Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2020. 07. 21.

Villámpróbán az új Volkswagen Golf és testvérmodelljei

Azonos alapokon, de mégis teljesen eltérő karakterként érkezett idén az új Golf, a Leon és az Octavia is. Most egy rövid próba erejéig össze is néztük őket, négy autóval, összesen 600 lóerővel autóztunk.

Villámpróbán az új Volkswagen Golf és testvérmodelljei
[BANNER type="1"] E hó végéig még zajlik a nevezés az Év Magyar Autója 2021 díjakra, a zsűrivel (Bíró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Miklós-Illés Kálmán és jómagam) azonban már megkezdtük a munkát, a nevezett autók is sorra érkeznek tesztre, de néhány kifejezetten érdekes modellt egy gyors közös körre is elvittünk nemrégiben. Bár nem teljesen így terveztük, végül az aktuális, már elérhető Volkswagen-konszernes modellek csoporttesztjét hajtottuk végre, az új Volkswagen Golffal, a SEAT Leon ST-vel és két Skoda Octaviával (a korábban már tesztelt benzinessel és az épp egy hosszabb tesztre is vendégeskedett DSG-váltós dízellel) mentünk egy közös kört a Pilisben. Érdekesség, hogy mind a négy autó 150 lóerős volt, de igazából csak a Leon ST és a benzines Octavia hajtáslánca egyezett, a Golfban már a lágy hibrid 1.5 eTSI dolgozott DSG váltóval, míg a dízel Octavia szintén DSG-s volt. Le kell szögezni, nem egy összehasonlító teszt volt ez, az eltérő hajtásláncok miatt annak nem is lett volna értelme, inkább egy gyors párhuzamos próba - a Golf és a Leon ST esetén az első próba. A 120 kilométeres körön egy-egy autóval nagyjából 30 kilométernyi tapasztalat jutott, megjegyzem, sokszor egy-egy menetpróbán sincs ennél több, sőt sokszor örülünk, ha egyáltalán ennyi jut. Hogy a három modell nem is teljesen egymás konkurense azt jól jelzi az is, hogy a Golf VIII a családi autók kategóriájában, míg a két nagyobb modell, a SEAT Leon ST és a Skoda Octavia Combi az üzleti autók kategóriájában indul a Magyar Év Autója címért is. A cseh és a spanyol versenyzőt egyértelműen flottamodellnek szánják, jól mutatja ezt az is, hogy elsőként kombi verzióikkal érkeztek. [BANNER type="2"]
SEAT Leon ST, Skoda Octavia Combi, Volkswagen Golf - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
SEAT Leon ST 4642 1799 1448 2686 620-1600
Skoda Octavia Combi 4667 1814 1465 2686 640-1700
Volkswagen Golf 4284 1789 1456 2636 380-1237
Az ötajtós Golf szokása szerint kompakt még a nevével fémjelzett kompakt kategóriában is, a Leon ST és pláne az Octavia Combi pedig már a középkategóriát nyaldossa. Utóbbiak tengelytávja kereken 5 centivel nagyobb is a Golfénál, s bár mind MQB padlósok, jelentős különbségeket találhatunk hátsó futóművükben: a Golf és a Leon a 150 lóerős motoroktól már multilink hátsó futóművet ad, míg az Octavia mindenképp csatolt hosszlengőkaros hátul, persze hozzá is járhat adaptív lengéscsillapítás és akár 10 milliméterrel ültetett sportfutómű is. A két Octavia közül a dízel DSG váltós utóbbit is megkapta, míg a szerényebben felszerelt benzinesben csak a hangolható gátlók szerepeltek. A négy autó közül a sporfutóműves dízel Octavia és Leon ST 18, a Golf és a benzines Octavia 17 colos kerekeken gördült, teljesen más karakterként és mind eltérő abroncsmérettel. Ugyanis a Golf és a Leon a szabvány kompakt 205/55 R16 alap abroncsot és annak váltóméreteit kapja, az Octavia pedig már a nagyautósabb és ballonosabb 205/60 R16-ról startol, emiatt kényelmesebb kellene legyen, de mégsem az, hiszen nem azonosak a futóművek. Talán a Golf volt a leginkább komfortos, de a dízel Octaviához mérten annyival kényelmesebb volt a benzines Octavia is, hogy el tudom képzelni, hogy sima 16-os kerékkel utóbbi is nagyon jó lenne az egyszerűbb hátsó felfüggesztéssel is. A Leon pedig egyértelműen sportos, a négyes legjobb kormányzásával. [BANNER type="3"] A forma nyilván szubjektív, nekem bejön a Golf egyszerűsége, élre vasaltsága, amiből az Octaviában is van, főként hátulján, igaz, a flottaezüst tesztautóra többektől is megkaptam, hogy olyan semmilyen, míg a hivatalosan Lime sárga metál fényezésű, de talán inkább zöldes Golf egyértelműen a legharsányabb, egyben a leginkább futurisztikus karakter. A Leonon több a domborítás, az Octavia pedig nem csak méreteivel, formájával is a leginkább nagyautós. Talán még nagyobb különbségeket láthatunk a beltérben. Mindben jól el lehet férni, ebben az összevetésben és a kategórián belül sem lehet kérdés, hogy az Octavia a legtágasabb, ez a kártya az övé. Érdekes, hogy bár a Leon külméreteivel szinte egy Octavia, a műszerfal kialakítása