Ez lett a Renault olcsónak szánt villanyautója!
Most először teljes pompájában mutatkozott a Renault 10 millió forint alá pozicionált villanyautója, amely nem csak az egyik legolcsóbb, de mindenképpen a legígéretesebb elektromos jármű lesz az európai piacon.

A Genfi Autószalonon végre hivatalosan is bemutatták a Renault 5 elektromos városi autót
A nagyobb akkumulátorral felszerelt modell 1450, míg a kisebb csomaggal rendelkező 1350 kilogrammot nyom
Rendhagyó formaterv, még a Renault modellpalettáján sem találni hasonlót
Az első fényszórók az emberi szemre utalnak, míg a hátsó lámpákat egyértelműen az 1972-es modell ihlette
Az autó tetejéről sem feledkeztek meg, oda is sikerült némi izgalmat csempészni
A motorháztetőn lévő kijelző valós időben mutatja a töltöttségi szintet, ha pedig az akkumulátor teljesen feltöltött, a modellnév kezd el világítni
Nem csak sárgában lesz elérhető
19 colos felnik kerülnek az autó alá
A műszerfalon igényesen helyezték el a multimédiás kijelzőt, enyhén a sofőr felé döntve, az anyósülés előtt pedig bőrhatású kárpitozás kapott helyet, illetve egy aprócska kijelző
Az irányváltó a kormány mögé került, így a középkonzolon még több tárolóegység áll rendelkezésre
A Renault 5 az első autó a piacon, amely az AmpR Small platformra épül
Méreteiben nagyobb mint a Twingo, de kisebb mint a Clio
A Renault 5 után hamarosan jön az erősebb kivitel is belőle, viszont az már Alpine néven

























