Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 12. 19.

Vége a Saabnak: 64 évet élt az autógyár

Nem tudta végrehajtani a Saab vezetése a márka átszervezését, ezért a mai napon csődöt jelentett az 1947-ben alapított autógyár.

Vége a Saabnak: 64 évet élt az autógyár
Vége a kísérletezésnek, az autógyárként 1947-ben bejegyzett Saab feltámasztására fordított munkának, miután a tavaszi után az ősszel kötött kínai megállapodás szerinti átszervezés, illetve tőkebevonás sem jöhetett létre. A Swedish Automobile N.V. (Swan) ma reggel a Saab Automobile Tools AB és a Saab Powertrain AB csődjét jelentette be.
Minderre azután került sor, hogy a vállalat megkapta a korábbi többségi tulajdonosnak, illetve ma is legfőbb beszállítónak számító General Motors álláspontját a kínai befektetők bevonásával tervezett átszervezéssel kapcsolatban - utóbbi alapján ugyanis a korábbi tervek nem lennének végrehajthatók. A Saab Automobile vezérkara ezért úgy döntött, hogy újabb források bevonása nélkül nem marad más választásuk, mint csődöt jelenteni, számításaik szerint a befektetők még így járnak a legjobban. Ennek ellenére a Swedish Automobile nem számít arra, hogy bármilyen értéket is tudjon realizálni Saab részvényeiből, azokat teljesen leírta. [BANNER type="1"]