Cikk2011. 04. 18.
Villannyal is menni fog a Citroën DS5
Alaposan belehúz a Citroën, legújabb DS modellje, a DS5 egyszerre összkerékhajtású és hibrid, de kellően prémiumos is.

16-19 colos alufelnikkel kerülhet szalonokba a kiállításra 20 colos alufelnikkel vitt DS5, de hibrid hajtáslánca már végleges
Látványos kétoldali kipufogóvéget kapott a DS5, pedig emissziója alacsony
E héten, a Sanghaji Autószalonon mutatkozik be a Citroën legfőbb idei újdonsága, a nem titkoltan a Peugeot 3008-assal közös alapokra épülő DS5. Az ötajtós szabadidőautó 4,52 méteres hosszával és 1,85 méteres szélességével a C4 és a C5 közötti résbe érkezik, utastere a gyáriak szerint 5 felnőttet is kényelmesen utaztathat.
A DS5 nem csak kialakításával lesz különlegesebb a hasonló méretű Citroëneknél, hajtáslánca a márka első hibrid rendszerét hozza: 2,0 literes, 163 lóerős turbódízel motorja 6 fokozatú robotizált váltón keresztül az első, 37 lóerős villanymotorja számítógépes vezérléssel pedig a hátsó kerekeit hajtja – a DS5 így a 3008-asból már ismert Hybrid4 rendszerrel összességében 200 lóerős. Csomagterének aljába épített nikkel-fémhidrid akkumulátoraival 4-5 kilométeren keresztül teljesen elektromos üzemre is képes, de mindenképp igen takarékos és tiszta üzemű: kilométerenkénti szén-dioxid emisszióját 99 gramm alattinak ígérik.
Igényes, zömében bőrrel kárpitozott belteret, vágott aljú, sportos kormányt ígér a piacra jövőre érkező, meglehetősen futurisztikus műszerfallal és középkonzollal szerelt DS5
A jövő évtől rendelhető DS5-szériát 7,5 millió forint körüli alapárral ígérik, ami hibrid jellegéhez, divatos szabadidőautós karakteréhez, valamint takarékos üzeméhez mérten kedvezőnek mondható.




