Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 08. 15.

Visszatér a Karma

Egy ideig úgy tűnt, a Fisker Karma akár a csúcsra is törhet fantasztikus formatervű hibrid luxusszedánjával, de egyszer csak vége lett Henrik Fisker cégének. Most egy újabb viszi tovább, a Revero.

Visszatér a Karma
Fura dolgok történtek a Fisker Karma körül, először egészen úgy tűnt, hogy bomba siker lesz és szépen haladnak fölfelé a létrán új modellekkel. Még a sztárok is bevásároltak a Karmából, elég exkluzív, mutatós, meg persze erős kocsi volt ahhoz, hogy belopja magát a gazdagok szívébe. Hibrid csúcstechnika, ráadásul konnektorról tölthető, ütős dizájnnal, aztán Henrik Fisker lemondott cégéről. Ugrott a Karma is, egészen az új befektetők zsebébe, akiknek új márkát kellett hozzá alapítaniuk, ez lett a Karma, az autójuk pedig a Revero. [BANNER type="1"] Nagy ötlet megtartani a Karma nevet, ráadásul márkanévként, ha már az első autójuk szinte centire ugyanaz, amit a Fisker gyártott. Bár nem mai konstrukció, egy-két bőrt még lehúzhatnak a Karmáról, viszont hamar elő kell majd állniuk egy új modellel, a kevés változtatás miatt nem fogja sokáig húzni a Revero. Egyelőre semmi konkrétat nem közöltek róla, szeptember 8-án lesz a nagy leleplezés, de meglepődnénk, ha az eredeti Karmától drasztikusan eltérne a specifikációja.