Cikk2012. 08. 27.
Változik a KRESZ: itthon is lesz mentősáv
Viszonylag gyorsan megvalósult a KRESZ júliusban ismertetett enyhítési javaslata, több szempontból fellélegezhetnek az autósok.
Betumeret18 px
Sok esetben enyhülnek a bírságok, a helyszíni (de nem ott fizetendő!) bírság változatlanul fele az utólag kiszabott pénzbírságnak
Számos bírság mértéke apad, autópályán például immár csak 100 ezer forint a leállósávban haladás, 50 ezer az indokolatlan megállás. A vasúti átjáró előtti megállás elmulasztásáért, illetve a tilos jelzés ellenére áthajtásért járó büntetés, a korábbi 300 ezer forint helyett 30, illetve 60 ezer forint a bírság. Mérséklődik a megállás, illetve a várakozás elleni tilalom megszegéséért járó büntetés is, s a módosított jogszabály a kapukihajtókban parkolókat sem bünteti - amennyiben ahhoz a telek/ház tulajdonosa hozzájárult. Arról azonban egyelőre nincs információnk, hogy a hozzájárulást milyen formában kell igazolni. [BANNER type="1"]
Tilos a közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, azaz a lézerblokkoló büntetett kategóriába kerül
A nyár elején indított egészségügyi felszerelés-pánik után most kiderült, hogy annak hiánya nem szankcionálható, ellenben baleset esetén, a tűzoltó készülékhez hasonlóan a nem érintett járművek vezetői kötelesek lesznek a tőlük elvárható módon segítséget nyújtani, és ehhez a rendelkezésükre álló elsősegélynyújtó felszerelést vagy tűzoltó készüléket használni vagy átadni a balesetben érintettek segítésére.
Tiltott gyümölcs lett a lézerblokkoló, ugyanis tilos lett a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni. A határozott tilalom meg kívánja állítani a sebességellenőrzés meghiúsítására alkalmas, így közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó lézerblokkolók további terjedését és alkalmazását. Az új szabályozás ugyanakkor rögzíti, hogy az ellenőrzést előrejelző - radardetektor - eszközök alkalmazása megengedett. Ugyanis a módosításokat előkészítő szakmai vita arra a döntésre jutott, hogy használatuk kedvező hatása lehet, hogy az előrejelzés alapján az autós óvatosabban, körültekintőbben vezet.
Helyet a mentőnek! A mentősáv bevezetése gyorsíthatja az emberek és az autók mentését is, így rövidebbé teheti a dugókat
És végül, a bringások is örülhetnek, egy-két sör után, 0,5 ezreléknyi véralkoholszinttel még hazatekerhetnek, s az említett határt átlépve, nem főútvonalon a korábbinál szerényebb, 10 ezer forintos bírságra számíthatnak, míg főútvonalon 30 ezrest kapnak - ez a módosítás is az óvatosságra inti őket. A nagyon részegen kerékpározást természetesen nem támogatja az új KRESZ sem, 0,8 ezreléknyi véralkohol felett 60 ezer forintos bírság jár a kerékpárosnak vagy a lovaskocsi hajtójának is.