Cikk2011. 03. 10.

Változás az autószín-hierarchiában

A Genfi Autószalon alapján változás állhat be az autószín hierarchiában, a fehér két helyet előrelépve lett a leggyakoribb.


Még három napig, azaz március 13-ig tart a Genfi Autószalon, a látogatók egyértelmű tapasztalata lehet, hogy az autók zöme fehér. Az angol carbuzz.co.uk weboldal szerkesztői statisztikát is készítettek, mely szerint a szalon kiállítói messze nem a festékgyártók eladásaiból kiolvasható szín-hierarchiának megfelelő arányban válogatták kiállítandó autóikat, hanem sarkukra álltak és a vásárlások alapján csak harmadik helyen álló fehérből vitték ki a legtöbbet. Ennek oka, hogy sok márka úgy gondolja, főként mesterséges fényekben, a fehér autókon jönnek ki legjobban a vonalak, másrészt a fehér alatt nem csupán az alapáras színt, hanem sok új, akár matt vagy selyemfényű, esetleg cukornád árnyalatú, de szintén fehérnek nevezett szín is bekerült a „fehér” kategóriába.

A fehér szín „nyomása” mellett még a kék árnyalaté egyértelmű: míg az eladások alapján tavaly ennek 5 százalékos arányát jelentették a festékgyártók, a szalon autóinak 11 százalékát tették ki az ilyen, ismét divatossá váló színűek. Kisebb mértékben, de néhány egyéb élénk árnyalat, így a narancs vagy a világoszöld szín közkedveltsége is látható – természetesen feláras, metálfényezésű kivitelben.
Autószínek a 2011-es Genfi Autószalonon
Példány Százalékos arány
Fehér 200 28
Ezüst 133 19
Kék 80 11
Fekete 77 11
Piros 61 9
Szürke 60 8
Barna 24 3
Narancs 19 3
Zöld 16 2
Sárga 13 2
Arany 13 2
Lila 10 1

Túlzottan persze nem voltak bátrak a gyártók, az eladási listákon legnépszerűbb, de egyre kommerszebb ezüst színt a fehér után a második legnagyobb példányszámú autóval szerepeltették a nemzetközi kiállításon – mondván, a vevők azt az autót kell lássák, amit meg is vennének. Az egyéb színek nyomásával azonban egyértelmű, hogy a márkák is szeretnék, ha autóik többféle, a szürkéknél jóval feltűnőbb árnyalattal lehetnének részei az utcaképnek, élénkebb árnyalatokkal ugyanis vélhetően több vevőt csábítanának.