Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2019. 03. 14.

Volvo: a dízel halott, éljen a dízel!

A Volvo is búcsút int a dízeleknek, de még nem most, ugyanis nyáron érkeznek új öngyújtósaik.

Volvo: a dízel halott, éljen a dízel!
A Volvónál még tartja magát a dízelmotor, habár már nem sokáig a hírek szerint. Idén júniusban érkeznek a következő generációs gázolajosok, amelyek körülbelül 3-4 évig lesznek majd a piacon. Érthető lépés, hogy egyelőre még a kínálat része marad a gázolajos, hiszen a Volvónál a dízeleladások igen jelentős arányt tesznek ki, holott nekik van az egyik legszélesebb hibrid választékuk. A gyártó elképzelhetőnek tartja, hogy az új generációs gázolajosok kifutása után már nem lesz többet dízel a palettán. Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, az S60 az első dízelmentes Volvo[/url], amellyel a gyártó a benzines/elektromos hajtáslánc felé való elköteleződését erősíti. Persze a Volvo okosan választotta meg a modellt, mert a kombi verziónál (V60) népszerűek igazán a dízelek, a négyajtósnál (melynek egyik legfontosabb piaca az USA), jóval kisebb volt az öngyulladósok részaránya. [BANNER type="1"] A friss közlemény egybevág a korábbival, miszerint az következő generációs XC90-ben már nem lesz dízel. A jelenlegi, 2014-ben piacra került XC90[/url] is várhatóan az új dízelmotorokkal együtt vonul majd nyugdíjba. A Volvo hozzátette, hogy prioritási sorrendet kell felállítaniuk, mindent egyszerre nem tudnak megvalósítani. Ez jelentheti azt, hogy nincs elég kapacitás egyszerre dízelmotort és elektromos hajtásláncot fejleszteni.