Kétféle konnektoros hibrid változattal is érkezik
A franciák mindig is értettek hozzá, hogyan kell izgalmas külsejű autókkal színesíteni az utakat. A három nagy francia márka közül a Peugeot képviseli a középutat, az 508 óta elindult „kardfogas” időszak jól példázza, hogy merészebb autókat álmodnak meg, mint a Renault, de nem olyan különcöket, mint a Citroën. Valószínűleg így, formájával vonul majd be a köztudatba a nemrég megújult 308 kombiváltozata, az új SW is, pedig az egyedi stílus mellett a praktikumra és a modern technológiákra is nagy hangsúlyt fektettek.
[BANNER type="1"]
Már az új Peugeot embléma díszeleg az orrán
Az új SW nem éppen egy kicsi autó, 4640 mm-es hosszával több mint 5 és fél centivel nyúlik tovább, mint az előző generáció. Ennek a növekménynek a nagy része viszont nem a csomagtartóban nyilvánul meg, mert az 660 literesről 608 literesre zsugorodott. Esetleg a lábtér lehet kényelmesebb a puttony kárára, de itt se számítsunk csodákra, a tengelytáv ugyanis mindössze 2 mm-rel lett nagyobb. A kombi hossza összesen több mint 27 cm-rel nagyobb a kompakténál, ami inkább a hosszabbra nyújtott hátsót tette lehetővé - ez az aerodinamikának jót tett, a légellenállási együttható 0,277. Belül szinte mindenhova pakoltak tárolórekeszeket, ahova csak tudtak, a középkonzol a Peugeot ígérete szerint mindent elnyel, amit az első két utas rendszeresen, napi szinten használ. A hátsó üléssor támlái dönthetők 40/20/40 arányban, a művelet ráadásul a csomagtartóban elhelyezett gombokkal is vezérelhető, így nem kell előre gondolkodni nagy tárgyak bepakolásakor, elég közvetlenül a rakodáskor helyet csinálni. A csomagtér padlója két állásban mozgatható, a kalaptartó pedig a csomagtérajtó nyitására is kiugorhat.
Praktikus megoldásokkal teli a beltér, de a csomagtér mérete csökkent
Az új 308 minden technológiai finomságát megkapja az SW is, például az új multifunkciós, akár fűthető kormánykereket, ami még mindig a digitális műszerblokk alá van pozicionálva – a Peugeot még mindig kitart emellett az egyedi elrendezés mellett. A középkonzolon egy 10 colos érintőképernyő trónol a legújabb infotainment rendszerrel, ami az okostelefonok világát hivatott megidézni a könnyű, ismerős használat érdekében. A hagyományos klímavezérlő gombok helyett erre is „okos” kapcsolókat találtak ki, melyek funkciója programozható a sofőr igényei szerint. Nem kevesebb, mint 4 USB Type-C aljzat szerepel, a központi képernyőre tükrözhetőek okoseszközeink (ráadásul vezeték nélkül), és akár kettő kütyü is csatlakoztatható Bluetooth-szal egyszerre. Év végétől komoly önvezető funkciókkal is lehet majd kérni a 308 SW-t, lesz adaptív tempomat Stop&♫Go funkcióval, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, félig önálló sávváltás és intelligens (például kanyarfüggő) sebességállítás. Ezek a nyolcsebességes automataváltóval lesznek elérhetők, ami a kétféle konnektoros hibridhez (225 és 180 LE), a 130 lóerős benzineshez és az ugyanekkora teljesítményű dízelhez társulhat. Utóbbi kettő alapból kéziváltós, ezeken kívül még a 110 lóerős benzines alapváltozathoz is manuális jár. Az új 308 SW az idei év második felében érkezik a piacra.
[BANNER type="2"]
Modern technológia és finom anyaghasználat