Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 10. 31.

Veteránhad lepi el Londont novemberben

A London-Brighton veteránautó futam a Londoni Autós Hét záró eseményeként nyújt felejthetetlen élményt a legrégebbi autók rajongóinak.

Veteránhad lepi el Londont novemberben
Különleges élményben lesz részük azoknak, akik november első hetében látogatnak az angol fővárosba, ugyanis ekkor tartják a Londoni Autós Hetet. Az 1897-ben alapított brit Royal Automobile Club szervezésében immár hagyományosan novemberben megrendezett eseményen csupa autós program várja az érdeklődőket, a hét fénypontjaként - és egyben vasárnapi záróeseményeként - a London-Brighton futammal. [BANNER type="1"] Az idei futam különlegességét a világ első autójának kerek évfordulós születésnapja adja, hiszen éppen 130 éve, 1886-ban jelent meg a Benz Patent Motorwagen. Ám a futamon induló mind a 426 autó kora száz éve feletti, hiszen csak 1905-ig gyártott járművek indulhatnak ezen a nagy múltú veteránautó-futamon. Köztük három és négykerekűek éppúgy felbukkannak, mint benzin- és villanymotorosak, sőt 14 gőzhajtású autó is útnak indul november 6-án, pontban reggel 7 órakor. Az esemény népszerűségét mutatja, hogy a sok korabeli ruhába öltözött résztvevő között olyan hírességek is megjelennek az autókban vagy a pálya mentén, mint például Nick Mason, a Pink Floyd dobosa, Ross Brawn and Eddie Jordan Formula-1 sztárok és Chris Evans az új Top Gearből. A járművek között pedig olyan márkák képviselik magukat, mint a Daimler, a Mercedes és a Benz, a Peugeot, a Renault, no és a Mors, a De Dion Bouton, a Colliot, a Purtian vagy a Milwaukee.