Cikk2017. 10. 19.
Versenyautót épít a Volkswagen, a hegyen indulnak
Csupán pár fotót és egy videót közölt a Volkswagen, amit vehetünk a Pikes Peaken való indulásuk beharangozásának. Új versenyautót építenek, ami elég komolynak ígérkezik.
Betumeret18 px
A WRC-ből való kiszállásuk óta egyre kevesebb versenysportban láthatunk gyári Volkswageneket. Ott van még a TCR, meg a ralikrossz, amire viszont most készülnek, mindegyiknél nagyobb kihívás. Korábban már indultak a Pikes Peaken, 1987-ben egy 2-es Golfot indítottak, aminek semmi köze nem volt a gyári autóhoz. Két 1,8-as motor dolgozott benne, egy elöl, egy pedig hátul, a bonyolult szerkezetet viszont nem sikerült hibátlanul összehangolni, így végül nem tudták befejezni az egyetlen 20 kilométeres szakaszból álló versenyt.
Egyelőre nem sokat tudni a Volkswagen új versenyautójáról, de az biztos, hogy nem valamelyik modelljüket reszelik át
[BANNER type="1"]
A Volkswagen a 2018-as futamra visszatér, ezt egy facebookra töltött videóval és néhány fotóval harangozták be. A videóban az 1987-es felvételeket láthatjuk és néhány apró utalást, hogy van egy befejezetlen ügyük. Az új autóról egyelőre sokat nem tudni, de a részletfotókról az már látszik, hogy nem valamelyik meglévő modellel indulnak. A pletykák szerint villanyautót építenek, amit a letisztult, légbeömlők nélküli vonalak is megerősítenek. A Pikes Peaket néhány éve leaszfaltozták, az 1916-óta rendezett futamok egészen a 2000-es évek elejéig java részt murvás földúton történtek. Így most jobb időt futnak a versenyautók, de a versenyzők szerint kisebb a kihívás a 156 kanyart és 1440 méter szintkülönbséget tartalmazó szakaszon.
A pletykák és a fotók alapján elképzelhető, hogy villanyautóval állnak rajthoz a következő Pikes Peaken