Villanyautó, amibe az egész család és a cég is belefér
Villanyautókkal és hibridekkel kapcsolatban általában komoly probléma, hogy az akkumulátorok jelentősen csökkentik a rakteret. A Kangoo Z.E. esetében nem.
Egyszerre lesz a legnagyobb teret kínáló és a legolcsóbb villanyautó a Kangoo Z.E., ám személyautóként már a házon belüli Fluence Z.E. ára alacsonyabb. A konkurensekét alulmúló ár legfőbb oka, hogy a Renault nem kívánja eladni az autók akkumulátorait, hanem csatolt szerződéssel bérbe adja azokat
Akár 2,9 méter hosszú pakkok is betolhatók a Kangoo Maxiba
A villany-Kangoo nem csak azért különleges, mert a haszonjármű-alapú egyterűek első gyári elektromos verziója, hanem azért is, mert úgy hozza a jövő hajtásláncát, hogy közben utas- és csomagtere semmit sem csorbult. Az első kerekeket fix lassító-áttételen keresztül hajtó, viszonylag szerény, 60 lóerős, de a Fluence Z.E. motorjával egyezően 226 Newtonméter nyomatékú villanymotor és a vezérlő-elektronika a gépházban kapott helyet, a 260 kilogrammos akkumulátor-csomag pedig a tengelyek közé, a padlóba került. Ezen megoldás egyébiránt nem csak a helykínálatnak, a tömegelosztásnak is kifejezetten jót tesz.
Ismerős utastér sok pakolóhellyel, hosszú opciós listával, egyebek mellett állófűtéssel, navigációval, tempomattal
Az utastérben legszembetűnőbb változás a műszerblokk kizöldülése, a sebességmérő színezése is mutatja, hogy 90 km/óra felett a négyzetesen növekvő légellenállás miatt drasztikusan nő a fogyasztás és csökken a fedélzeti számítógépen nyomon követhető hatótáv, valamint a méretes órán látható akkumulátor-töltés. A blokkba még egy mutató került, az alapesetben függőlegesen álló kW-mérő jobbra mozdulása a hajtást és annak mértékét, balra lendülése a motorféküzemben induló töltést jelzi. A hatótáv természetesen erőteljesen vezetéstől és körülményektől függő, NEDC mérés szerint 170 km, de sík úton, akár még sok dugós ácsorgással is lehet 200 kilométer, míg hűtéssel, fűtéssel akár felére is csökkenhet. Apropó klíma: a konnektorra rakott autó előhűthető, előfűthető, a hidegebb országokba pedig kérhető gázolajos kiegészítőfűtés, hogy ne az áramot kelljen arra pocsékolni. Fűteni ugyanis gázolajjal jobb hatásfokkal lehet, mint hajtani - abban viszont a villany hatásfoka jobb.
| Kangoo Z.E. | Kangoo Maxi Z.E. 2 üléses | Kangoo Maxi Z.E. 5 üléses | |
| Hosszúság x szélesség x magasság | 4213 x 1805 x 1872 mm | 4597 x 1810 x 1893 mm | 4597 x 1810 x 1893 mm |
| Tengelytáv | 2697 mm | 3081 mm | 3081 mm |
| Csomagtér | 3000-3500 l | 4000-4600 l | 1300-3400 l |
| Teljesítmény | 60 LE | 60 LE | 60 LE |
| Nyomaték | 226 Nm | 226 Nm | 226 Nm |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 20,3 s | 22,4 s | 22,4 s |
| Végsebesség | 130 km/h | 130 km/h | 130 km/h |
| Hatótáv | 170 km | 170 km | 170 km |
| Saját tömeg | 1410 kg | 1472 kg | 1572 kg |
| Teherbírás | 650 kg | 650 kg | 650 kg |
Nem meglepő, hogy az utastér pontosan ugyanolyan, mint a hagyományos hajtású Kangoo verziókban. Temérdek pakolóhely, egyterűs kialakítás jellemzi a Z.E.-t is. Az viszont egészen megdöbbentő, hogy a csomagtér is pontosan akkora, mint azokban. Ez azt jelenti, hogy a Kangoo normál, 4,21 méter hosszú karosszériájába 3,0, az utasülés előrefektetésével és a raktérelválasztó megnyitásával 3,5 köbméternyi cucc rakható, míg a 4,6 méteres Maxiba 4,0, illetve 4,6 köbméter fér. Személyautó kivitelben egyedül a Maxi kapható, 5 ülése mögött is 1300 literes csomagtérrel, üléshajtással 3,4 köbméteres raktérrel.
Euro-raklap keresztben is betolható a kerékjáratok közé, opcióként a raktérelválasztó előrehajtásával bővíthető a raktér hossza
Ma még fikció, néhány év múlva valóság lehet a tömeges, parkolóhelyi akkumulátor-táplálás
Kívül és belül is csak apró jelek utalnak az elektromos hajtásra. A műszerfal kiosztása adott, de a külső Z.E. feliratok vevői óhaj szerint elhagyhatók
Adu a Kangoonál, hogy nem csak a legnagyobb helykínálatú, a legolcsóbb villanyautó is - hiszen kétüléses áruszállítóként áfamentesen vásárolható meg. Németországban nettó 20 ezer eurótól, de Franciaországban állami adókedvezménnyel például 15 ezertől, mellyel olcsóbb, mint az azonos felszereltségű dízelmotoros verzió. Személyautóként már drágább, adóval együtt 26 180 euró, mellyel a házon belüli Fluence Z.E. árát is túllépi, de minden egyéb villanyautónál olcsóbb.
Az alacsony árak oka, hogy az akkumulátort nem foglalják magukba, azok havi nettó 72-145 euró közötti összegért bérelhetők. Miként a Fluence Z.E. esetében is írtuk, dízelmotorral a Kangoo is túlzottan takarékos ahhoz, hogy állami ösztönzők nélkül (mai árak szerint) spórolós választás legyen a Z.E.- azokkal azonban már ma az lehet, a jövőben pedig jó eséllyel nélkülük is azzá válhat. Bízunk benne, hogy addigra már kiterjedt töltőhálózat segíti majd az emissziómentes autózást.