VW Golf Variant 10 évesen, közel 200 ezer km-rel
A már majdnem 200 ezret futott 2003-as Golf kombit 1,6 literes benzinesként próbáltuk. El nem ájultunk tőle, de így is nagyságrendekkel jobb autó, mint legtöbb vetélytársa.
Semmilyen, jellegtelen, unalmas, nem csak színével szürke, viszont VW, Golf, s hogy - viszonylag - praktikus is legyen, Variant 2003-ból és közel 200 ezer km-rel
Formailag és ár/értékileg is bele lehet kötni, minőségét illetően nem igen
Német vagy japán jöhetett szóba, neve alapján nyert a Golf
És minden rendben is ment, aztán 60 ezer km-rel odébb, nemrég megint előjött az alapjárati ingadozás és dadogás, amit a motorhibát jelző piktogram is lelkesen jelez a műszerfalon. Szóval ismét esedékes a különböző fórumokon többek által szintén megénekelt probléma orvoslása, miként egy vezérműszíj-csere is. Hogy miért e kiemelés szinte a cikk elején? És most ez azt jelenti, hogy a híres-neves Volkswagen Golf, Az autó, az etalon egy randa átverés, egy pénztemető, egy huncut hibahalom? Nem, egyáltalán nem - egyéb baj nem is volt az autóval.
Ha nem is óriási, de a ferdehátú IV-es Golfénál jóval nagyobb a csomagtartó, ráadásul könnyen és jól pakolható, s nem könnyen, de jól bővíthető is
A balosnál kisebb, de azért használható méretű a jobb oldali tükör. A kasztnin törésnek nincs nyoma, pár karc és kőfelverődés rondít csak a képbe
Elöl szinte bármilyen testalkatú felnőttnek, hátul inkább csak gyerekeknek kényelmes a IV-es Golf utastere. A kárpitok minőségiek, strapabíróak. Ebben az Ocean felszereltségű autóban az anyósülés magassága is állítható, míg a második sorban a középső fejtámla hiányát és a vaskos kardánalagutat lehajtható és tárolós könyöklő ellensúlyozza
Szívdobogást nem kaptunk tőle, de funkcionális és nem zörög
Nem rossz és nem is szomjas ez a már 16 szelepes 1,6 literes benzinmotor, mondjuk úgyis mindenki a - darabosabb - dízeleket választja... A műszerfalon is jelzett problémát az EGR-szelep vagy a Lamda-szonda meghibásodása is okozhatja
A IV-es generációnál még hátul is átlagos futómű rugózási komfortja jó (pláne ezeken a 15 colos felniken bölcsen ballonos, 195/65-ös gumikkal), a kormány nincs agyonszervózva, a fék adagolhatósága remek, a váltó hosszú utakat bebarangoló karral, de pontosan kapcsolható. A próbált autó kuplungja mondjuk nem állt a helyzet magaslatán, azonban közel 200 ezer kilométernél ez normális. S milyen a motor? Jó közepes. A harmatos 1,4 literesnél (és a 8 szelepes 1.6-osnál is) sokkal fickósabb, de csak pörgetve. Ez tehát a 16 szelepes verzió 105 lóerővel és 148 Nm nyomatékkal, s 7 liter alatti fogyasztással. Agglomerációs üzemmódban, a fővárosi dugókat kerülve gyakorlatilag is 7 liter alatti fogyasztással, 750 km-es hatótávval. Tavasztól őszig 6,5 a tulajdonos átlaga, télen picit több. Egyébként mintha picit ellustult volna a motor - vakarja az állát, de azért szereti, elégedett vele, és sztrádán sem találja zajosnak, mert mint mondja, hangosan hallgatja a zenét... Némi sípolásról számolhat be a tükrök felől, hogy a jobb oldalon mini a visszapillantó, egyáltalán nem zavarja.
A Golfok közül a IV-esnek nem a legjobb a híre, de attól még egy kitűnően megépített autó - lehetőleg a széria végéről kell választani, s akkor nem lesz vele sok baj
S mi lesz a következő autója, ha majd eljön az idő? (Még nem jött el.) Újabb, tágasabb Skoda Octavia kombi - érkezik a válasz. Számára örömhír, hogy a 4 éve 1,5 millió forintért vett Golf Variant most is érhet akár 1,2 milliót - tudtuk meg egy kereskedőtől, hiába a 195 ezer km és a parádésnak azért nem nevezhető, a már említetteken túl manuális klímát, 4 le-föl automata elektromos ablakot, 4 légzsákot, elektromosan állítható és fűthető külső tükröket soroló ellátmány. Vevői oldalról hát igazi csak azért, mert VW, irreálisan drága kocsi volna? Nem feltétlenül. Valóban jó használt autót drágán "kell" és lehet venni - ismételhetjük a közhelyes igazságot, zárásképp meg nevessük ki azt a tévhitet, hogy a Golf nem ajánlott, mert nagyon lopják. De hiszen mindent lopnak, egy 13 éves Mégane-t is. Amit vélhetően senki soha el nem tud majd orozni, az a Golf első helye a kompakt kategóriában.