Cikk2015. 05. 22.
Végre megismerhetjük a Maserati Levante vonalait
Ez nem egy gyerekeknek szánt kifestő, hanem az autót védő szabadalmi beadványhoz csatolt vázlat. Ezt szivárogtatták ki a vadiúj Levantéről.
Betumeret18 px
Ebből a szögből látszik talán a legjobban, hogy a Levante egyszerre akar sportos és mégis praktikus autó lenni
A Masearti Levante piaci bevezetése egyre közeledik, így fordulhatott az is elő, hogy az autó levédetéséhez használt szabadalmi rajzok kikerültek az internetre. Eddig csak erősen álcázott tesztpéldányait láthattuk, de a pár grafikán felsejlő kocsi sziluettje más, mint azé. Rövidebb és meredekebb farral ez már egy igazi suv, vagy ha úgy tetszik crossover, nem pedig szedánból faragott öszvér. [BANNER type="1"]
A forma igazodik a korábbi Kubang tanulmányhoz, de orr és farrésze jobban hasonlít az eddig megszokott Maseratikhoz. Megvan a szigonyos embléma, stimmel a lámpák fazonja és ott a négy kipufogóvég is - ahogy kell. A Levante bemutatója csak jövő januárban, a Detroiti Autószalonon lesz, de már tudni lehet, hogy 325 és 450 lóerős, turbós V6-os mellett 560 lóerős V8-as motorral fog készülni, valamint 250 és 340 lóerő közötti dízelekkel is lehet majd rendelni - a tervek szerint akár jövő évtől, de 2017-től szinte biztosan.
Mint az amerikai rendőrségi fotókon, itt az újdonság minden szögből