság érdekében kétféle módon mérve is megnéztünk. A kerekeket önmagukban, illetve saját tömegemmel együtt is mázsáltuk. Végül összecsengő eredményeket kaptunk: míg a 15 colos lemezfelni gumival együtt is csak 15 kilogramm volt, a 17 colos már kereken 20. A teljes szett tehát pont 20 kilogrammal növeli az önsúlyt, a rugózatlan tömeget. Ehhez képest a Focus RS különleges 19 colos szettje már csupán kerekenkénti 2 kilogramm többletet adott, miközben az abroncs szélessége további 2 centivel nőtt. Még fontosabb és nem elhanyagolható, hogy a 235/35 ZR19 már nem egy "Energy Saver" méret, a Pilot Super Sport pedig egy kihegyezett abroncs. Alapvetően más tapadással, rövidebb élettartammal és persze nem kicsit magasabb árral - abroncsonként több mint háromszor annyiba kerül, mint egy 15 colos Energy Saver. A három kerék tekintetében tehát 15, 20, 22 kilogramm volt a tömegsorrend, a felnik árát most hagyjuk, hiszen a szériában kapott 17 colos kerék nemigen forintosítható, az abroncsoké viszont a nonstopgumi napi árai szerint 22 433, 51 330 és 77 371 Ft. Látható, hogy a kommersz mérettől való eltérés hatalmas ugrás, és az igazat megvallva, nem is feltétlenül ajánlott. Száraz aszfalton ugyan 1,2 méterrel rövidebb fékutat adott a 15 colos Michelinnél a 17 colos, de vizesen már a keskenyebb gumi és a 15 colos acélfelni párosa teljesített jobban, 0,4 méteres előnnyel - persze kettejük közül. Érdekes módon kigurulásban a 17 colos teljesített jobban, aminek leginkább az lehet az oka, hogy a többinél nehezebb Focus Electric esetén csak ahhoz volt gyári keréknyomás-érték, ami "ecóbb" lehet, mint a többi Focusra kalkulált 15 colosok gyári értéke. Magyarán jobban fel kellett volna fújjuk a 15 colosat is, csak ahhoz ugyanúgy nem volt a Focus Electricre vonatkozó érték, ahogyan a 19 coloshoz sem.

A nagy tapasztalat azonban az, és nem csak műszer szerint, hanem átélve is, hogy a 19 colos könnyített kerék milyen komoly lassulást tudott adni a kihegyezett Michelin Pilot Super Sport abroncsokkal.

A Super Sport gumikkal a Focus rövidebb úton állt meg vizes aszfalton, mint a 15 colos Michelinnel szárazon. (Igaz, a Kánikulai Gumiteszten győztes Firestone Roadhawk azért épp megállt ilyen távon szárazon.) A 15 colos Michelin Energy Saver a Pilot Super Sporthoz mérten 60 km/óráról vizes aszfalton 1,7, a 17 colos 2,1 méter fékút-többletet adott. Ez bizony nagyon sok. Messze nem mondjuk, hogy mindenki rohanjon és költse el egy átlag használt autó árát négy darab versenyfelnire és a hozzá való abroncsszettre, de bizony be kell kalkulálni: akár ilyennel szerelt autó is mehet előttünk az utcán, hiszen ezek gyári, homológ alkatrészek.
Száraz aszfalton sem adódott kisebb szórás, a legjobb fékutat ott is a 19 colos Super Sport adta, 14,5 métereset 60 km/óráról, a 17 colos felnivel 15,3, a 15 colossal 16,7 métert, azaz 2,2 méteres többletet kaptunk. A 19 colos szett - az áron túl - még egy versenyszámban, a kigurulásnál teljesített rosszan, míg vele 15 km/óráról csupán 24 métert gurultunk a megállásig, a 15 colos Energy Saverrel 28,3, a 17 colossal 29,3 métert. Százalékosan itt is bőséggel van eltérés. A nagy kerék tehát mindenképp drága, de azért javíthatja a menetjellemzőket, apaszthatja a fékutat. Azt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy neki megéri-e, megengedhető-e a jobb jellemző, vagy inkább fejben vált: a spórolósabb abroncshoz óvatosabb vezetési mód ajánlott. Az persze mindig igaz, hogy gumiabroncsból mindenképp teszteredmények alapján ajánlott választani, a 15 colos méretben épp 15 garnitúrát vetettünk össze Kánikulai Gumitesztünkön, tavasszal pedig még többet, még alaposabban a nagy Nyárigumiteszten.