Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2019. 03. 06.

Vitara helyett? - Suzuki SX4 S-Cross 1.4 teszt

Kicsit drágább az SX4 S-Cross, viszont egy kicsit nagyobb is, mint a Vitara. Ha emészthetőbb lenne a formaterve, gyanítom, komoly fejtörést okozna házon belül.

Vitara helyett? - Suzuki SX4 S-Cross 1.4 teszt

Persze a házon belüli versengés nem veszélyeztetné itthon a Suzuki első helyét az eladások terén. Tavaly is a Vitara és az SX4 S-Cross végzett az első két helyen, ám az utóbbiból körülbelül feleannyit adtak el. Sokáig törtem a fejemet azon, hogy vajon az árszabás az oka, vagy a formaterv, esetleg a vásárlók valóban annyira racionálisan döntöttek, hogy nem a nagyobb autót veszik meg aprócska felárért (persze csak a kedvezményes árlistát nézve, de erről majd később).

Bár ízlésről vitatkozni ugye felesleges, azért mégis úgy gondolom, hogy sokan egyetértenek velem: a Vitara formaterve eltalált. Nem túljátszott, nem mutatja többnek magát egy kompakt szabadidő-autónál és egyszerűen kellemes ránézni, illetve gyönyörködni a vonalaiban. Na, az SX4 S-Cross már furcsább eset. Első pillantásra kaotikusabb a dizájn, mint a Vitarán.

Azonban jóval maszkulinabb, erőteljesebb a kiállása, talán egy kicsit terepjárósabb is. Nem az a fajta, amire elsőre rávágja az ember, hogy „hú, de szép”, viszont őszintén szólva egy hét után mégis kimondottan csinosnak láttam.

Úgy tűnik idő kell, amíg leülepszik ez a forma, ám mégis eléri célját, csak megkaparintja az ember szívét. A krómdíszes hűtőrács elegánsan csillog, a fényszórókat semmi máshoz nem tudom hasonlítani, szóval egyediek, az emelkedő övvonal pedig egy kis dinamizmust csempész az összképbe. A hátsó lámpákban is találni egy kis játékosságot, nem csak szimplán egyenes vonalak határolják, továbbá a szürke, diffúzorszerű betét is segít elkerülni az egyhangúságot.

Az utastérben is kicsit játékosabbak a formák, mint a Vitarában, bár a kormánykerék például ugyanaz és több gomb, illetve kapcsoló is ismerős lehet belőle. Viszont a középkonzolon jobban elkülönítették egymástól a multimédiás kijelzőt és a klímaberendezés kezelőfelületét, ami az ergonómián nem rontott, de látványosabb megoldás. A multimédiás rendszer kezelőfelülete is megegyezik a Vitarában látottal. A hétcolos érintőképernyőn egyszerűen, könnyen lehet navigálni a menüpontok között. Akár tükrözhető is bizonyos mobiltelefonok képe, viszont csak egyetlen USB-csatlakozó található a könyöktámasz alatt, pedig az utasoknak is jól jönne a töltési lehetőség. A GLX felszereltséghez ráadásul bőrborítású ülések járnak, ülésfűtéssel megspékelve, amelyek kényelmesek, de az oldaltartásukon lehetne még javítani. [BANNER type="1"]
A Vitarához képest 10 centiméterrel nagyobb tengelytávolság és 12,5 centivel hosszabb karosszéria tágas teret ígér a hátsó utasok számára is, és valóban nem kell csalódniuk. Átlagos termetű felnőttek mögött körülbelül 3,5 centiméterrel nagyobb a hátsó lábtér, mint a Vitarában, a csomagtér pedig 55 literrel öblösebb alaphelyzetben.

Nem érheti rossz szó a 140 lóerős, 1,4 literes turbómotort sem, ami erősebb, mint az 1,6 literes, amelynek a helyébe lépett. Ráadásul nem csak erősebb, de hasonló a karaktere, így senkinek nem kell keseregnie a szívómotor leváltása miatt. Talán a rendkívül kényelmes, hatfokozatú, bolygóműves automatikus sebességváltónak is köszönhetően turbólyukat csak akkor érezni, ha nagyon arra koncentrálunk, emellett a 220 newtonméternyi forgatónyomaték is kellő rugalmassággal ruházza fel, mivel 1500 és 4000-es percenkénti fordulat között rendelkezésre áll. Nem esik nehezére teljes létszámmal és telepakolt csomagtérrel sem az országúti előzés, magasabb sebességfokozatokban is megtorpanás nélkül indul meg a gázpedál lenyomására, persze ha kell visszavált. A fogyasztása is reális, hiszen télen az összkerékhajtással, illetve az automatikus sebességváltóval 8,5-9 liter között maradt, többnyire a városban használva.

Kellemes élmény tehát vezetni az SX4 S-Crosst, annak ellenére, hogy végsősoron egy magas építésű szabadidő-autó féleség. A futóműve feszes, a kormányzás közvetlen, ám ez néha visszaüt a rossz utakon, ahol a csinos könnyűfém keréktárcsák sem segítenek a komfort növelésében. Az összkerékhajtást sem mondanám kötelezően bejelölendő tételnek, ha nem hegyvidéki használatra szánják az autót. A tömeggyarapodás miatt ugyanis növekszik a fogyasztás, viszont a telekjárásra fronthajtással is megfelelő az autó.

Persze az összkerékhajtás az üzemmódválasztót Auto állásba kapcsolva többnyire csak az első kerekek felé küldi a nyomatékot.

Választható azonban Snow mód a csúszós felületekre és Lock, ha egy sártengeren próbálunk átvergődni. Aztán ott van még a Sport is, amit kiválasztva papíron a hátsó kerekek kapnak több nyomatékot és a gázreakciók is élénkebbek lesznek, ám valójában sokkal nagyobb élményt nem adott az Auto módnál, leginkább csak engedte a motort 4000-5000-es fordulat közelében üvölteni.

És akkor nézzük, hogy mibe kerül egy SX4 S-Cross! Maga a típus 5,14 millió forint listaáron, de kedvezménnyel egymillió forint lefaragható belőle. Így már csak 50 ezer forinttal drágább, mint a szintén kedvezményes Suzuki Vitara. Feljebb lépkedve a felszereltségi listán ugyanúgy marad ez a kicsi különbség. A tesztautó a GLX felszereltséggel, az összkerékhajtással és a panorámatetővel 7 710 000 forint listaáron, kedvezménnyel pedig 6,77 millió forint. Ha megnézzük a Vitarát, ott 7 450 000 forint a csúcs, kedvezménnyel pedig 6,72 millió forint, tehát itt is maradt az 50 ezer forintnyi különbség. A GLX utastéri felszereltségéről már ejtettem néhány szót, ám emellett hasznos vezetősegédeket is tartalmaz.

Az első-hátsó parkolószenzor és a tolatóradar igazi áldás a városi használat során, ezeken kívül segít még a távolságtartós tempomat, de radaros vészfék asszisztens is helyet kapott a fedélzeten, amelynek állítható az érzékenysége, magyarán kiválasztható, hogy mekkora távolság esetén kezdjen „visítani”.

Ehhez a felszereltséghez extraként már csak a metálfényezés kérhető 130 ezer forintért, amit természetesen a tesztautó is megkapott, így végsősoron 7,58 forintot kóstál, kedvezménnyel pedig épp hétmillió forint alatt marad, szóval a konkurenciával összevetve is egy jó ajánlat az SX4 S-Cross, sőt, akinek nagyobb utastérre van szüksége a Vitara által kínáltnál, szintén bátran jelentkezzen egy tesztkörre.