Vége a km-óra pörgetésnek? Januártól hivatalosan rögzítik!
Januártól hivatalos nyilvántartásban rögzítik az autók kilométeróra-állását, így tisztulhat a használt autók piaca, kevesebb lehet a hamis hirdetés.

Bűvös szám a 100 ezer, ilyen futásteljesítményű autót már kevesen szeretnének venni, pedig az 5 évnél idősebb autókban átlagosan ennyi kellene legyen, a 10 évnél öregebbeknél pedig nagyon ritka - de nem lehetetlen - az ilyen futás
Elsőre azt hihetnénk, hogy használt autót pumpálni a piacra lehetetlen, ám a fiatal vagy fiatal jellegű autók kínálata bővíthető. Létezik ügyebár külföldről behozatal, amit a jövő évtől a mostaninál kedvezőbb regisztrációs adó könnyít, és a jelek szerint az autók újszerűbbé varázslása is virágzó iparág. Esztétikailag még egy erőteljesen lehasználtnak tűnő példány is könnyedén újjávarázsolható, és nem titok, hogy a kilométeróra-állások is manipulálhatók. Egyes piaci szereplők szerint bizonyos kor után szinte nincs olyan példány, amelynek eredeti lenne az óraállása.
Újabb álomhatár a 125 ezredik kilométer, átlagon felüli az e körül hirdetett autók száma
Ha ez utóbbi nyilván erős túlzás is, a jelenség biztosan létezik. A legjelentősebb autós szakportálnak számító Használtautó.hu 70 ezres hirdetési állományából készített kimutatás is jól mutatja ezt. Az adatbázisban szereplő autók többségénél a hirdetők feltüntetik a kilométeróra-állást is: hét éves kor alatt arányuk 80 százalék felett van, és – bár folyamatosan csökkenő mértékben – egészen a járművek 18 éves koráig az autót kínálók többsége fontosnak tartja ezt az adatot megadni. A kérdés az, mennyire bízhatunk ezekben az értékekben - mennyire valósak a beírt számok? Természetesen nem azon kívánunk tanakodni, hogy a hirdetésekbe írt számok az autókban láthatókkal egyezőek-e, hanem azon, hogy utóbbi a valós futásnak megfelelő-e.
„A kínálat a kereslethez igyekszik igazodni, a vásárlók pedig sokszor teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak, egyszerre szeretnének kedvező áron, keveset futott autóhoz jutni – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Fontos lélektani határ a 100 ezer kilométeres szint, nem meglepő tehát, hogy a kínálatban nagyon sok autó a 85-100 ezer kilométer közötti futásteljesítmény-kategóriákban sűrűsödik be, miközben kisebb mértékben szintén fontos határnak tűnik még a 125 ezres szint. Reálisan ennél jóval egyenletesebb eloszlást kellene kapnunk.”
Hirdetések megoszlása futott kilométer alapján (80 és 150 ezer km között; db)
Jól látható, hogy a legtöbb használt autó 100-125 ezer kilométer körüli óraállással vár vevőt. Az eladók szívesebben adják meg a 100 ezer km alatti, mint a fölötti futást. Forrás: Használtautó.hu adatbázisa
A hirdetett autók adataiból készített, az évjárat szerinti átlagos kilométereket vizsgáló ábrán egyértelműen látszik, hogy a személyautók 3-4 éves koráig nagyjából 25 ezer kilométernyi éves futásteljesítménnyel hirdetik a járműveket. Ám ezután látványosan ellaposodik a görbe, és a bevallott éves futás átlagos mértéke 10 ezer kilométer alá csökken. Még ha a negyedik év után már csupán évi 15 ezer kilométer átlagos futást tekintenénk is reális átlagnak, a tizenkét éves autóknál a meghirdetett értékek már az ennek megfelelő szinttől is 25 százalékkal maradnak el.
Meghirdetett használt autók átlagos futásteljesítménye (km)
Jóindulatúan alulbecsült átlagos futásunkat kezdetben felül-, majd alulteljesítik a hirdetett autók. Forrás: Használtautó.hu adatbázisa
A hamis óraállások többszörösen is megkárosítják az autóvásárlókat: egyszer a reálisnál magasabb eladási ár miatt, ezt követően pedig a nem várt rossz műszaki állapot miatti javítások költségei révén. Ráadásul drasztikus hibákat okozhat egy, a vélt kilométerállás miatt még nem esedékesnek hitt javítás, csere elmaradása. Gondoljunk csak például egy, a visszapörgetett kilométeróra miatt elhagyott vezérműszíj-cserére, melynek több százezres, akár milliós kár is lehet a következménye. Egyértelmű tehát, hogy a kilométerórák manipulációja ellen fel kell lépni, mert az többszörösen is károsítja az ilyen autó megvásárlóját. [BANNER type="1"]
Most pöröghetnek leginkább az órák, hiszen januártól rögzítik állásukat
A rendszer elvéből adódóan a km-óra adatok folyamatosan, felmenő rendszerben kerülnek majd be a járműnyilvántartásba, így egy új személygépkocsi esetén akár négy, egy már forgalomban lévő esetén két év is eltelhet anélkül, hogy km-óra adat kerülne a nyilvántartásba - amennyiben nem történik változás a tulajdonos vagy az üzembentartó személyében. Ez a két, illetve négy év bizony elegendően hosszú intervallum arra, hogy egyes piaci szereplőknek időről időre megérje manipulálni a kilométer-számlálót. Az adatrögzítés során ugyanis nem vizsgálják az értékek realitását, így elegendő, ha a következő rögzítéskor valamivel magasabb érték kerül a nyilvántartásba.
Régebben mechanikusan módosították az óraállásokat, ma leginkább OBD-csatlakozóval, számítógéppel
Mivel az autók forgalmi engedélye (legalábbis egyelőre) nem változik, abból nem lesz megtekinthető a kilométerállás-adatsora. Ahhoz egyébként korlátozás nélkül bárki hozzáférhet majd: 1250 forintért a jelenlegi információk szerint az adott járműre bejegyzett valamennyi km-óra adat megkapható lesz – így bármely használ tautó előélete lekérdezhető lesz, de (tippet adva ombudsmanunknak) az is megtudható, hogy ki, mennyit autózik, amiből pedig ugyebár anyagi helyzete is következtethető...
Első lépcsőben 2012. január 1-jétől az adatszolgáltatás teljesítésére személyes ügyintézéssel az okmányirodákban, illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához benyújtott írásbeli kérelem megválaszolásával kerül sor. Az említett hivatal szándéka szerint a későbbiek folyamán az adatok elektronikus úton lekérdezésére és az igazgatási szolgáltatási díj elektronikus fizetésére is lesz majd mód. Hogy mikor, az egyelőre még csak nem is tippelhető, közleményük szerint: „Az ehhez szükséges fejlesztések felmérése folyamatban van.”
Sok-sok év kell addig, amíg teljesen megtisztul a piac és valós, hihetően nagy óraállásokkal árulják majd az autókat. Még ez a 373 ezer kilométeres érték is egy megkímélt, éves átlagban 18,65 ezer kilométert futott példányból való