Cikk2016. 07. 26.

VÉDA statisztika: javuló baleseti mutatók és milliárdos bírságok

A rendőrség egyenesen VÉDA-hatásként aposztrofálja azt, hogy a második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz mérten kevesebben haltak meg útjainkon.


Miként arról korábban beszámoltunk, a VÉDA kamerahálózat 2016. április 5-én kezdte meg rendszerszintű működését. A rendőrség 2016. június 30-ig bezáróan összegezte a rendszer működtetése során rögzített és a közigazgatási hatósági szolgálatok által feldolgozott adatokat, és értékelte a második negyedéves baleseti statisztika alakulását.
Az értékelt időszakban összesen 79 332 közigazgatási határozatot hozott a rendőrség a mobil és fix kamerák által rögzített közlekedési szabályszegések elkövetése miatt. Tavaly ilyenkor még csak a 160 darab mobil sebességmérő üzemelt, hozzájuk csatlakozott idén áprilistól a 365 darab fix telepítésű kamera.

A kamerák által rögzített jogsértések meghatározó többségét a sebességtúllépések adják.

Fényjelző készülék tilos jelzésén áthaladás miatt 36, míg leállósáv jogellenes használata miatt mindössze nyolc esetben született elmarasztaló határozat. [BANNER type="1"]
Az adatok alapján az utánfutóval közlekedők mellett a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik vezetői is nagyobb arányban követtek el sebességtúllépést. Ennek oka az, hogy sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy számukra autópályán legfeljebb 80 km/óra, lakott területen kívüli úton pedig 70 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, függetlenül attól, hogy sebességkorlátozó tábla ennél magasabb értéket jelez. A rendőrség ezért felhívja a járműszerelvények és a 3500 kg össztömeg feletti járműveket vezetők figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek az általuk vezetett jármű kategóriáját érintő, a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályokra!

A rendőrség statisztikái szerint a közlekedési balesetek bekövetkezésének egyik meghatározó oka a sebességtúllépés. Hitvallásuk szerint ennek visszaszorításával – az ezt célzó rendszeres és technikai oldalról is támogatott ellenőrzésekkel – érhető el, hogy kevesebb baleset történjen, és azok súlyossága mérséklődjön. A tavalyi adatokra visszatekintve látható, hogy 2015. április 1. és 2015. június 30. között 126 közlekedési baleset során 144 ember vesztette életét, míg 2016 ugyanezen időszakában, 111 esetben 115-en vesztették életüket az utakon. Tavaly április, május és június hónapokban 1423-an, míg az idei második negyedévben 1287-en szenvedtek súlyos sérülést közlekedési balesetek során. A több kiszabott, csupán a 30 ezer forintos alapdíjjal számolva is legalább 2,4 milliárd forintos bevételt jelentő bírság tehát a közlekedésbiztonságot is javította - ha egyéb hatásokkal nem számolunk.
A rendőrségi infógrafikán jól látható, hogy a a VÉDA üzemének első negyedévében ötödével csökkent a balesetekben elhunytak száma, közel 12 százalékkal a halálos balesetek, csaknem 10 százalékkal a súlyos sérültek száma is mérséklődött
Képgaléria
A rendőrségi infógrafikán jól látható, hogy a a VÉDA üzemének első negyedévében ötödével csökkent a balesetekben elhunytak száma, közel 12 százalékkal a halálos balesetek, csaknem 10 százalékkal a súlyos sérültek száma is mérséklődött

A rendőrség bízik abban, hogy a kedvező tendencia folytatódik, kevesebben veszítik életüket és javul a közlekedésbiztonság a hazai utakon. Magunk is így vagyunk természetesen, például ezért is hívtuk fel múlt heti Nyárigumi Kommandónkkal is a figyelmet arra, hogy fontos a nyári gumi, ajánlott a váltás.