Ne lepődj meg, ha levillog a pályán egy Kamiq, még a háromhengeres motorral is tud nagyon gyors lenni (Fotó: Youtube.com/TEST DRIVE FREAK)
Ugyan még "csak" az M5-ösön láttam Kamiqot száguldani, ám már akkor is meglepett, hogy a viszonylag keskeny gumik és az aprócska méretek miatt szinte esetlenné váló Škoda SUV-forma hogy száguld el mellettem. Éppen ezért, amint megláttam a videót, amelyben a német autópálya korlátlan szakaszán teszik próbára a háromhengeres cseh remeket, rögtön tudtam, hogy ezt meg kell osztanom az olvasókkal is. Alább láthatjátok a videót, előbb viszont ejtsünk pár szót arról, hogy mire érdemes figyelni a felvételt nézve.
[BANNER type="1"]
Nem okozott csalódást az 1,0 literes, 110 lóerős erőforrás most sem. Bár a gyorsulása hagy némi kívánnivalót maga után 160 felett, összességében még mindig legyőzi a 10-15 évvel ezelőtti, 1,4-1,6 literes alapmotorokat. Ráadásul az elektronikusan szabályzott, óra szerint 199 km/órás, a valóságban pedig 194 km/órás végsebességét gond nélkül tudja akár hosszabb távokon is tartani. Mindemellett a motorhangot is kellemesen elszigetelték a kabintól, a sofőr szemszögéből készült felvételen szinte kizárólag a szélzajt hallani. Fontos viszont megjegyezni, hogy a 130 környékén nagyjából 7 literes fogyasztás is jelentősen megnő ilyenkor: 190 felett 13 litert kér a nagyobbik, 10 colos digitális műszeregység vonatkozó adata szerint a 999 köbcentis háromhengeres.