miatt sokkal paszentosabbnak érződik, azért persze benne sincs helyhiány. Nagyon érdekes, hogy mindhárom modell önálló karakter, a Golf a leginkább űrhajó, benne még a (mindegyik autóban LED-es) fényszórókat is érintőgombokkal kapcsoljuk, persze csak akkor, ha felül kívánjuk bírálni az automatikát, ami csöppet sem szükséges. A zongoralakkal itt szaladtak meg a leginkább, az említett világításkapcsoló köré is bőségesen jutott, a műszerfalra a tesztautóban fém(es) betétet kapott, meghatározó a passatosan a teljes szélességben húzódó légbeömlő-sor is. Az automataváltó kapcsolója itt is csak egy kis billenőkapcsoló, ahogyan a műszerfalán otthonosan textil betétet is hordó Octaviában is. Míg utóbbiban hagyományosan a kormányoszlopra rakott gombbal, a Golfban és a Leonban már a középkonzolról indítandó a motor, a rögzítőfék pedig mindhárom modellben elektromos.
SEAT Leon ST, Skoda Octavia Combi, Volkswagen Golf - műszaki adatok, árak
SEAT Leon ST 1.5 TSI Xcellence Skoda Octavia Combi Style 1.5 TSI ACT Skoda Octavia Style 2.0 TDI DSG Volkswagen Golf Style 1.5 eTSI DSG
Hengerűrtartalom (cm3) 1498 1968 1498
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 150 (5000-6000) 150 (3000-4200) 150 (5000-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (1500-3500) 360 (1700-2750) 200 (1500-3500)
Gyorsulás 0-100 km/h 8,7 8,3 8,8 8,5
Végsebesség [km/h] 221 224 222 225
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,6-6,4 5,3-6,7 4,3-5,4 4,6-4,7
Fogyasztás a tesztközön [l/100 km] 5,7 5,7 5,1 5,5
CO2-kibocsátás [g/km] 127-145 120-153 112-141 106-108
Abroncsméret 205/50 R17 205/55 R17 225/45 R18 225/40 R18
Saját tömeg [kg] 1366 1360 1487 1380
Megengedett össztömeg [kg] 1940 1880 1990 1880
Alapár [Ft] 9 256 940 9 404 530 10 789 030 9 343 190
A tesztautó listaára [Ft] 10 445 660 10 050 200 14 160 390 10 597 350
A tesztautó ajánlati ára [Ft] 9 006 835 8 513 465 11 488 245 8 961 515
A Golf már autók közötti kommunikációra is képes lenne, ha a közelében ehhez megfelelő modellek lennének, viszont első radarral mindegyik autó rendelkezik, utóbbival és navigációjuk alapján mind figyelmeztetnek, ha nem érdemes nyomni már a gázt, mert mondjuk utolértünk valakit vagy kanyar közeleg. Az 1.5 TSI motorok már ACT, azaz részterheléskori hengerlekapcsolás funkciósak, ezzel is spórolnak, a Golf 1.5 eTSI-je pedig lágy hibrid, ő magasabb tempónál is leállítja motorját, hiszen villámgyorsan és észrevétlen tudja újraindítani. Ez katalógusérték szerint egész vaskos fogyasztáscsökkentést jelent, viszont a Pilisben futott tesztkörön csak 2 decivel volt takarékosabb a Golf, mint a két kézi váltós, nem hibrid 1.5 TSI, igaz ez a tesztkör messze nem volt fogyasztásbarát, ott a dízel Octavia is 5,1 literes átlagot hozott, holott tud az jóval kedvezőbbet, még akár városban is, de autópályán és főként országúton is, ha nem az autó menetdinamikájának vallatása a cél. Stop-start rendszer mindegyikben is van, a DSG váltósokban is, a mezőny legtakarékosabb dízele bár kifejezetten kulturált, a benzinesek csendesebbek, rezonanciamentesebbek. Érdekes, hogy közvetlen futóműve és kormányzása miatt a katalógusérték szerint második leglomhább Leon közel olyan élénknek mutatkozott, mint a legjobb gyorsulást adó és persze leginkább kompakt Golf, családi autónak pedig egyértelműen az Octavia a legjobb, bár a Leonhoz mérteni többlete igazából csak grátisz, messze nem szükséges többlet. Ha az árakat nézzük, nagyon elgondolkodtató, hogy megéri-e a dízel DSG-s Octavia bő 1,3 millió forintos ártöbblete, de tőle nem csak jobb fogyasztást, nagyautósabb viselkedést, komolyabb nyomatékot is kapunk. Egyik autó sem olcsó, de mind a mai élvonalból valók, minőségi beltérrel, most és az első 200 ezer kilométeren jó eséllyel kiválóan működő hajtásláncokkal, ugyanakkor tanulandó fedélzeti rendszerekkel, melyek közül a Leoné még több fajta fagyásra is képes volt. Tudom, utóbbin egy szoftverfrissítés simán segíthet, garanciából pedig úgyis van mindegyik modellhez 2+2 év/200 ezer kilométer. [BANNER type="4"] A Golfnak megkockáztatom a továbbra is etalon címet, hiszen az autók közötti kommunikációval egy új korszakot hoz, de általános működésével is nagyon egyben van. A kombik közül az Octaviák a kompakt kategóriából kinyúlva szintén biztos befutók, a Leon pedig egy érdekes - sportos karakterű - cégautónak ígérkezik. Hogy milyenek valójában, azt majd egy hosszabb teszt fogja megmondani, a benzines Octaviáról már olvasható, a dízellel hamarosan érkezünk, de augusztus elején a Golffal is.