Villannyal vagy benzinnel jár jobban? - Citroën C4
Nagy újdonság a Citroën történetében az első elektromos kompakt modell, ami az új C4-ből készült. De milyen a hagyományos benzines mellett az újdonság?

Kétféle C4-et is próbáltunk az M5 Centertől, elsőre fel sem tűnik, hogy az egyik elektromos
Könnyen meghatározható irányba halad az autóipar; a jövőben valamilyen formában, de villanymotor fogja hajtani az autókat.
A Citroën ennek úgy ment elébe, hogy az új kompakt modellből, a C4-ből a hagyományos dízel- és benzinmotoros kivitelek mellett egy teljesen elektromosat is gyártásba helyezett. Ügyes trükk a ma már a Stellantisba tartozó PSA-tól, hogy a CMP platformot már úgy tervezték meg, hogy abban elférjen a padlóba épített akkumulátor is úgy, hogy ne vegyen el helyet az utas- és csomagtértől. A teljesen hagyományos felépítésből a jövőnek is szóló modellt faragtak, mondhatjuk, hogy feltűnés nélkül, mert egyedül a zöld rendszám árulja el az ë-C4-et. A Citroën M5 Center tesztparkjából most kipróbáltunk egy automata váltós benzines modellt is, és nagyjából meg is kaptuk a választ arra a kérdésre, hogy melyik a legjobb összeállítású új C4.Érdekes és karaktere formákat kapott az új C4
Rendszámaik árulják csak el őket, az egyik teljesen elektromos, a másik hagyományos belsőégésű
A forma működik, élőben nagyon jó az összkép, ami főleg akkor nyer értelmet, amikor szembesülünk azzal, hogy nem ment a praktikum rovására.
A benzinesen persze van kipufogó, és mindkét vég igazi, egy dobból érkeznek, a felnik dizájnja is egyedi
4,3 méteres hosszával kompaktos, karakterével crossoveres és picit sportos a megjelenés, szerencsére a praktikumból nem áldoztak miatta
136 lóerős az elektromos, 130 lóerős a benzines, amihez itt automata váltót kapcsoltak, nem kérdés, melyik megy jobban: a nagyobb nyomatékú, fix áttételen keresztül hajtó elektromos
Mindenképp ledesek a fényszórói, dizájn tekintetében pedig könnyen személyre szabható, a kis kiegészítők színe is változtatható
Elegáns és kényelmes élettér, egyszerű vonások, nagy terek és ismert anyagok jellemzik
Megszokást és türelmet igénylő az automata váltó kapcsolója, a kijelzők képe szép, a menü a megszokott logikára épül, van Android Auto és Apple CarPlay lehetőség is
A zavartalan közlekedés és haladás tökéletes szinonimája az ë-C4, mely a legfürgébb és legkönnyedebben vezethető verzió is mind közül.
Kényelmes tömésűek az ülések, mindkét sorban rengeteg a hely, a vezetési pozíció kompaktos, mégis magasabban ülünk a hagyományos autókhoz képest
Progresszív futóművével lágyan siklik át az úthibákon, érezni alig, inkább csak hallani lehet
A zavartalan és egyszerű hajtás teszi igazán felhőtlenné a közlekedést a C4-ben, így mindenképp az elektromos verzió áll össze a leginkább miden tulajdonságát egybevéve.
Ellenben a külsővel, a C4 utastere meglehetősen letisztult. Elegáns formák, csinosan beépített digitális műszeregység és 10 colos multimédia, egyszerű középkonzol, egy billenőkapcsolóval és apró gombokkal irányítható automata váltóval. Élettérnek nem rossz, sőt, az eleganciába nagy mennyiségű praktikum is szorult. A kesztyűtartó fölött fiók, fölötte pedig tabletállvány várja az utast, a középkonzol pedig kétszintes tárolót és könyöklő alatti rekeszt is kapott. USB-csatlakozók, vezeték nélküli telefontöltés, Android Auto és Apple CarPlay, online szolgáltatások, alapáras vezetéstámogató rendszerek jellemzik az új C4-et, aminek felszereltsége már alapáron is igencsak gazdag. Hamarosan érkezik a belépő szintű benzines és dízelmotoros kivitel is, de egyelőre úgy tűnik, hogy az új C4 elektromos hajtással az igazi. Igaz, azt meg is kell fizetni: legolcsóbban 10,799, a tesztautót jelentő Feel Plus ellátmánnyal 13,599 millió forintért hozható el, míg a benzines és automata váltós tesója már 7,799, Feel Plus ellátmánnyal 8,399 milliótól. Aki tudja otthon tölteni, kiélvezi a zöld rendszám előnyeit (cégautó- és gépjármű-adómentesség, ingyenes parkolás), és jellemzően nem megy többet napi 250-300 kilométernél, az már ma is mindenképp az elektromossal jár jobban.Vezetni az elektromosat a legjobb, feltűnően jó a harmónia benne a benzines mellett, az 1,2-es fogyasztása viszont még automata váltóval is korrekt, a C4-ben pedig az a legjobb, hogy érdekes
| Extrákkal növelt listaár | A tesztautó egyedi eladási ára | |
| Citroën 1.2 PureTech 130 LE Aut. Shine | 9 294 000 | 8 499 000 |
| Citroën ë-C4 Feel Plus | 14 734 000 | 12 999 000 |
Cikkünkhöz az új Citroën C4-eket az Emil Frey M5 Center szalonból kaptuk kölcsön. Köszönjük!









































