Cikk2011. 05. 16.
Zaklatás a reptéri parkolóban
Kollégánkat a repülőtéri parkolóból utasították ki, miután megállt a várakozni tilos táblánál. Utánajártunk miért tették.
Betumeret18 px
A tábla szerint csak várakozni, az útra festett jelzés szerint megállni is tilos a Ferihegy I. előtti placcon. Szerintünk és a KRESZ szerint az ellentmondó jelölésből a tábla a mérvadó, a Budapest Airport Zrt. szerint azonban az útra festett tiltás él
Korábban már megosztottuk olvasóinkkal, hogy a budapesti repülőtér parkolójában a várakozni (nem pedig megállni) tilos tábla mögött megállva, de az autót el nem hagyva, sőt folyamatos rakodást végezve, azaz a reptérre vittek kiszállásának ideje alatt azonnal érkezett a biztonsági őr és feljelentéssel fenyegetőzve szólított a távozásra. Mivel a KRESZ szabályai szerint álltunk meg, nem éreztük jogosnak a fenyegetőzést, kérdéseinkkel megkerestük a repülőtér kommunikációs osztályát, ahonnan harmadik e-mailünkre kaptunk választ.
Íme a kérdések és a válaszok:
A Ferihegy I. épülete előtti útszakasz, illetve a repülőterek parkolói budapesti közterületek, vagy a Budapest Airport Zrt. közforgalom számára megnyitott magánterületei?
- A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja előtti útszakasz a Budapest Airport vagyonkezelésében lévő terület, mint ilyen a közforgalom számára megnyitott magán terület a jogi státusza.
- Az In-Kal feliratot viselő személyek a Budapest Airport Zrt. megbízásából, vagy valamely In-Kal belső utasításra, esetleg saját elhatározásukból zaklatják a repülőtér előtt a „Várakozni tilos” tábla hatálya alatt a ki- és beszállás idejére szabályosan megálló autósokat?
-Az In-Kal Security munkatársait a Budapest Airport Zrt. alkalmazza – egyebek mellett – a forgalmi előtér rendjének védelme érdekében. Az In-Kal biztonsági munkatársai senkit sem „zaklatnak”. Az viszont előfordulhat, hogy az autósok egy része figyelmen kívül hagyva az útburkolati jelzéseket, olyan helyen áll meg, ahol ezt nem szabad. Az 1-es terminál előtti gyorsparkoló területén, a sorompón áthaladva, pontosan 5 perc áll rendelkezésre mindazok számára, akik az utasokat ki- és beszállítani kívánják, majd parkolás nélkül továbbhajtanak.
- Miért nem került kialakításra Ferihegyen az európai repülőtereken megszokott ingyenes gyorsparkoló, ahol az utasok ki- és beszállásának idejére megállhatnak az autósok?
- A fentiekből az is kiderül, hogy az ingyenes gyorsparkoló lehetősége adott az autósok számára, ennek hossza 5 perc a sorompóval védett parkoló területén. Ezzel a megoldással egyébként a Budapest Airport igyekszik az ún. taxis hiénák ellen fellépni, akik rendre megszegték a várakozás, a parkolás szabályait és miattuk nem volt elég szabad hely a járdaszigetek mellett az utasok gyors ki- és beszállítására, rendre forgalmi akadályok és balesetveszélyes helyzetek alakultak ki a terminálok előtt.
A kapott válaszokból egy részletet nem tudunk kommentár nélkül hagyni:
... az autósok egy része figyelmen kívül hagyva az útburkolati jelzéseket, olyan helyen állnak meg, ahol ezt nem szabad.
A KRESZ szerint a tábla utasításai az irányadók, márpedig az említett helyen e szerint csak várakozni tilos, tehát a ki- és beszállás idejére meg szabad állni.
Engedjék meg, hogy az Autónavigátor.hu a következő ajánlást tegye:
- Az említett útszakaszon helyezzenek el a szándékaik szerinti forgalmi rendet egyértelműen szabályozó közlekedési táblákat.
- A forgalmi előtérbe behajtáskor jól látható módon jelezzék, hol állhatnak meg ingyenesen az utasokat hozó, illetve értük jövő autósok.
- Tegyék lehetővé, hogy a fizetős parkolót a csak ki- és beszállás idejére igénybe vevő autósok torlódás esetén is elhagyhassák fizetés nélkül a területet, ami a jelenlegi működési mód mellett nem mindig lehetséges.