Cikk2015. 09. 08.

Zsarubolt előtt parkoltam, fenyegetést kaptam

Ha fizetni kell érte, az is baj, ha hely sincsen, az még nagyobb baj. Ha pedig van hely, de valaki nem engedi, hogy megálljak, az a legnagyobb baj.


Van úgy, hogy elpattan az agyam, van úgy, hogy reménytelen megállni a városban és van úgy, hogy megállok ott, ahol szabályosnak tűnik, még akkor is, ha egy roppant szimpatikus úriember azt mondja, hogy ott nem állhatok meg. Mi is történt? Megágyazom a sztorit: tegnap éjjel egykor mintegy négyórányi matekozás, állapotjavulására - hiába - várás után feleségem kisebbik fiunkkal be kellett menjen a Heim Pál Gyermekkórházba. Mivel van annyira jó a rendszer, hogy nagyjából mindent magunknak kell vinni, hogy a szükséges papírmunkákat néhány száz méternyire a gyermekkórtermes épülettől odébb, mintegy 20-30 perces rohangászással lehet elintézni, miután a nagyobbik gyermekünket leadtam az óvodába, bementem, hogy egy kicsit szívjak én is a magyar valóságban. A kórház amúgy most egészen emberes volt, már legalább nincs benne 40 Celsius fok, ahogyan a nyáron. Ami viszont körülötte volt, az balkáni.
Parkolóhely ugyanis nincs. Bár már a nyár elején megszavazásra került az a tervezet, mely szerint a VIII. kerület csaknem egésze fizetős. A gyakorlatban azonban még ingyenes a Nagyvárad tér melletti néhány nyolcadik kerületi utca. Mivel P+R parkolók továbbra sincsenek, nyilván temérdek - épp nem a kórházban lévő - jó munkásember is itt parkol. Nyilván jó lenne, ha ingyenes lenne a kórház mellett a parkolás, de ha lehet választani, én inkább fizetnék, csak állhassak meg. Autóztam két kört a környéken, majd megálltam egy olyan helyen, ahol a KRESZ szerint szabályos, ám a táblával jelzett (!) parkolósávban műanyag kordonok gátolták a parkolást, az épület falán pedig roppant igényes „Magánterület A Parkolás Tilos” felirat olvasható, s ott is van egy megállási tilalmat jelző tábla - érdekes egyveleg.
Mivel tudomásom szerint a KRESZ alapján abszolút nem tiltott itt a parkolás, a kordont odébb rakva leparkoltam az épp nálam lévő, K VG 548, német forgalmi rendszámú Ford Vignale tesztautóval (remek gép amúgy, róla részletesen később). Azonnal kijöttek az üzletből, hogy itt nem parkolhatok. Én jeleztem, hogy tudomásom szerint igen. Ők pedig, hogy „közterületesek járnak”, kerékbilincset fogok kapni. Mivel nem volt más lehetőségem, mint az, hogy ott parkoljak, nem mellesleg tudomásom szerint szabályosan, jeleztem, hogy szerintem nem kaphatok, majd meglátjuk. [BANNER type="1"]
Ezek után az autót ők körbekordonozták, mögé parkoltak néhány centinyire egy másik (Ford S-MAX) autóval, aminek az utasülésén egy láthatósági mellény volt. Talán ezzel ők már hatóságnak érzik magukat? Felhívták a figyelmemet arra, hogy szerintük nem vezethetném a német rendszámos, amúgy megfelelő meghatalmazással nálam lévő autót, majd megjegyezték, hogy „ugye az sem fog érdekelni, ha esetleg össze lesz törve”. Tudom, mivel én egyedül voltam, talán rosszul hallottam ezt. Nem is foglalkoztam vele, de azért nem szerény mértékű gyomorgörcs volt bennem, hogy vajon mi lesz majd a mintegy 30 perces kórházlátogatás alatt a szinte új, amúgy a Ford legexkluzívabbnak számító autójával.
Az autónak végül úgy látom, nem esett bántódása, de még most is bennem a görcs, hogy vakmerőségben lehetséges, hogy csöppet túlvállaltam magam. Az ügy viszont sok kérdést felvet, amelyet természetesen a Józsefvárosi Közterület Felügyeletnek is elküldtem. Meg is kapták, gyorsan vissza is jeleztek, hogy továbbították a jegyzőnek, aki majd "intézkedik annak megválaszolására és a szükséges intézkedések megtételére", s remélhetőleg megtudhatjuk az alábbiak kapcsán állásfoglalásukat.
  1. Vajon szabályos ez a közterület-foglalás?
  2. Vajon szabályos a közterület-foglalás a képeken látható kitáblázása? Azok mellett valóban kaphatnék kerékbilincset?
  3. Amennyiben nem szabályos a területfoglalás, a vélhetően régóta fennálló tevékenység kapcsán, a kórház melletti parkolás akadályoztatását is alapul véve milyen bírságot osztanak ki a táblákon látható zsarubolt számára?
  4. Az elmúlt 5 évben szám és összeg szerint vajon mennyi bírságot osztottak ki parkoló autók számára és mennyit az üzletek önkényes parkolóhely-foglalásai kapcsán?


Várjuk a válaszokat, annak kapcsán pedig lehet szavazni, hogy vajon szívatva voltam-e, vagy abszolút szabályos a ház oldalára írt „Magánterület A Parkolás Tilos” felirat, s a parkolósávot jelölő tábla ellenére eladott, magánkézben lévő lehet az utca.