Valódi japán autó, amit jó eséllyel nem ismersz

Hazánkban a kilencvenes, majd némi szünet után a kétezres évek első felében is próbálkozott a Daihatsu. Előbb több, majd kevesebb sikerrel. Akik a kilencvenes években Daihatsut vettek, azok közül nem kevesen a márka fanatikusai lettek, hiszen autóik elnyűhetetlenek és meglehetősen takarékosak voltak. Meg persze japánosan precíz szerkezetek. Pusztulásukat alapvetően két dolog hozta: az egyik a korrózió, ami főként a sérült példányoknál jött elő, a másik pedig az alkatrészhiány, ami a kilencvenes években és a kétezres évek első felében is jellemző volt még az itthon nem túlzottan kurrens modelleknél. Nem titok, hogy első néhány tízezer kilométeremet én is egy Daihatsu Cuore volánja mögött tettem meg. Az autó semmiképp sem volt összetévesztendő a Marutival, de még egy korabeli Swifthez mérten is egy sokkalta finomabb, precízebb gép volt, még az 1990-ben megjelent L200 szériából. Aztán jött 1994-ben a kerekebb L500, 4 év múlva az L700, újabb 4 év múlva az egészen modern L250, és ne tessék meglepődni, 4 éves modellciklus után 2006-ban az L275. Utóbbinál pedig bő 10 év után sincs frissebb. Most olvasói felajánlásból sikerült a legutolsó széria egy hatéves példányát kipróbálni.[BANNER type="1"]
Térjünk azonban vissza még egy kicsit a márkára, a 110 évvel ezelőtt, 1907-ben alapított Daihatsu gőzgépekkel kezdte az ipart, majd az ötvenes években építette első háromkerekű motorkerékpárját. A Toyotával 1967-ben kezdtek együttműködni, majd utóbbi már 1998-ban többségi, tavaly pedig kizárólagos tulajdonosa lett. A Daihatsu miniautó-specialistának számít, temérdek úgynevezett kei-car modellje van, illetve volt. Ilyen a Cuore is, Japánban 3,4 méternél 5 mm-rel rövidebb és az előírt 47 kW-ra csökkentett teljesítményű. Európába azonban 3,47 méteres hosszt adó lökhárítókkal és 70 lóerős 1,0 literes (háromhengeres) motorral küldték. Gyakorlatilag azzal, amivel a Yarisokat szerelték. A márkafanatikusok szerint pontosabban a Yaris kapta meg a Cuore blokkját. Akárhogy is legyen, az egészen bámulatos, ahogyan az apró blokk lendíti az üresen alig több mint 800 kilogrammos karosszériát. Legalábbis egy-két felnőttel. A 100 km/órás sprint szintideje meglepően jó: 11,1 másodperc, a Cuore pedig állítólag a 160 km/órát is megfutja. Nem kételkedek benne. Az persze biztos, hogy ez az autó nem elsősorban autópályázásra való. Erős csúsztatás lenne azt mondani, hogy körzete az autópálya, tempója halálos. Na mondjuk azért a 160 km/óra a nem egész 1,5 méter széles miniautóban talán tényleg halálosnak tűnik.
Igen, ez az autó egyértelműen a zsúfolt belvárosokba való, Japánban sem véletlenül kapnak adókedvezményt a kei-carok. a Cuore esetében a 3,47 méteres hosszhoz mérten igen jelentős, 2,49 méteres tengelytáv társul. Ez 10 centivel nagyobb, mint a korábbi generációé. Az utastérben érezhető is a meglepően jó hosszanti helykínálat. A második üléssor kb. 20 centis úton tologatható. Így akár 414 literes csomagtér is kialakítható, vagy lehet két kategóriával nagyobb a hátsó lábtér. Az utastér természetesen csak négyüléses, de négy felnőtt abszolút kényelmesen elfér. Hátul az ülőlap (egyben) tologathatóságán túl a támlák (50:50 arányú osztással) dönthetősége, illetve dőlésszög-szabályozhatósága is variálási lehetőséget ad. Azokat lehajtva egyébként teljesen sík, csaknem 1,3 méter hosszú (akár egy, persze nagyjából üres EUR raklapot is elnyelő) rakteret kapunk. Ami viszont talán fontosabb: az első ülések mérete és kényelme a miniautókén messze túlmutató, az eggyel nagyobb méretet jelentő szuperminik körében is tisztességes. Bár a kormánykerék helyzete csak le-fel szabályozható, így is egészen jól személyre szabható a sofőr pozíciója.
Az utastér berendezése jól mutatja, hogy ez egy 2006-ban megjelent modell: az összes plasztik kemény, zömük könnyedén karcolódó. Az ajtókárpiton eltérő szálhúzású fekete plasztik igyekszik oldani a többi fekete műanyag komorságát. Kitalálható sikerrel. A Cuore persze nem a vidámságával fogja megnyerni tulajait, pontosabban a vevőket, hogy belőlük tulaj legyen. Hanem azzal, hogy vélhetően 10 év múlva is ugyanúgy pöccre indul majd a motorja, mint most, már eleve 6 éves korában. Az 1,0 literes változó szelepvezérlésű, blokkjával és hengerfejével is könnyűfém motor bár nem egy erőbajnok, azért alacsonyabb, akár már 1500/perc alatti fordulaton is terhelhető, 94 Nm csúcsnyomatékát 3600/percnél, 70 lóerejét 6000-nél adja, de vígan elforgatható 6500-ig is. Kedveli, szinte kéri a forgatást. Ha kitapossuk a belét, akkor sem megy 6 liter fölé a fogyasztása, de vegyesben elég könnyedén el lehet vele járni 5 liter alatt. Akkor is, ha csak 2-3 kilométereket megyünk egyszerre. És ilyet bizony elég kevés autó tud. A Cuore gazdája próbálta, ilyen üzemben egy amúgy nem sokkal drágábban elérhető, de korosabb Prius II is torkosabb lenne. Tapasztalatból ezt is alá tudom támasztani, de persze azért nem hasonlítanám a Prius kényelmet az itt tapasztalthoz. Ha viszont parkolóhelyet kell keresni, a Cuore nyer. Szóval egyértelmű: van ám egy 3,47 méteres miniautónak is létjogosultsága.
Miért vette ezt olvasónk? Mert volt a családjában Daihatsu a kilencvenes években, majd volt egy előző generációs Cuoréjuk is. Majd kellett nemrégiben egy második autó, zömében épp a nagyon rövid távokhoz, de olyan, amibe nem kínszenvedés a hátsó ülésre akár hordozóstul bekötni egy-két gyermeket, aminek a csomagterébe gond nélkül befér egy babakocsi, és ami zokszó nélkül, emészthető fogyasztással tűri a rövid utakat. Ja, mindezt mindennel együtt legfeljebb 1,5 millió forintig, lehetőleg 6 évnél nem idősebből. Ebben a mátrixban pedig nyert a Cuore. És jó hír, hogy már az alkatrészellátásától sem kell tartani, van hozzá minden, az átlagnál inkább olcsóbban, mint drágábban. A bő negyed éve vásárolt autón például 25 ezer forintból kijött az első féktárcsák és betétek cseréje, egy szett új nyári gumi pedig szereléssel együtt volt 40 ezer forint rá - az őrjítő 145/80 R13 méretben. Félsz tőle, mert nem tartod biztonságosnak? Ezt a kis vakarcsot 4 csillagosra törte az Euro NCAP 2008-ban, pedig csak 2 légzsák van benne. A kínálat nagyjából minimális belőle, egy-egy ehhez hasonló példány 1,3 millió forint környékén szokott felbukkanni a Használautón.