Cikk2015. 12. 16.

Videón minden, amit a fix kamerákról tudni kell

Év végére kiépült ugyan a Közúti Intelligens Kamerahálózat, de még hónapokig csak teszteli a rendőrség.


Olcsónak nem mondható. Teljes egészében EU-forrásból, de nem szerény 14,5 milliárd forint összegből valósult meg a rendőrség új, Véda elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat-rendszere. Március 26-tól 160 mobil kamera figyeli már a közlekedőket, az utóbbi hónapokban pedig 134 útszakasz összesen 365 fix telepítésű kamerát kapott (térképen múlt héten már mutattuk őket). A szabályszegők minél gyorsabb elfogására 26 darab Skoda Octavia RS-t is szolgálatba állt a rendőrségnél. Olyan felszereléssel, hogy azokban már rögtön az elcsípésekkor le tudják vetíteni a jól rögzített szabálysértést. Utóbbiakat elsősorban külföldi szabálysértőkkel szemben kívánják majd bevetni. Nem ellenségek. Az új kamerahálózat célja a közúti halálozás csökkentése. Van hova fejlődni, ugyanis bár 1990-től 2014-ig javult a tendencia, tavaly az előző évinél 5,9 százalékkal többen, összesen 626-an vesztették életüket közlekedés közben. A balesetek áldozatainak jelentős része más hibájából sérül meg vagy veszti életét - a rendőrség közleménye szerint ezért érdemes megbarátkoznunk a kamerákkal, nem pedig ellenségként nézni rájuk. [BANNER type="1"] A Véda 3 pillérrel kíván dolgozni: a mobil és fix KKEP-kel, a közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszerrel (KAFIR), valamint a külföldiek megállítására beszerzett nagy teljesítményű autókkal. Év végi sajtótájékoztatóján a rendőrség elárulta, hogy még a mobil kamerák is csak a sebességtúllépések miatt osztanak büntetést, a fix telepítésűeknek pedig még a tesztje is csak jövő év elején kezdődik. A kivitelező rendszertesztje után következik még a rendőrségi ellenőrzés is. Az elvi működést azonban már bemutatja az alábbi rövidfilm. Van még idő felkészülni. A fix kamerarendszer éles bevetése előtt további tájékoztatást ígér a rendőrség, valamint azt is, hogy mindegyik egység ki lesz táblázva. Fontos lesz figyelni rájuk, ugyanis egyszerre több szabálysértés miatt is kaphatunk majd bírságot a rendszertől - ha majd üzembe áll. A sebességtúllépésen túl például, a biztonsági öv használatának elmulasztása, a záróvonal átlépése, a kötelező haladási irány megszegése, a tilos jelzésen áthaladás is generálja majd a bírságokat. Az idő- és helyadattal is ellátott felvételekről pedig a forgalomból kivont vagy lopott járművek is automatikusan felismerhetőek lesznek, de a rendszer a műszaki vizsga vagy a kötelező biztosítás hiányára is figyelni fog - hívta fel a figyelmet Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
Mumus a gyorshajtás. Az is elhangzott, hogy Magyarországon a legtöbb baleset (30 százalék) még mindig a gyorshajtás miatt következik be. Az okok között a második helyen 25 százalékkal az elsőbbségi jog meg nem adása áll, a harmadik pedig 17 százalékkal, a kanyarodási szabályok áthágása. A kérdés pedig természetesen feltehető: a gyorshajtás 30 százalékán belül mennyi a relatív, aminek akár az út állapota is az oka, az elsőbbségi jog és a kanyarodási szabály megszegése kapcsán pedig nem lehet, hogy a felfestés vagy a táblázás is segíthetne, nem csak a kamera?