Elsőre látszik, hogy ez egy Simson Schwalbe, másodikra viszont mégsem az. Eredetiben 1964 és 1986 között készült
Akinek mond valamit a Simson márkanév, annak sem feltétlenül ismerős a Schwalbe robogó, amelynek éppen idén 30 éve szűnt meg a gyártása az NDK-ban. Tökéletes évforduló az újjászületéséhez, hiszen hódít a retro és minden hónapban megjelenik egy új elektromos jármű.
5000 eurótól, tehát bő 1,5 millió forinttól kínálja a német GOVECS cég a villanyfecskét
[BANNER type="1"]
A kor szellemének megfelelően a Schwalbe is villanymotort és lítiumion akkumulátort kap, amely az ülés alól kihúzható 5 méteres vezetéket hagyományos konnektorba dugva 5 óra alatt teljesen, 2 óra alatt 80 százalékosra tölthető. Egy töltéssel körülbelül 100 kilométert tehet meg a Schwalbe, illetve téli hidegben nagyjából tízzel kevesebbet. A végsebessége segédmotoros 47 kilométer/óra, mint hajdanán, de vajon ezt is tudják majd tuningolni a fiatalok?